Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 5-6. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - Jócsik Lajos: Régi beszélgetések Kolontón
— Hát. .. hát... — Ki vele! Mi a nem smafu? — Megmondom én — ugrott feleletbe a vitakezdő —, megmondom, az hogy visz- szahozzák-e? — Mit hozzunk vissza? Semmit se vittünk el, hacsak a tőzeg ... — Azt meg is tarthassák. De hozzák vissza a vizet, igaz-e, emberek? — Igaz, ez igaz, nagyigaz ez! Víz kői! minekünk... — Milyen vizet? Mi semmilyen vizet nem vittünk innen el, legföllebb annyit víztelenítettünk, hogy a Fordson el ne süllyedjen! — Hát ez igaz. Nem errül a vízrül szólunk. Hanem arrúl, amit az urak innen elvíztelenítettek 1922-ben. Mert addig szép tó volt ez a Kolontó. Halászhattunk rajta. Volt ebben hal, elegendő. Meg télen arathattuk a nádat. Tudja, mi nád ment ki innen? Volt esztendő, hogy kétszáz, kétszázötvenezer kéve. Jó nád. Gyüttek a svájciak, átvenni a nádat. Kihúztak egy szálat a kévébú'i, megsuhogtatták, nem törött az el, akármekkorát vágtak vele. Nézze meg a mostanit. Kinek köll ez az aprócska nád? Még tyúkólat se lehet betetejezni vele. És a nád után való pénzbú'l születtek itt a szőlők körbe, amerre lát. Mink kétszer arattunk. Nyáron a gabonát, a nádat meg télen. Ezt vitték el. Persze, ha szántó támadt volna a helyén, az tán más. De a Kolontót nem tudták egészen leteperni. Abba is hagyták, de vége a nagyvíznek. Nézze csak, mit szednek ki a gyerekek az árokbul. Kölyökcsukát, naphalat, meg teknőcöt eccer-eccer. Nem gyün vissza a tó olyan helyre, ahol meg nem becsülik. Itt aztán elhallgatott, mintha sokat mondott volna. Később támadt hangosabb beszélgetés, de mintha azért, hogy enyhítsék-igazolják, amit a szomszéd kimondott. AKKOR CSAK ÉRZELMILEG fogtam — foghattam — pártot, persze, hogy a két aratás mellett. De most terebélyesedő környezetvédelmi tudás, s az ökológia a környezetvédő tudomány egy gyakrabban magához rántja a kolontói, bikatoroki élményt-tapasztalatot. Az országnak a nagy folyószabályozások óta egyoldalú környezetszemlélete támadt, a tájformák közül csak az ágért látta, s búzamezővé, gabonatermő tájjá tette volna az egész országot. Az ökológia másik tájformáját, a vizet, az aqua-ökoszisztémát ahol tudta, csökkentette, vitte, hajtotta ki az országból a vizet. A Károlyi Sándor Magyarországa csak búzában tudott gondolkodni. Éppen az imént találtam meg, hogy a XIX. század elején a Velencei tavat is le akarták csapolni. Kik? Azager-Magyarország birtokosai, akik a tóhoz közel birtokoltak. Valóságos háborúskodás ütött ki a halászok, nád vágók és az ager hívei között. Ezek felvetették, hogy a Velencei tó miazmás gőzeivel rontja a levegőt, s ásat- ták is a csapoló árkot a Dinnyés—Kajtori mélyedésben. A kérdés Pest megye hatóságai elé került. A megyei főorvos vizsgálatot tartott, s kiállította a tó végbizonyítványát: a Velencei tó az egészségre nem ártalmas, nem veszélyes. így maradt meg a tó a mai ökológiára, nem kis gondot okozva. A Balaton üdülőeltartó képességét immár túlterheltük. A Velencei tóra az a hivatás vár, hogy szállást adjon évente legalább 100 000 üdülőnek. Bács-Kiskun megye felé fordulva ugyancsak láthatjuk az ökológiai igény feltámadását a vizek partjain. Sajnos, a Duna, mely kiteszi a megye egész nyugati határát, egyre jobban elszennyeződik. így a szemünk előtt szállják meg a tömegek például a Szelidi tó partjait, pihenést— üdülést — rekreációt keresve. A megyének szüksége van minden csepp tiszta vízére, s a tiszta víz a tavakban található. Hírlik, hogy a megye a tiszta víz iránti igényében számba veszi talált tavait, amelyek eddig nem váltottak ki semmiféle figyelmet. A Kolontó több egy talált tónál, s ezért jussa van hozzá, hogy abban a tájban futurológiái elképzeléseknél több is történjen vele. 69
