Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 2. szám - Raffai Sarolta: Morzsahegyek (Kisregény, I. rész)
— Helyes. Nos tehát. A legutóbbi — értjük egymást —, legutóbbi munkát kérem újra, mégpediglen a holnaputáni szent napon a már megadott méretek szerint a megfelelő vetületekkel. Valamint a ma megbeszélt anyagot. S miért csak holnapután? Mert holnap iskolába mennek az igen tisztelt ifjoncok és nem ide. Nos ennyi az egész. A tanulók megkönnyebbülnek. Tehát csak az utolsót. Csak egyet. Azaz ... a maival, együtt kettőt. így se sok. A füzeteket szorosan combjukhoz tapasztják még mindig vigyázzállásban várakoznak. A Tanfőnök még egyszer lassan, elégedetten nézi őket végig, tetőtől talpig, külön- külön, apróra mindegyiket. A tanulók állnak, szemük se rebben. — Helyes — mondja a Tanfőnök. — Helyes. — Rövid szünetet tart, azután mélyet lélegzik. — Le-lép-ni — gördíti ki a két lágy élt szájüregéből szinte láthatóan mókás kedvvel. Az ifjoncok a beidegzett félfordulat után kiügetnek a szerelőcsarnok egyértelmű tiszta bűzeibe. Ott néhány másodpercre alábbhagy az emberi hangok és a munka együttes zsivalya kutakodó pillantások tapogatják a tanulók arcát óvatosan már-már szemérmesen. Azután minden megy tovább a maga rendje és módja szerint — csak éppen valamivel csöndesebben. A Mester még mindig a sportkocsi körül matat,féltérden áll, a gumikkal bajlódik. Föl nem néz, de testtartása megváltozik, éberebb figyelni kész. A Fiú melléje guggol, ujjait megjáratja a vastag gumiköpeny rovátkáiban. — Sokáig tarott — mondja a Mester. A Fiú vállat von, nem felei. — Ma kerek másfél órát voltatok odabent. — Lehetséges. Nem néztem az órát — mondja a Fiú. A Mester keze megáll. — És? — A szokásos. — A Fiú tétovázik, már-már vallana. — Á, semmi — legyint végül könnyedén. — Semmi érdekes. — Nem erőltetlek — mondja a Mester kedvetlenül. — Ha letolt, a te bajod. A Fiú tekintete a barna, összezártan is lágy arcon keres valami jelet,valami bizonyosságot — az egyetlenen, melyre nézni jó is, iszonyatos is —, amely egészében Apára emlékezteti. Közelebb húzódik. — Nem tolt le ... engem nem nagyon szokott. Nincs semmi baj. — Aha — mondja a Mester. — Szóval semmi. — Semmi különös. Csak . . . beszél. — Másfél órán át — mosolyog a Mester. A Fiú biztatásfélét érez a hangban, azon túl valami mást is. Várakozást? Segítőkészséget? Maga se tudja. — Közben hallgat is, azután megint beszél — mondja bizalmasan, s aggódva néz körül, nem hallja-e más. A Mester szeme fényes, amint arcát kutatja. — Igaz lelkedre: képes lennél elmondani, miről? A Fiú megkönnyebbül, nevet. — Én ugyan nem! — Mert beszélni tud — mondja a Mester. — Piszokul tud beszélni. Megtanulta jól. A dirigálást is. Azt is érti. No nem a szakmában ... de érti. A Fiú megbátorodik. — Egy rajzot újra kell csinálni — súgja. 20
