Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - MŰVÉSZET - Emlékezés Csontváryra (Füst Milán, Gyurkovics Tibor, Gyárfás Endre, Rudnai Gábor versei)

RUDNAI GÁBOR

CSONTVÁRY:

A PANASZFAL BEJÁRATÁNÁL JERUZSÁLEMBEN |

Uram, tekints le, égig ér a jaj,

Hozzád kiált a vert, az üldözött.

A fájdalom feszült a kő között, s lazult a malter, megrepedt a fal.

— Uram, parányi porszemed vagyok, tudom, hogy eltaposhatsz.

Hatalmad ellen minden hasztalan, mégis megtagadtalak.

De vallásomért szégyenpadra vontak, hitetlenül is megszenvedtem Érted.

— Uram, a mások kárán gazdagodtam, nem bánom bűnömet.

A csőcselék feltörte boltomat, s a maga istenével példálódzva rabolt és gyújtogat.

— Uram, tekintsd e gyermeket, az éhezéstől lesoványodott, már kézfejemmel elbírom, súlytalan, halálba röppenő madár — mosolygok, mert sírni nem tudok már.

— Uram, ne szánd hazug szolgáidat, kegyelmedet csak én hálálom meg, oldozz fel, nem leszek szűkmarkú.

E rongyosoktól úgyse várhatsz semmit, csak tetveket dobhatnak perselyedbe.

— Bolond, ki itt egy alkalmat kihagy, ájtatosságból nem jön haszon.

E hithű társam jó üzletfelem, portékámat hamar rásózom, amint a falhoz érek, meggyónok.

— Öregségemre koldusbotra jutván e pár fillér is ünnepszámba megy. Uram, akad néhány pénzes szamár, vagy önként jótékonykodik,

vagy meglopom — bocsáss meg, élni kell.

151