Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - PETŐFI-ÉV - Martinkó András: Petőfi és Karl Beck
tiszti kus művek voltak. (Csak zárójelben: magasabb szinten és történelmi kritikával Marx és Engels fejlődésében is megállapítható a francia orientáció hatása.) Nagyon fontos e vonatkozásban Svájc közvetítő szerepe: itt él Georg Büchner, aki még a 30-as években erős érdeklődést mutat a francia 89-es forradalom iránt, ide menekül Herwegh és rövid időre Freiligrath is. De sem Marx, sem például Herwegh nem lemásolni akarják a francia polgári forradalmat, hanem túl is akarnak lépni azon. Herwegh már egyenesen nevetségesnek találja Beck és társainál „diese glatte Nachäfferei des französischen Klubs”. Petőfiben viszont mindvégig nagyon erős volt a vonzalom a francia forradalmi modell iránt, s ebben nagy része van a Junges Deutschlandnak és talán személyesen Becknek is. Kertbeny is emlegeti, hogy ebbe a vonzalomba beleülő szerzőkre, művekre felhívta Petőfi f jgyeimét, s Beck is azzal dicsekszik, hogy igyekezett Petőfi szemét felnyitni az európai forradalmi távlatokra, többek között arra, hogy a szabadságmozgalmak történetében „az idő tizenkettőre jár”, Petőfi pedig ígéretet tett: tanulmányozni fogja a francia forradalmak történetét. Feltűnő a franciák iránti vonzalomnak dicsőítésbe csapó megjelenése Becknek 1846-ban megjelent Lieder vom armen Mann című kötetében „Mit einem Vorwort an das Haus Rotschild”. E kötetből Petőfinek bizonyosan olvasott, ha nem éppen már egy nyomtatott példányt adott át. A Rotschild-háznak jelképpé emelése, a gazdagság-szegénység sűrű szembeállítása nagyon emlékeztet Petőfi Palota és kunyhójának szemléletére. Szerintem csak Becknek e kötetében gyakran felbukkanó eltévelyedett, bukott lány motívumával magyarázhatók Petőfinek olyan ritka versei, mint a Panyó Panni vagy a Szőke asszony — s éppen a Júlia-korszakban! Beck és társai francia vonzalmára talán csak még egy adat: 1848. január 1-én egy terjedelmes francia nyelvű lap jelenik meg — Berlinben, „Le Courier de Berlin” címen, a munkatársak Geibel, Humboldt, Beck. Ez utóbbinak egy költeménye is van benne. A lap célja a kölcsönös szellemi közvetítés lett volna. Mindeme tények, feltevések, emlékezések alapján kell abban lennie valami igazságnak, hogy Petőfit a Junges Deutschland és körének ilyen irányú vonzalma vezette el a francia politikai, forradalomtörténeti olvasmányokhoz — immár nemcsak költészeti olvasmányokhoz! —, de még az is valószínűsíthető, hogy Petőfi Byronnal, Shelleyvel, Dickensszel is előbb németül és a fiatal német írók vonzalmát követve ismerkedett meg. Eddigi prózai fordításai — Paul de Kock, Dumas, Sue stb. — is afiatal németek kedvelt olvasmányai voltak, ahogy az lett George Sand is. . .. Pontosan nem tudjuk, mennyi időt töltött Karl Beck 1846-ban Pesten. Legvalószínűbb, hogy április—májusból egy hónapnyi időt Amikor a hajóhídon búcsút vett Petőfitől, útját aligha érezte sikeresnek. Hiába festi magát visszaemlékezésében kultúrában, európaiságban, költői öntudatban és hírnévben magasan Petőfi felett állónak, a félszeg, félénk, provinciális magyar költő felsőbbséges oktatójának és patrónusának, valójában megtépázott hírnévvel, időszerűtlen, kiégett, mellőzött költőként érkezett Pestre, és a magyar irodalmi élet meg a sajtó csak azért figyelt fel látogatására, mert a magyar irodalomnak, elsősorban Petőfinek kötetre menő fordítással való népszerűsítését ígérte. (De odáig már nem merészkedett, hogy felkeresse azt az Eötvös Józsefet, akinek a Jankó .. .-t ajánlotta.) Beck számára a felajánlkozás ekkor már nem nagylelkűség és patriotizmus volt, hanem egyszerűen kenyérkérdés, üzlet és a „Magyarenkind" — ahogy Berlinben nevezték — költői rehabilitációja. Petőfi szempontjából viszont azt kell kiemelnünk, hogy a drámából, verskötetekből és Kertbeny propagandájából megismert Beck sokkal jelentősebb hatást tett rá, mint a személyesen megismert. Beck fordítási próbáit félreérthetetlen kétértelmű bókkal elutasította, az meg egyenesen bosszúsággal tölthette el, hogy ezek a „magyarok” — költői vénájuk kiapadtán — rajta, az állandó anyagi nyomorral küszködő, egy szűk nyelvi keretbe zárt költőn akarnak keresni, belőle akarnak maguknak pénzt csinálni. Ne feledjük: a fordításra nálunk akkor még nem volt szerzői jogvédelem! Beck saját maga idézi beszélgetésükből azt a váratlan fordulatot, hogy „beszéljünk a dolog üzleti oldaláról”. A pozsonyi Pannónia meg május 5-én, éppen Beck fordítói tervei kapcsán írja: hogy Beck „damit auch in pekuniärer Beziehung ein gutes Geschäft zu machen denkt”, majd: „Allbekannte Thatsache, dass mit guten Produkten in Frankreich die Autoren, in Deutschland die Verlager gute Geschäfte machen; in Ungarn — vielleicht — die Uebersetzer.” A személyes találkozás alighanem hozzájárult Petőfinek ahhoz a felismeréséhez, amit Engels állapított meg éppen Kari Beckkel kapcsolatban, hogy ti. szabadságizzását megrontotta a szánalom és az érzelmesség szocializmusa, s hogy fellengzős világgyűlöletük és szabadságprédikációjuk mögött privát érdekek húzódnak meg, hogy forradalmiságuk álforradalmiság lett, ők maguk pedig — mint Marx mondta — kispolgári forradalmárok. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mire Beck látogatása véget ér, Petőfi túljut egy — hogy úgy mondjam — „öntisztuláson” is, már gyógyulóban van a pesszimizmusból, világ- és embergyűlöletből. Könnyen lehet, hogy a Világgyűlölet című — világgyűlölet ellenes! — verse éppen a Beckkel kapcsolatos tapasztalatok alapján született. 132
