Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 4. szám - SZEMLE - Somogyi György: Győri Dezső: Két végzetes korona
GYŐRY DEZSŐ : KÉT VÉGZETES KORONA* Öt regényt tartalmaz Győry könyve, amelynek borítólapja a krónikák hangulatát idézi. Akárcsak a történetek, hisz a históriás énekek világa elevenedik meg általuk. Tárgyuk: a törökkel vívott több évszázados harc. Az író e kort közelebb hozza, egyes eseményeit megvilágítja. így képes bejárni e viharos kort a XIV. századtól a XVII. század második feléig. Hunyadi János honvédő harcaitól, Mátyásnak az urakkal való küzdelme felidézésén át Zrínyi csallóközi diadaláig s a végvári vitézek hősi helytállásáig. Nem a teljesség igényével ábrázol, mint Tolsztoj a Háború és békében, vagy lélektani eszközökkel, mint Móricz az Erdélyben; s nem csupán költői mesévé szelídítetten, mint Gárdonyi az Egri csillagokban. Ez utóbbihoz hasonlóan — már ami a cselekményességet illeti — és mégis másként. Szokatlan a történelmi téma megközelítése, az események kommentálása. Mert mind az öt regény más. Ugyanakkor — s ez érdekes — a hangnem, a modor alig változott. Az első „történelmi veszély”, a másodiké „néhány monológ és dialógus”, a harmadiké „mozaik a mohácsi vész idejéről”, a negyediké „kisregény”, az ötödiké „palóc -mese-meskete a végvári vitézek életéről”. A váltást az írói jelölésen kívül a regények szerkezeti felépítése is bizonyítja, az ezzel szoros kapcsolatban levő hangulat, a hangnemek változása azonban elmarad, illetve alig módosul. S ennek az az oka, hogy a bemutatott események, a szereplők, a Mátyást idéző kisregényt kivéve, nem az úgynevezett történelmi hősök, királyok, nagyurak, hanem maga a nép, a kiszolgáltatottak, a lecsúszott nemestől a mindenétől megfosztott, de a hazáért mindenkor harcba induló jobbágyig. Győry nem a realista történelmi regényíró elemző módjával ábrázol, hanem az együttérző költő szemléletével. Aki közöttük él, velük búj- dosik, velük harcol, indulatukat ismeri, s tetteiket hírül adja. Nem dühödt indulattal, inkább a krónikaíró hangján; a vándorlantos lírai átélésével, a prédikátor-író keserű példázódásával. Innen az ódon zengésű hang, a krónikák és históriás énekek sajátos hangulata. Ezek a regények azonban, mint a históriás énekek, noha érdekesek, ugyanakkor fárasztják, kimerítik az olvasót. Több szálon fut a cselekmény, de — a Mátyást idéző monológ kivételével — nincs az a középponti hős, aki körül összefonódnak a szálak, aki segít megértetni az olvasóval, hogy hova indul és miért a szereplők egyike-má- sika. Szerelmi idillek és tragédiák, hősi helytállás gyönyörű és meghitt pillanatokat szereznek számunkra, de olykor nehéz eligazodni a szövevényes kapcsolatok között. Feltűnőek a címadó regényben és a „palóc-mese-mesketében”. Lehet, hogy e sorok írójában van a hiba, hogy a valóban szórakoztató, tanulságot nyújtó könyv olvasása után motoszkál benne némi elégedetlenség. Hisz az írótól nem kérhetem számon azt, amit nem is szándékozott közölni. Győry Dezső pedig szépprózát írt (ezt egy magánlevélből tudom) a hadászat fejlődéséről. S ezt, a harcmodor változását, valamint azt, hogy végveszélyben mindig a nép hősi helytállása menti meg az országot fényesen bizonyítja. De én a történelmi kort idéző regénytől mást is és többet is várok. Legalább olyan határozott cselekményvezetést, mint a Hunyadiról és a Mátyásról szóló kisregényben, és tudatosabb háttérrajzot, több középponti figurát. így, a gazdagon szárnyaló, ízes nyelv, a magával ragadó, színes stílus, a viharzó szenvedélyek ábrázolása ellenére is vannak kételyeim, éppen a témák írói megközelítésével kapcsolatban: hol a határ a mese és a valóság, a fantázia és a dokumentumokra épülő cselekmény között? Ezek annak az olvasónak a kételyei, aki a történelmi múltat elemzőbben és összetettebben érzi igazán tanulságosnak. SOMOGYI GYÖRGY * E könyvének méltatásával adózunk a közelmúltban elhunyt jeles költő és író emlékének. 95
