Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - PETŐFI-ÉV - Nagy Miklós: Petőfi emléke Jókai műveiben
őt idézik. Mennyire petőfies az a „nyers szarkazmus”, amellyel Lávay édesanyja előtt kívánja palástolni jópajtása szerelmi bánatát: „Az az egész, hogy most huszonkét esztendős: most jönnek a bölcsességfogai, s a kisgyerekek olyankor, mikor foguk jön, nyűgösködni szoktak.” A Levél Arany Jánoshoz is így játszik a testi bajokkal Arany rovására: „Hogyha pedig görcs bánt, menj a patikába s iparkodj Meggyógyulni fiam ... ha barátod volna feledve? Dejsz úgy, öcsém, vessz meg, kívánom tiszta szívemből.” Az a Pusztafi, aki a történet vége felé (A kísértet c. fejezet) magasztalja az otthonülő, papucs alatt élő Lávayt, egészen a frissen nősült költő hangját üti meg: Búcsú a nőtlenségtől c. versében hajdan Petőfi is azt felelte a vele gúnyolódó legényembereknek: „Savanyú a szőlő, ugyebár?” Nem ritkák a nyelvileg egészen hű átvételek sem. Pusztafi egyik biztató mondatánál: „Ne gondolj a jövővel: a bátor szív előtt meghunyászkodik az, s csak a gyávákat üldözi, mint az ugató eb” eszünkbe jutnak Ha férfi vagy, légy férfi közismert sorai:,,Félénk eb a sors, csak csahol; A bátraktól szalad.” A Lapok Petőfi Sándor naplójából első oldalán arra hivatkozik, hogy a benne lappangó „állati ösztön” nyomán világosan látta a forradalom elkerülhetetlen bekövetkeztét. S a regénybeli hasonmás is előre érzi a komáromi hajóhíd katasztrófáját: „Tudod, hogy én minden ünnepélynél úgy érzem magamat, mint a macska a földinduláskor.” Megint más az, aminek a Sylvester-éjszakák kezdetén lehetünk tanúi: „Kis-Kőrös város utcáján tizenegyet kiáltott már az éji őr; innen-onnan a faluból lámpással mentek haza az emberek, kiket imitt-amott mulatságos háznál szinte ott talált az éjfél; olyan kedves dolog ilyenkor haza felé menni: a friss tiszta lég jól esik a bortól ködös főnek; elmondott adomák, víg beszédek még most is zúgnak az emlékezetben, a gyönge hó ropog a láb alatt.”1 Mily hívogató, megelégedést árasztó életkép ez jégcsapjával, zúzmarás fáival, „a ropogó gyönge hóval”! Természetes, friss szókötése, szemléletes hűsége, az elbeszélő gyönyörködése a látottakon, mind-mind Petőfi-vonás! Szigorúan értelmezett motívumrokonságról azonban aligha beszélhetünk, ha csak a lámpással kezükben hazafelé menő parasztokra nem gondolunk. Hisz a hasonló hangulatú A téli esték záró szakaszában is ilyen falusiak toppannak elénk: „Egy-egy látogató megy csak haza felé. Lámpája megvillan az ablakok alatt.” A novellában sehol sincs leírva Petőfi neve: Jókai maga idomult Petőfihez, hogy művészete ujjal mutasson rá névtelen hősére. Paradox módon még a Jókainál oly gyakori pontatlan versidézetek is azt mutatják, hogy teljesen otthonosnak tartotta magát a költő világában. Nem ellenőrizte őket biztonságérzete miatt, s tévedése jobbára nem több szócserénél. Csupán két regényében (Politikai divatok, A tengerszemei hölgy) és nagyszámú költeményre történik utalás idézettel vagy címmel (Halhatatlan a lélek, Dalaim, Véres napokról álmodom, Orbán, Cipruslombok, Szerelem gyöngyei stb.). Kezdetben az évszámok eltévesztésén nem ütődhetünk meg, hiszen a Bach-korszak alatt igazán nem tisztázódott még a költő pályájának időrendje. Ekkor történt, hogy a Sylvester-éjszakákban Jókai 1844-re helyezte Petőfi keserves téli nyomorgásának kezdetét Debrecenben, holott az egy esztendővel korábbi. Egy esztendő eltévesztése azonban már feltűnő botlás a századvég virágzó Petőfi-filológiája közepette. Pedig ezt történt a Havas-féle Petőfi-kiadás előszavában (1892., LXX. lap), ahol az író 1849. májusát nevezi Az apostol keletkezési szakaszának. Ám a tévedés nem egészen logikátlan, mivel a költő mindkét időszakban súlyos csalódást, nehéz konfliktusokat élt át: a szabadszállási bukás párhuzamba állítható a „goromba tábornok” támadásaival, az összeomlás sejtelmével. 2. Különös ellentétek szövődnek át mindazon, amit írónk a századvégen jegyzett föl Petőfiről. Egyrészt a maga szélsőséges Habsburg-tiszteletéhez, milleniumi ízű erőszakolt derűlátásához igyekezett őt is hozzáigazítani. Szobra leleplezésekor, 1882-ban nyílt hitvallást tett „egy népeitől szeretett és népeit szerető király” mellett. Egyúttal kimondta: ezt a védőszellemként köztünk levő Petőfi-géniusznak is el kell ismernie mert ,,. . . a szellemek igazságosak: világosan látnak s szenvedély nélkül ítélnek”. 1848 félszázados évfordulóján azzal áltatta magát és hallgatóit, hogy „Új világ, új szellemélet támadt szerte a hazában”, samit Petőfi bronzalakja maga előtt lát, „abban mind saját megálmodott, megjósolt eszményképeire ismer”. Ez a Jókai, ez a sokszor idézett Jókai, mintha nem volna már egyéb a „tisztelt ház tagjánál”, Tisza Kálmán tarokkpartnerénél. Ám amikor nem a jelenről van szó, nem ünnepi alkalom adja kezébe a tollat, akkor hűségesebb képet 138
