Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 4. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: A hit és a kétely regénye (Déry Tibor: Kedves bópeer...!)

ton mutatkozik meg drámai erővel, mennyire széjjelválhatik a termelés technikai és gazdasági irányítása, illetve társadalmi és politikai jellege. Nyers, elemi, egyszersmind sarkalatos igazságként bukkan elő, hogy az emberi viszonyok mindennapos újratermelődését és személyes átélését, megítélését elsősorban a társadalmi (szociális) beruházások és az üzemi demokrácia befolyásolják. A szintjük, a kiterjedésük, a működésük. Egyetlen megdöbbentő példa erre. Szegváriék tudják, hogy a KGST-program keretében dolgoznak. Keményen, hasznosan, hibátlanul. De azt is tudják, hogy „már hiába” szólnak és kérnek huszadszor: az öltözőjük néhány ócska bádogszekrény, a mosdójuk két-három csöpögő vízcsap, a mellékhelyiségük undorító és használhatatlan, a normás fütyül rájuk. Saját szocialista nagyüzemükben. Nem állítják szembe a két tényt. Csupán átélik. De az egyenlőtlenség, ami az „adok” és a „kapok” között feszül, fenntartja, újratermeli a korábban átélt torzulást. Megerősíti a bénító tapasztalatokat, hiedelmeket is, amelyeknek elriasztó kulcsszava a „rabszolgameló”, az „urak”, a „hiába”.

Tévedés ne essék azonban. László-Bencsik nem ezt a minőséget mutatja egyedülinek vagy meghatározónak a mai életben. Nem is festi csupa sötét, komor színnel a képet. Csak éppen nem a gyorsabban mozgó és magasabban elhelyezkedő jelenségek felől néz erre a világra. Fordítva jár el. A lassú mozgások, a mélyen húzódó rétegek, a „lápi emberek” hétköznapjaiból néz fölfelé.

Műve, amelyet „szöveggyűjteménynek” is nevez, ezért jó és nélkülözhetetlen lecke és iskola. Nem a tényeit, az anyagát, hanem a szellemét, a szemléletét kell és érdemes eltanulni. Ebben áll a haszna és a rendeltetése. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973.)

SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON

A HIT ÉS A KÉTELY REGÉNYE

DÉRY TIBOR: KEDVES BÓPEER ...!

Déry Tibor kései műveiben: a G A úr X-ben, A kiközösítő, az Ítélet nincs és a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról köteteiben a szkepszis és a remény vívja harcát. Az író — végigpillantva a történelem menetén és saját emberi sorsán, latolgatva az emberiség jövendőjének várható fejleményeit — keserű kiábrándulást érez; ezt a kiábrándulást azonban mindig a feltámadó és a szkepszissel viaskodó remény követi. Sajátos vita szövi át ezeket a regényeket egy sokat látott és tapasztalt író belső vitája, amelyet éppen tapasztalatainak kiábrándító sugallataival folytat, s amelyben a belső béke kivívásának, az életmű további építésének lehetőségét keresi.

Ebben a vitában nem kevés a fojtott szorongás, az iróniával palástolt tragikum. A tökéletes nyelv, a fölényes biztonsággal kezelt forma mögött ez a belső küzdelem ad különös erőt az alkonyi közérzetből születő műveknek. Az új kisregénynek: a Kedves bópeer-nek is.

A Kedves bópeer is a szkepszis és a remény küzdelmének könyve. Az „öregség” regénye, „átélt riport” az öregedés gondjairól és gyötrelmeiről. Mai irodalmunkban nem társtalan vállalkozás, hiszen Vas István, Zelk Zoltán és Illyés Gyula késői költészete, valamint az utóbbi Kháron ladikján című regénye is az öregedés szorongató élményeivel viaskodik. Azt keresi, hogy miben találhat oltalmat és vigasztalást a pusztulás ellen tiltakozó emberi szellem, midőn számot kell vetnie az elkerülhetetlen véggel, s tapasztalnia kell a test hanyatlását, az idegek és az emlékezet sérüléseit. Déry velük kezd „költői versenyt”, a maga módján: ironikus regényben számolva be az öregség közérzetéről, szo- rongatásairól. Hőse idős író, akár önarcképnek is felfoghatjuk, aki testi hanyatlását, az öregség fizikai s lelki jeleit módszeres érdeklődéssel figyeli meg önmagán. S akit a szaporodó jelzések egyre inkább kétségbeesésbe taszítanak. Reménytelenül és szorongva tekint a világra, a Déry-írásokból jól ismert szkepszissel fordul környezetéhez, az irodalmi élethez, a társadalomhoz, ismételten hangot ad kételyeinek. Mindennel leszámolt, leginkább férfikorának világmegváltó hitével, küzdelmeivel. „Nemes eszmék? — kérdi iróniával, szkepszissel s bizonyára kétségbeeséssel is. — Vedd sorra őket: csak arra jók, hogy meg nem állíthatóan vért sajtoljanak ki az emberiség körme alól. Arra, hogy fedőnevük alá rejtőzzék a hatalmi vágy őrjöngése. Ha emberhúsnál egyéb táplálék nem volna a földön, s embervérnél egyéb ital, annyi nem fogyasztatnék el belőlük egymás mészárolása útján, mint a nemes eszmék szolgálatában. A nemes eszmék bejárják a városok s a mezők útjait, jámbor testtartással, céljuknak megfelelően összehajtogatott ábrázattal, s aki kíséretükbe szegődik, abból előbb-utóbb óhatatlanul vagy gyilkos, vagy áldozat lesz. A nemes eszmék a szadizmus legügyesebb kerítői. A nemes eszmék ..

Az öregurat már csak a kajánság és a káröröm tölti el némi indulattal és izgalommal: kor- és és pályatársainak hanyatlását fürkészi, s apró bosszantásokkal adja tudtukra, hogy észrevette rajtuk a múló idő pusztításait. Ám ugyanilyen kaján és álnok érdeklődéssel figyeli sajátmagát, iróniája elsősorban önirónia, s kíméletlen őszinteséggel tartja számon azokat az apró vereségeket, melyeket rámért az öregedés; az önbizalom, az emlékezet, a személyiség kisebb-nagyobb sérüléseit.

Aztán egyszerre minden megváltozik. Fia, akit Svájcban taníttat, hogy fiatalos életerejével és hangosságával ne zavarja az otthoni nyugalmat, az írói műhely békéjét, fiatal feleséget hoz haza.

89