Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 4. szám - MŰVÉSZET - Sümegi György: Probsztner Jánosról
PROBSZTNER JÁNOSRÓL Az iparművész útjai közül a küzdelmesebbet, de a közösségre szabottat választotta: az Iparművészeti Főiskola Kerámiai Tanszakán 1970-ben szerzett diplomával — mellette az évfolyamelsőnek járó Gorka-díjjal — egy hódmezővásárhelyi szövetkezet művészeti vezetője, tervezője lett és próbálta megvalósítani azt, hogy az edények a ma emberének szólóan és használhatóan, modern köntösben jelenjenek meg. Száz meg száz tányér és tálalókészletek tervét készítette el, hogy a hagyományos módon, de nagyobb mennyiségben is gyártható, a népi fazekasmunkák forma- és díszítővilágára épülő és azt továbbfejlesztő munkáival új edénykultúra kialakításához járuljon hozzá. A fazekasság minden mesterségbeli oldalát elsajátítva nagy erőpróbára vállalkozott: elkészítette a hódmezővásárhelyi majolikagyár köztéri kerámia-emlékművét. Erről ezt vallja: „Figyelembe vettem a szűkebb és tágabb értelemben vett etnikum szellemi és tárgyi kulturális hagyatékának számos jegyét: a nemek és nemzedékek elvont megjelenítését, a tárgyi néphagyomány formakultúráját, a népszokásokhoz fűződő jelrendszert.” Újabban egy játszótérre kerámia kutat, készített, az előzőhöz hasonlóan kézi korongozással. E két monumentális kerámia mű a hagyományos korongozással alkotható munkák lehetséges végső határait is jelöli. Irókázott tálai közvetlen kapcsolatot tartanak a népművészettel, tálalókészletei viszont belső arányaikban, a funkciónak alárendelve őrzik a népi kerámiák formavilágát. Két köztéri munkája pedig jelképpé sűrítetten, szimbólumerővel tart meg valami ősit úgy, hogy korszerű formában jelenik meg. Probsztner eddigi munkássága mutatja, hogy a tervezés, a hagyományos, de ipari keretekben folyó tömeges termelés mellett jól megférnek az egyedi darabok, egyes tárgyak. Probsztner iparművészként emelkedett föl a népművészethez. A népművészet és magasművészet skatulyaelméletével nem törődve, a merev szembeállításon mosolyogva teremt mai kerámiaművészetet, modern agyagművességet. Köztéri, jelképes kerámiáival mutat rokonságot egy ősibb hagyományhoz kapcsolódó, de abból szervesen kibomló edényfajtája: az antropomorf vagy hérészes edény, melyben a funkciót emberalakkal vagy épülettel köti, teremti eggyé. Kresz Mária szavaival: „Amióta az ember agyagot gyúr, a teremtő Istenhez hasonlóan — amint az Ádámot és Évát védőszentként tisztelő fazekasok tartják —, azóta embert is formál agyagból, ember alakú edényt, önmaga mását.” SÜMEGI GYÖRGY 85
