Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - JEGYZETEK - TANULMÁNYOK - Kántor Lajos: Katedrálisok kora
s jószágunk volt a föld, az ég, a tücsköknek a csillagok felelgettek. Így sikerül a tücsköktől csillagokig nyilalló éjszakát hivalkodás nélkül kozmikussá tenni, ezzel a domesztikált monumentalitással tudja a költő a megidézett szerény emléket is megkapóan hitelessé, örökérvényűvé magasztalni. Említésre érdemes még, hogy a költeménynek — akár az ezidőtájt írt József Attila-daloknak általában — igen szép a verszenéje. Az Emlék hangzásának eredetiségét főként az adja, hogy a nyolc szótagos, kétütemű sorok a szakaszok negyedik sorában háromüteműre bővülnek. Ritmusnak, szótagszámnak ez a váratlan, mégis szabályos hintázása emeli a verset — a páros ütemek vaskos realitását is — játék és képzelet, az igazi költőiemlékezés lendítő szárnyaira. FODOR ANDRÁS KATEDRÁLISOK KORA „A tömeg —a fiatal, az öregedéstől mentes tömeg — megrendültén figyelt; e pillanatban szintén Debrecenben volt; a haza az ő szemében sem bukott el, annak a kis öregnek a jóvoltából, aki vad karmozdulatai közben most úgy emelte újra és újra feje fölé azt a két markába fogott könyvet, mint Mózes a kőtáblát, mielőtt földhöz teremtette. Az, hogy a beszédet alig értettem, semmiképp sem volt akadálya annak, hogy magam is ne megrendülve hallgassam, torkommal nyeldeklést, szempilláimmal sűrű pillogást végeztetve. Rejtelem, hol ojtódik az ifjú lélekbe a hit...” így emlékezik Illyés Gyula (1953-ban) „az utolsó törzsfő”-re, Madarász Józsefre, pusztai gyermekkora legendás alakjára, aki egykor Kossuthnak, Petőfi Sándornak a kezét fogta, s pátriárkaként a nép legöregebb és legifjabb képviselői közt, nem szűnő emlékezéseivel ébren tartotta 1848—1849 dicsőséges emlékét. Hol ojtódik az ifjú lélekbe a hit? A Madarász Józsefek és az öreg parasztok, a hűséges emlékőrzők („az öregedéstől mentes tömeg”) adták az első leckét a puszták népe fiának, és ez a hit — bár nemegyszer kételyektől tépázva — végigkíséri a költőt hosszú életútján. Akárcsak az örökségül kapott osztályos közösségtől, ettől a múltbeli ajándéktól sem lehet menekülni, a történelmi példa máról holnapra nem veszíti érvényességét, a tartozás sosem tudható le. 1950-től, amikor filmregényét, a Két férfit írta (ebből készült a Föltámadott a tenger című film), egészen napjainkban, a Petőfi-évfordulón közreadott drámájáig, Az ünnepeltig, Illyés újra meg újra visszatér 48, illetve 49 emlékeihez, tanulságaihoz, mert nem tekinti, nem tekintheti lezártnak a kort, „megírt”-nak a témát. Hiszen a téma tulajdonképpen nem is 1848, nem is a jobbágyfelszabadítást és cenzúraeltörlést hozó forradalom, a függetlenséget biztosító, majd levert szabadságharc, hanem annál sokkal több, sokkal kevésbé lezáratlan; a nép és vezéreinek viszonya a harcvállalás szépsége és kockázata, a forradalmi lendület és indulat s a fontolva haladás szembenállása — egyszóval mindaz, amivel a népből jött, a negyvennyolcas eszmékkel beoltott értelmiséginek szükségszerűen szembe kell néznie, ha nem akar önmaga elől is bujkálni. Ilyen értelemben a „Nem menekülhetsz” motívum a lírai életmű mellett Illyés Gyula drámaírói pályájának is alakítója, meghatározója, s ebbe a menetbe nemcsak az Ozorai példát és a Fáklyalángot, nemcsak a Dózsa-drámákat vagy a Teleki Lászlót idéző Kegyencet és Különcöt, hanem a Tisztákat, sőt a Bölcsek a fán meglepő gro- teszkjét is be kell számítanunk. „A dráma a nyilvánosság fő műfaja. Vélemény 171
