Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 4. szám - MŰHELY - Ruffy Péter: A megőrzött anyanyelv
Egészen bizonyos, hogy a magyar nemzetiséggel együtt élő államalkotó nép irodalmi jelenléte a leglényegesebb. Ha a régi erdélyi magyar irodalmat olvasom (nem a két világháború közöttit), a románság erdélyi jelenléte csak a háttérben derengett. A román jobbágy, a román értelmiségi, a román szomszéd, a román aranybányatulajdonos, a román hegylakó, a román pap, a román tanító emlékezésekben is, de regényekben is csak ritkán vagy csak haloványan lépett elő. A két világháború közti kor lényeges vonása — az irodalomban is — ennek az együttlétnek, együttélésnek, e közös anyaföldnek a kényszerű, de értelmes tudomásulvétele volt. A sok mindenben elmarasztalt „transzilvánizmus” vagy az Erdélyi Helikon vagy az Erdélyi Szépmíves Céh és írói tábora egyben alig marasztalható el. Nagyon őszintén keresték a románokhoz való közeledést, és nem azért, mert tudomásul vették a történelmi valóságot, hanem azért, mert nem tudtak elképzelni olyan valóságot, amelyben erdélyi magyar népük ne a román néppel élne együtt. Be akarták hozni a történelmi késést: megismerni, s megismertetni a románokat. Elég, ha csak Kádár Imre román népballadáinak a művészi átültetésére utalok. A mai erdélyi magyar irodalom román regényalakjainak a helyzete merőben más. Az erdélyi magyar irodalom abban is különbözik a magyarországitól, hogy egy másik nép, egy más nyelvű nép világa, légköre, gondolkodása, szólásmondása, eredetisége, a mienktől eltérő vonások gazdagsága is jelen van benne. Alig van olyan erdélyi, olyan romániai magyar szépprózai mű, amelynek ne volnának román alakjai is. A magyar nyelv, a magyar irodalom, a magyar szépírás, a magyar líra tehát próba előtt áll? Milyen gazdagok és hitelesek ábrázolási lehetőségei? Ezt a próbát az erdélyi magyar irodalom már régóta állja. Sikerrel állja. Gazdagon tükrözi. S nem lett szegényebb ettől sem az erdélyi román, sem az erdélyi magyar nép. Igen, a Sütő-hősökre is, a pusztakamarási öreg román parasztokra, parasztasszonyokra is gondolok. Egyetlen nép nyelvén két népről írni? Néha háromról is, ha úgy adódik. Már Móricz Erdély-e, már Kós Károly Erdély-e is három népről szólt. Balogh Edgár is a szász Szebenbe kalandozott, mikor az atyai fészket, irodalmi szóval, valamiféle atyai házat keresett. 5. Van ebben a mai erdélyi magyar irodalomban fájdalmas hang. Van benne keserű hang. Van örvendező, amelyet a lélek melegsége fűt át. Van emlékező hang, mely kritikus és hűvös értelemmel mérlegel. Van fülgyönyörködtető hangja, vannak oldalai, melyeket a legszívesebben hangosan olvasnék ebben a negyedik emeleti szobában, mert Sütő prózája például olyan, hogy az értelemre hat ugyan, mert racionális próza, de az értelemre ható érveit zengő nyelven, egy hangszer teltségével és muzikalitásával lopja belénk. Nagy helyet foglal el ebben a prózában a múltátértékelés hangja. Méliusz Józsefre, Bálint Tiborra hivatkozzam? A náluk fiatalabbak már nem is e múltátértékelés, hanem egy merőben más valóság hangján beszélnek. Egyetlen hangszál, e rekedt, ismeretlen a mai romániai magyar irodalomban. Ebben a literaturában nincs cinikus hang. Van kegyetlenül kemény, számonkérő, élve- boncoló, viviszekciós hang, van olyan, amely a gúny fegyverével sortüzet nyit, van talán hitetlen is, olyané, aki az önnön bugyraiban zokog és átkozódik. De még e keserű, még a kiábrándult sem képes a cinizmusra. A nihilérzés ismeretlen ebben az irodalomban. 68
