Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 4. szám - Raffai Sarolta: Morzsahegyek (Kisregény, III. rész)

A hölgy szemlátomást szaporázza lépteit, s a sarokról még kíváncsian visszapillant. Széles mosollyal bólogat utána az ismeretlen kamasz, a hölgy menekülésszerú'en tűnik el.

A Fiú pedig kezeit zsebébe süllyesztve, elégedetten veszi tudomásul, hogy a város- központot sem kerülte el ez alkalommal, nem bújkált, nem rettegett. Ajkait erővel szorítja egymásra, s hogy közfeltűnést mégse okozzon, mert előbb-utóbb megint szélesen vigyorog különben, füttyögve indul haza. Torony iránt.

A Fiú átvállalja a beszerzés gondját. Eszterrel együtt fedezik fel a polcok eldorádói gazdagságát — húsok, töltelékek, kivonatok, pástétomok, halak és krémek, túró, sajtféleségek sokadalma, ropogós péksütemények, édességek és gyümölcsök. A fűszerek átlátszó tasakocskákból elorzott illatai valamiként valóságosabbá teszik a ma is hihetetlen, együttes lebegés érzését még akkor is, ha kosarukba mindebből keveset válogatnak — szigorúan az otthon megszabta kereteken belül.

— De ámulni lehet — mondogatja Eszter következetesen, következetes vidámsággal.

Eszter mindig elégedett, hát a Fiú is az.

Lassan Anya is fölenged. Az esti beszélgetések eleinte megmosolyogtatják, azután alkalmazkodik az új napirendhez. Este hétkor mindig talál valami elfoglaltságot a telefontól távol, más helyiségben, gonddal becsukott ajtók mögött. Anya őrült rendes.

Az iskoláról napközben következetesen nem beszélnek, csak ilyenkor, így. Eszter elmulattatja a messze távolodott társakról szóló apró történetkéivel. A Fiú gyanítja, hogy némi kis kozmetika segítségével rajzoltak a figurák, de nem bánja. Érdeklődni is tud már utánuk, saját kirekesztettsége sem olyan fájó már, mint eleinte.

— Állati követelmények — ismételgeti Eszter. — Állatiak. Öregem, a fél osztályt te oktatod három év múlva, nem vicc.

— Én! Bezöldültél?

— Az autószerelés a legdivatosabb szakma, mit akarsz. Mondjál jobbat.

— Ide figyelj, Eszter . . .

— Most tefigyelj. Tudsz jobbat? Vagy hova menjenek szegényfiaink? Erről jut eszembe — emeli meg a hangját —, nekem nem tudnál kitalálni valamit?

— Ne tréfálj — mondja ő rekedten.

— Eszemben sincs — biztosítja a lány. — Leszek vagy három nyolc, esetleg négy egész. Legjobb esetben, persze.

— Ne tréfálj — mondja újra. — Mindig a legklasszabb . . .

— Mindig! Taccsra tettek matekból, ha tudni akarod. Meg fizikából. A pszichológusunk se imád éppen. Még nem említettem?

— Nem — mondja élesen a Fiú. — Még nem.

— Ez is bizonyítja, mennyire elhülyültem.

— Nem szeretem, ha ilyen dolgokkal viccelsz.

— Szent dolgokból tréfát űzni? így érted?

— Eszter!

A lány nagyot sóhajt.

— Jó, jó. Bár viccelnék öregem. Nem adnám a Mári néni pöndőjiért, ha viccelhetnék. Nyugodjál te csak békében, hogy nem viccelek.

Ez ő — gondolja a Fiú boldogan. — Ez ő.

— Halló! — kiabál Eszter. — Lecsücsültél a keszeg kis alfeledre? Vagy mi van?

— Hüledezem — mondja a Fiú. -— Elképedtem, az van.

— Aha. Én is elképedtem egyszer-másszor, ha ugyan jó helyen sajdítottam a régi döfeteket. Ne birizgáljuk egymást.

— Jó helyen sajdítod — mondja a Fiú, s fürdik a szavak egyedülvaló csodájában.

14