Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE - Pintér Lajos: Az elfelejtett ágyban (Fehér Kálmán verse)
AZ ELFELEJTETT ÁGYBAN FEHÉR KÁLMÁN VERSEI Ha a mai jugoszláviai magyar irodalomról beszélünk — vagy beszélnénk —, Fehér Kálmán neve és költészete egyszerre csak megkerülhetetlen állomásként (akadályként?) előttünk megjelenne, úgy hiszem. El tudok képzelni egy beszélgetést ... Valaki mondaná: íme előttünk, lépjünk rá — mint az úton keresztbe forduló fára. Ámit csinál, nem értjük úgysem (nincs értelme úgysem?). A költő erre visszafelelne a jelenlevők nagy ámulatára: repülj át fölöttem inkább, halandó; az én hitem — és gondjaim közül legelső — úgyis a repülés. Szökés tér és idő összegabalyodó kötelékeiből. Aki a dolgok felszínén vagy a dolgok álcázott mélyein közlekedik, aki nehézkes, ekkor már meghátrálna. Pedig repülni — amint a madarak vagy amint az újlendülető nikkelszamovár — nem tud Fehér Kálmán sem. Sőt versei sem repülnek (szárnyalnak). Ettől embermértékű költő, ettől valódi zuhanások megmutatója és romlások magamutogatója. A dolgok folyamata érdekli: a zuhanás csak emelkedések viszonyaival együtt, ívelések. Inkább negatív ívelések. Előbb a törté- nelmiesített és dehumanizált földet érések: vereségek, tömegsírok, csontmaradványok. Utána meg: ez a zuhanás érvénytelen. Ez a pusztulás érvénytelen. Ez a halál vagy elhullás érvénytelen. Kezdődne minden újra! Gondolatilag ezt az ívet járják be versei. A belső feszültség is ebből adódik: bárki nem érezheti, vagy bárki megérezheti ezt a szükségszerűségeket értő és szükségszerűségekkel szembe forduló akaratot. Most pedig meg kell vallani, hogy a versek, a papírra rögzített jelek maguk is készülnek repülni (mégis). Fölösleges terheiket már elhagyták. Túldíszítések. Cifraságok. Ritmusakrobatikák. Rímszemfényvesztések. Nincsenek . .. Fehér Kálmán versmondatokat ír. Dísztelen gondolatiság, ez lesz a „módszer” eredménye. (Lehet, hogy módszer nincs is.) Egyszerűség és bármiféle könnyűség válik urlakodóvá a versben ezáltal? Nem. És ebben valami titok is lappang. Mezítelenre vetkőzött már a gondolat: ettől könnyűvé mégsem lehetett. Ki érti? Díszítések nélküli már, tehát gondolnánk, hogy egyszerűen szürke. Fehér Kálmán pedig eredendően a sokszínűség költője: bíbor, sötétkék, ezüst, fehér, fekete a színesség tárházából. Díszítések nélküli már, tehát gondolnánk, hogy mondandójában is leegyszerűsített. Ez lehet a legfőbb tévedésünk. Súlyos és bonyolult olvasmány. Kiélesített, keményre csiszolt — vagy csiszolatlan — ritmusai megzavarhatnak, sebezhetnek. Meglepő képkapcsolásai kényelmünket, olvasgató hangulatunk nyugalmát felkavarhatják. Olvasmányos versek? — kérdezheti valaki. Olvasásra szántak, akár a versek. Lehet felelni. Fehér Kálmánnak ez a harmadik kötete; az Akvárium és a Száz panasz című kötetek után következő. Várhatjuk most az eddig csak folyóiratokban megjelent, a Petőfi-évforduló szalmaszálait felnyaláboló „Petőfi ért. . .” versek kötetbe szerkesztését is. Fehér a fiatal vajdasági költőnemzedék tagja; nem lezárt szakaszokat kell tehát keresnünk, inkább a mozgás, dinamika (aktivizmus? nincs-izmus?) jegyeit és várható lehetőségeit. Vagy többek között ezeket is. Ember, föld és történelmi valóság fontos elemei Fehér Kálmán költészetének. Talán legfontosabb elemei. Egy-egy kis nehezék valameny- nyi; a repülni készülő embert a földre ezek vissza- döntik. Ä költészet mögöttes rétegeiben, sokadik jelentés- és magyarázkodásterületein a történelemhez hozzátartoznak a háborúk, emberekhez erotikus asszociációk: a testre feltűzdelt jelek és jegyek ágaskodásai. A háború azonban új megfogalmazásokat követel. Mindennél nagyobb helyet az emlékezetben. Az értetlenség könyvében kitépett fejezetek következhetnek. Üres vagy tiszta feketével megirt lapok lehetnek, akár Tolnai Ottó Rovarház című regényében. A Fürj- vadászat huszonnyolc verset tartalmaz, lehet hogy többet, vagy kevesebbet. Ezek a versek azonban egy közös rendszerré, közös versvilággá összetevődnek. Alkotnak az értelmezésben valamiféle előteret. Végigolvasásuk lehet érdekes háromszorosan is. Először: ha háttérként háborús látomások képét vetítjük. A civilizációból ki nem küszöbölt kalandfilm kockáit... (Múltból is? Jövőből is?) Ismerjük Juhász Ferenc, Illyés Gyula, Déry Tibor atomról gondolkozó írásait. Ezen a rendszeren belül is értelmezhetőek Fehér Kálmán versei. Másodszor: ha háttérként a Vajdaság maiságának és valóságosságának képeit gondoljuk. Az itt-ben és most-ban élő ember a vajdasági lét és kultúra megítéléseit és előítéleteit fogalmazza („a modern költészet eszköztárának segítségével” — ez elhagyható). Zenta, Pádé is térsége lesz a „vadászatnak”. Mik ezek, helyi színek? — kérdezheti valaki fölényesen. Helyszínek inkább. Ez lehet a válasz. Az értelmezés harmadik lehetősége: ha háttérként nem tervezünk (vagy tervelünk ki) semmit! Egyetlen képsíkban megjelenik az Ikarosz-sorsú ember: a versért ívelő és a vers lezártságába visszazuhanó. Déry Tibor Szembenézni oratóriumában az ember helyett égő lovak, csapódó halak, lelógó fejű madarak lesznek a történések kifejezői. A lovak „ágaskodnak, fejűkkel csapdossák a kőfalakat, patájuk saruja is perzselődik már marcangolván önmaguk húsát, fogukkal kitépik véredényeiket. A lángoló istálló körül a puszta, a gyorsan terjeszkedő absztrakt térség néptelen.” Kétszeresen és kétféleképpen dehumanizált világ ez. Egyrészt embertelen. Másrészt ember nélküli is: az emberre rámért helyzetek felvállalói itt állatok, növények és madarak. Zelk Zoltán sirálya olyan égi pályát jár be, amilyet inkább porba lépnek az emberek. Tolnai Ottó Sirálymellcsont című kötetének is emberre jellemzőek a példái és példázatai. Ebbe 91
