Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Fóti Péter - Tamás Ervin: Petőfiszállási kérdőjelek
közül. Mindent a felesége végez. Házuk nincs, amelyben laknak, csak szolgálati lakás a tsz-töl, nem is bíznak már abban, hogy lesz tanyájuk. Egy saját tanya, ez lenne minden vágyuk. Kiss Jenő, a községi tanács elnöke így jellemzi a tanyai telet: az emberek azt szeretnék, ha mindig kimenne közéjük és örökké beszélgetne velük. Mindenre képesek, hogy reggelig a tanyán tartsák az elnököt. Unatkoznak. Délelőtt, délután nincs mit csinálni. Este kártyáznak, egy parasztember sem ismeri az ultit, sosem játszanak pénzbe, hanem babba meg gyufába. Játékuk a „birgézés", a „hühüzés”. Ez végtelenül egyszerű kártyajáték, párosítani kell a magyar kártya lapjait, és aki veszít az a „birge". Hegedűs Ferenc, a kiskunfélegyházi városi pártbizottság titkára kiemeli, hogy a villamosított, parkettás, fürdőszobás tanyákon inkább megmaradnának az emberek mezőgazdasági munkaerőnek. A fiatalok elmennek Petőfiszállásról, évente 40 — 50 tanuló végez, úgy 10 százalékuk marad helyben. Háromszázan eljárnak a községből a kiskunfélegyházi cipőgyárba, műanyaggyárba, a vegyipari gépgyárba, a toliüzembe. Budapestre, az óbudai szeszgyárba, Szegedre a Textilművekbe. Pedig az élet- színvonal javulásáról tanúskodik, hogy 1970-ben a községben 30 gépkocsit, 200 — 250 motorkerékpár volt, s minden háznál két-három kerékpár. Változtak az emberek? Május 30, szentkúti búcsú, autókaraván halad a templomhoz. Egy libalegelő mellett — e napon parkírozóhely, sok autóbusz, autó, teherautó, kocsi pihenőhelye — községi alkalmazott állítja meg a gépkocsinkat, tíz forint helypénzt kér és kap: harmincezer embert várnak. Reggel kilenc órakor átfurakodunk a tömegen, közvetlen a templom mellett állunk meg féllábon, összeszorítva. Egy órán át nem történik semmi, őszhajú, vállas pap irányítja az embereket balra meg jobbra, de a tömeg csak hullámzik. Aztán a fák alól felhangzik a vallási ének, a hívők átveszik, s nyújtják, tekerik a dallamot. Valaki kottalapot oszt szét, amelyen a dal Szt. István királyt dicséri. Megint üres félóra, többen rosszul lesznek, de a tömeg szorít, végre az őszhajú, vállas pap beleszól a mikrofonba: adjanak utat emberek, nemsoká megérkezik a váci püspök. Kovács Menyhért Kecskemétről még az előző napon érkezett meg a szentkúthoz. Jó ruhában jött, de egy rosszat is hozott, mert tudta, hogy az éjszakát a templom előtt húzódó verandák egyikén kell töltenie, az odakészített szalmán. Egy ismerőse foglalt neki helyet, így jól éjszakázott. Az ötvenkilenc éves férfi minden évben megjelenik a búcsún, mert 18 éves koráig néma volt, s aztán az Isten hangot adott neki. A váci püspök tekintélyes, és szól: „Most érkeztem meg Rómából, a pápa üdvözletét hozom. Ma hajnalban a püspöki kertben leszedtük a legszebb ötven rózsabimbót, hogy elhozzuk nektek, kedves híveim.” Egy pap kosár rózsát mutat fel. A paptól balra és jobbra cifra magyar ruhájú legényke, leányka áll kenyérrel, kancsó borral. A gyülekezet mögött ott a szentkút. Szerelemhegyi Tivadar monográfiájában részletesen feldolgozza történetét: 1791-ben beszélték, hogy egy pásztor a forrás környékén egyre erösbödő fehér fényt, s abban Mária-alakot látott, ennek hamarosan híre terjedt, nagyobb tömeg készült oda zarándokolni keresztekkel, lobogókkal, de ezt a Szentszék 1793. június 21-én erélyesen megtiltotta. Állítólag egy ember be akarta tömni a forrást, de az még nagyobb erővel buzgott, s az ember keze eltörött. Bodonyi Miklós, püspöki helyettes a gyógyulási esetek miatt vegyelemeztette a szentkút vizét, de gyógyhatású alkatrészeket benne nem találtak. Az elöljáróság megtette kötelességét, igyekezett megnehezíteni a forráshoz való járás-kelést, az odavezető utat elzáratta, de ez még nagyobb kultuszt szült, s Szabó Ferenc plébános — lelkében unván a súrlódásokat — megengedte, hogy a templomból keresztet vigyenek a szentkúhoz. Szecsődy Jánosné a szentkút előtti pocsolyában áll, térdig felhúzott szoknyában. Megtudjuk tőle, hogy tizenkét éves korában járt itt először, s mióta meghalt a férje, minden évben ide zarándokol: „Ha én az Istenben nem bíznék, mert az nekem mindig adott csodát, nem bírnám ki a magamban- létet. Én erre vagyok kiválasztva. Két és fél ujjal nagyobb a szívem, van hasfalsérvem, tüdőasztmám, viszerem. Megyek a szentkúthoz, mert az velem mindig csodát tesz. Tegnap este értem ide lovaskocsival, nem aludni jövök, fél kettőkor éjjel a keresztnél leszálltunk, ettünk, Máriához beköszöntünk, stációt végeztünk, szép nagy körmenet volt, szentségimádás, énekek a holtakért a temetőben, négykor újra stációztunk, hatkor mise volt.” A szószéken egymást váltják a papok, dél felé jár az idő, mégsem mozdul a tömeg. A templom falán a kegyhely fejlesztési tervét nézzük, később tudjuk meg, hogy a szentkútnál hatalmas dóm 41
