Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 5-6. szám - Raffai Sarolta: Morzsahegyek (Kisregény, befejező rész)
Ha másolja, négy-öt napi munka az egész. A többiek pedig bütykölhetik a magukét... aligha lesznek májusig készen. Ő pedig megszabadul tőlük — nem érnek rá a nyomában járni. Sisákkal nem bánnak el könnyen, még a Tanfőnök sem: Sisák végzős. Még két hónap ... az első évből. S jövőre — ki tudja? Sisák már nem lesz itt. Ennyit ki lehet bírni. Ki kell bírnia. A lány megérti — apró kuncogásokkal telítődik a telefonhuzal. Eszter kevés szóból is ért. Megmaradnak az esti telefonbeszélgetések a négy napos önkéntes rabság idején és utána minden más lesz. Minden, minden más. Anya szó nélkül indul bevásárolni. Fejét csóválja, amint a Fiú mesterkedését figyeli, de letörölgeti a régi üveglapot. A Fiú mentegetőzik. — Egyszer már tisztességesen megcsináltam — mondja, csak ujjainak nem tud parancsolni. Azok egyre mocorognak, kinyílnak, ökölbe csuklanak, nyugodni képtelenek. — Tudom — sóhajt Anya. — Tudom, kisfiam — s a szeme elborul. — Haragszol?— kérdezi szűkölve a Fiú. — Dehogy. Azaz... nem rád haragszom. Erre a rohadt világra haragszom, Péter. — Ha ennyire bánt.. . De Anya nem is figyel rá. — Erre a rohadt világra — ismételgeti fáradtan. — Erre. Ahol csalni, csalatkozni oly természetes . . . még mindig az. Ahol a gyerekek is időben megtanulnak ügyeskedni, mert kénytelenek vele, ha élni akarnak. Nem is boldogulni: csak éppen élni, s bele nem rokkanni. Iszonyú. A Fiú szorongva lesi Anya fehér arcát. — Ha akarod, megcsinálom újra. Anya elmosolyodik. — Csakhogy nem akarom, Péter. Már én sem akarom — mondja, s ajkával könnyedén megérinti a Fiú fejét, amint lehajol. — Ügyeskedj. Okosan teszed. S a Fiú ügyeskedik. Másnap délelőtt tanítás. Fél kettőkor megindul, mint a rakéta, egy lendület hazáig. Ha minden jól megy, estig végez a másolással, egyszer. A többit már szépen be lehet osztani, akár a késő esti órákra. Meglehet, hogy az önkéntes rabság is lerövidül. Az igazgató még két napig lesz távol, de oly mindegy. A Tanfőnök semmit nem von vissza, hiába makacskodnak a szakik, mindegyikük tudja: a Tanfőnök soha semmit nem von vissza. A füzeteket pedig behasogatta, megtépte: az iskolában se fogadnák el így ,még ha a Tanfőnök igazolná, akkor se. Nincs kibúvó most már. A műhelyben nagy a csend. Szokatlanul nagy. Sisák elkerüli a Fiút, pillantásai úgy súrolják csak, mint bármelyik élettelen tárgyat, ma nincs bennük indulat. A Fiú nem érti, nem gondol vele, dolgozik. Munka végeztével kerékpárra ugrik, s hajt hazáig. Bekapja az ebédet: görnyed a kerek üveglap fölé. A nagy csendet a telefon rikoltozása veri föl. A Fiú bosszankodva teszi le a ceruzát. — Anya? — kérdi. — Szép is lenne — hallja Eszter vidám hangját. — Mit csinálsz? — Ó — mondja meglepetten, bocsáss meg. Azt hittem, este beszélünk. — Dolgozol? — Igen. Persze. De mennyire! — Idefigyelj, Péter. Közös barátaink már tegnap is itt lebzseltek az utcánkban — 33
