Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: Látogatás Kovács Ferencnél

„Föld, víz, ég, drága testvéreim!” A szobrászi megszólítás módosítja a költő elragadtatott szavait: „Kagylók, virágok, Tarantella pók — drága barátaim!” Elsüllyedt hegyek, erdők, kiapadt folyók, szüle, tő és pusztuló világok gyűrődnek e különös szobrászat új grammatikájában.

E szellemi kőzettár a kiszáradt tenger és a gondolat üzenete. Barlangos hegyek csöndje, gombák, vízhullámok „másod-végtelensége”, éjszaka és asszonyarc gyűrűzik ebben az intellektuális örvénylésben. A föld megannyi kristálya e majdnem kagyló, félig zuzmó, lepkeszárny, „kőben megkövesült csigaház” alakzat, de az ősformák lebernyegszerű kitárulkozása — a tufa, antimonit, gyöngykő, opál, csillám — mindig szobor. Végérvényesen azzá magasztosul e különös ásványok eszmejelző korrállvirág- zása, melyre az eszmélés, a gondolat ablakát nyitja Kovács Ferenc. E vegetáció szobrászi minősítése során kiderül, hogy a világ harmóniája a formák szimmetriarendszeréből is növekszik. Minderre Kovács a karsztok vidékén, Jugoszláviában döbbent rá 1969-ben, mikor a tárcsás felületű kövek egy időre abbahagyatták a vele régi eszmények faragását. Hiteles volt e szobrászi föltámadás, melyet tagbaszakadt sziklák, tálakba gyűjtött tengeri kavicsok, szivacsállatok rejtélyes geometriája kezdeményezett benne. Felismerését vállalkozás követte, mely ma már hivatása, az, hogy az ember földben rejtőző előzetes formáit felkutassa és kifejezze.

Szobrainak közös címe lehetne töredékek a múltból és jövőből, az anyag szerkezetéből, az eszme belső tájairól. A forma önmozgásának lehetünk tanúi, melyben a szobor arc nélküli tekintete a lét erőit tartalmazza. A megmunkált nemes anyag fénylő felülete rák, hal, kagyló, fekete márványba öltözött női arc anatómiáját követi érett ritmussal, s ennek következménye, hogy a belső, érzések és indulatok erővonalait is látjuk.

A gömb széles árkokkal való osztása megszünteti az őskáoszt. Szerpentines korongok, csészealjasszociációkkal, gyűrődések nyugalmával és a fűrészfogalakzat harsányságával adnak kulcsot az értelemnek a felderítő munkához.

Változatok egy „Nautilus” csigára, „Tarantella” pókra, ősfogra, növényerődre, tengeri rózsára — egy sün önmagába visszatérő teljességében —: így határozhatnánk Kovács Ferenc ősforrásokhoz nyúló, s horizontot nyitó világát. íme az új esztétikum, mely otthonra lelt e szobrokban s az absztrahált formákkal igazságot hirdet, feltárva a természet eddig általunk nem eléggé ismert valóságát.

E műveket zenei rend is tagolja: Kovács elveti a szobrok színezését — a sokrétű anyag törvényeire bízza a tónusértékek megvalósítását, évmilliókkal fest —, a felület újjászületését fekete márványra, zöld diabázra, szürke gránitra, sárga siklósi kőre bízza, s mivel szövetséget köt az anyaggal és idővel, művészi értelemben jól gazdálkodik.