Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - PETŐFI-ÉV - Nagy Miklós: Petőfi emléke Jókai műveiben
NAGY MIKLÓS PETŐFI EMLÉKE JÓKAI MŰVEIBEN I. Jókai és Petőfi barátsága mély, szenvedélyes emberi kapcsolat volt. Korai megszakadását Jókai mindhalálig fájlalta, a nagy pályatárs szellemi közelségét talán azért is szomjazta oly kitartóan.Weimarban közös kőtalpon áll Goethe és Schiller szobra, de két nagy alkotónk emlékművét már nem adhatnánk át így az utókornak Pest, Kiskőrös vagy Komárom egyik terén. Különféleképpen gondolkoztak az emberiség s a magyarság történelmi feladatairól, s az a jó félszázad, amellyel Jókai túlélte barátját, ugyancsak megnövelte köztük a csírájában már 1848 folyamán megmutatkozott ellentéteket. Sok szó, túlságosan is sok folyt erről az utolsó negyedszázadban! Diákoknak,fiatal embereknek nem is különbségeikről kell ma már beszélni, inkább az a rejtélyes előttük: mi tartotta valaha össze őket. Pedig közös ügy katonái voltak az irodalomban, amelynek lobogójához Jókai —munkásságának fővonalában — mindenkor hű maradt. Ő maga így foglalta össze 1892-ben a hajdani hitvallásukat: „Ez irány volt: a magyar nép nyelvét irodalmi értékre emelni, a nemzeti sajátságokat irányban és eszmejárásban követni, a gondolat erejét tenni a kicsiszolt frázis helyébe: az igazi érzést fejezni ki a szenvelgő érzelgés helyett.” Túlzottan általános e megfogalmazás? Nem tagadhatjuk: a közös gyökérnek nőttek nagyon eltérő hajtásai: Petőfinek nem volt köze Jókai szertelen nemzeti s részben nemesi illúzióihoz, amaz pedig nem vállalt közösséget barátja világszabadsághitével. Mindebből az is következett, hogy a költő prózastílusa egyszerűbb, anekdotizmustól mentesebb lett az övénél. Azonban a választóvonal ellenére is eltörölhetetlenek az irodalmi rokonvonások, amelyeknek szerves politikai következményeik voltak. A girondista regényíró meg jakobinus példaképe egyek a korszerű, nemzeti szellemű, irányzatos és közérthető költészet követelésében. Petőfi legelső pályaképét Gyulai Pálnak köszönhetjük (Petőfi Sándor és lyrai költészetünk. 1854). Ebben az évben Jókai még csak fájdalmas hangú vallomást szentelt neki a Magyar költők sorsa c. cikkében, hanem 1855-ben már regényes életrajzot jelentetett meg róla (Egy magyar költő életéből, Alcím: Regény és még sem regény). Ezt egy esztendőre rá rövid pályakép követte (Petőfi Sándor), majd Tarka élet novelláskötetének második felét is három Petőfi-adomával színesítette (Petőfi mint keresztapa, Petőfi és a censor, A veszélyes ügyesség). Ne feledjük: maga a Tarka élet cím szintén afiatal költőtől vett idézet! Ez utóbbiaknál sokkal értékesebb a Sylvester-éjszakák, e kitűnő, ötrészes novella Petőfi öt születésnapjáról. Nem soká kellett várni az összefoglalásra sem. A Schmerling-rendszer alatt (1862—63) kibocsátott Politikai divatok sok tekintetben summája mindannak, amit Jókai eddig barátja jelleméről, életmódjáról, hozzá fűződő kapcsolatáról közzétett. Fiktív elem bőven található benne, ám nem engedett több-kevesebb szabad teret képzeletének már eddigi visszaemlékezéseiben is? Ez a stilizáló, csattanókat kereső, olykor kamaszos tréfálkozással is megelégedő elbeszélésmód nem egy ellenséget szerzett neki a tudományos hitelességre törekvő életrajzírók sorában. Gyulai burkolt támadásait, Ferenczi Zoltán tapintatos gyanakvását Hatvány Lajos kemény megrovásai váltották fel a közelmúltban. Az így élt Petőfi szerzője „központi méregforrás”-nak nevezi őt, „amelynek hatását mjndmainapig megsínyli a Petőfi-irodalom”. Szerinte Jókai befolyása „a Petőfi-mondakör kialakulására . . . katasztrofális”, már Ferenczi Zoltán „hiába iparkodott” tőle „akár csak egyetlen igaz szót is a barátja felől kicsikarni”. Szerencsére nem minden modern Petőfi-kutató vélekedik ily lesújtóan! Fekete Sándor pl. minden egyes tanulmányában bőven hivatkozik Jókai visszaemlékezésére, Petőfi, a vándorszínész c. kismonográfiájában egyenesen őt vonultatja fel koronatanúnak. Vele igazolja 136
