Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - F. Tóth Pál: Az elnapolt szülőhelyvita
F. TÓTH PÁL Az elnapolt szülőhelyvita Látszólag kényes téma ez, különösen most, a jubileumi év, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója küszöbén. Szeretném előrebocsátani, hogy nem áll szándékomban újraéleszteni a szülőhelyvitát. Más dolog a vitákról áttekintést adni és megint más vitázni, érvelni egyik vagy másik álláspont mellett. Ez utóbbi távol áll tőlem. Hiszem és vallom, hogy a Petőfi-kultusz egyik legjellemzőbb megnyilvánulási formája éppen az volt — s tán marad még sokáig —, hogy egyszerre több helység is magáénak vallotta, sőt követelte a költőt. Azért jelentős és semmiképpen sem elhanyagolható tényező ez, mert nyilvánvaló: 1. Csak akkor kerülhetett szülőhelyvitára sor, amikor Petőfi — minden gáncsoskodás és mesterkedés ellenére — elfoglalhatta méltó helyét a nemzet nagyjainak panteonjában és az irodalmi köztudatban. (Nem véletlen, hogy a múlt század vége felé lángolt fel először ez a vita.) 2. A vitát az teszi lehetővé, hogy nemcsak a költő halálának körülményei ismeretlenek előttünk, de születési helyének megnevezése — az életében történt bejegyzések — körül is sok a homály, az ellentmondás. Lényegében ez ad alkalmat a vitára. 3. A tudományos vitát mindig el kell különíteni a laikusok, amatőr hozzá nem értők provinciális gyürkőzésétől. Az előbbinek új érvek esetén helyet kell adni, az utóbbit mellőzni kell. 4. Az is tény, hogy mindebben a nagy magyar költő iránti szeretet és tisztelet jut kifejezésre. Tehát még a szájhagyományok ápolóit, a nem hiteles források őrizőit sem szabad „lebunkózni", még akkor sem, ha esetenként az ilyen megnyilvánulások egészen groteszk formát öltenek. Bármilyen furcsának is tűnik, de ezek is a Petőfi-kultusz egyszerű, primitív megnyilvánulási formái. A viták kezdete Napjainkban, amikor a vita jórészt Kiskőrös ellenében folyik, s a köztudatban is úgy él, hogy tőle akarja Félegyháza és Szabadszállás elperelni a szülőhely illetékességét, szinte nehéz elhinni, hogy sokáig éppen fordítva volt. A „port” először Kiskőrös indította el, hogy bebizonyítsa privilégiumát a másik két helységgel szemben. A költő szülőhelyére vonatkozóan ugyanis sokáig ezek neve élt erősebben a köztudatban. Nem véletlenül, hiszen Petőfi Sándor szülőhelyeként vagy lakóhelyeként Félegyháza és Szabadszállás volt legtöbbször bejegyezve. (Pápán négyszer jegyezték szabadszállásinak, Kecskeméten kétszer félegyházinak, házassági anyakönyvében is Félegyháza szerepel. Ezzel szemben Aszódon és később két esetben Pápán is kiskőrösi születésűnek anyakönyvezték.) Akkoriban még nem volt állami anyakönyvezés. Csak az egyházak vezettek keresztelési anyakönyvet, melynek kivonata volt a személyi igazolás legfőbb okmánya. Ezért is számított szinte perdöntőnek, amikor 1857-ben Sárkány János kiskőrösi evangélikus lelkész az ottani keresztelési anyakönyvi bejegyzéssel bizonyította Petőfi (illetve Petrovics) Sándor Kiskőrösön történt megkeresztelését és egyéb okmányokkal azt, hogy atyja 1821-től 1824-ig, tehát Sándor születése idején is a kiskőrösi mészárszéket bérelte. A vita legnagyobbrészt a Fővárosi Lapok és a Vasárnapi Újság hasábjain folyt a múlt század végén. Többször is ellankadt majd újra fellángolt. Félegyháza védelmében Pásztor Ferenc szólalt fel többször is számos adatra támaszkodva. (Sajnálatos, hogy Pásztor adatgyűjtése később elveszett.) Sok, akkor még élő tanút hallgattak meg Kiskőrös mellett. Agg korában Martiny Károlyt, Petőfi keresztapját is. Ennek alapján zárták le úgy a vitát, hogy Petőfi Sándor szülőhelye Kiskőrös. (A Petőfi-ház ünnepélyes átvételére 1880-ban, a Petőfi-emlékmúzeum létesítésére 1926-ban került csak sor.) A „per" 1922-ben kezdődött el újra, tehát Petőfi Sándor születésének centenáriuma előtti évben. Akkor Porst Kálmán kiskunfélegyházi gimnáziumi igazgató irt cikket a helyi lapba (Félegyházi Hírlap 1922. III. 25.), aki azzal próbálta végül is nyugvópontra juttatni a vitát, hogy „a test születhetett Kiskőrösön, de a lélek Félegyházáé.. Nagyjából ezt a felfogást olvashatjuk ki Illyés Gyula nevezetes, sok ezer példányban és számos kiadásban megjelent Petőfi életrajzi könyvéből is: „A gyermek ezen a földön áll meg először a lábán, ezen teszi 72
