Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - Veres Péter: Kiadatlan jegyzetek

hajtó embereik. Az a csodálatos, hogy ilyen rothadt alakok kezén mégis megmaradt a sok angol gazság, gyilkosság, szipolyozás és nyomorúság ellenére is annyi angol nép, amennyiben fennmaradt a nemzet.

*

Macaulay nemcsak egyszerű történetíró, hanem igazi író. Nagy művész a javából. Mert ha egy író évszázadok távolából Csengeri Antal nehézkes műnyelvén fordítva, vagy olyan idétlen bikkfanyelven, mint amilyenen a magyar nép sohasem beszélt, s a magyar író sohasem írt (lásd Petőfi korábbi útirajzait, s a még korábbi Berzsenyi, Csokonai, Kölcsey, sőt Mikes Kelemen prózáját is), ilyen hatást tud elérni egy másik és távoli nemzetbéli olvasónál is, az az író birtokában van a titoknak, ami az írásművészet. Igaz, hogy én kálvinista érzelmekben nőttem fel és a pápizmust, mint bürokráciát és zsarnokságot nem igen szívelem, viszont a felemás anglikánizmust és lutherizmust se szerettem soha, tehát az érzelmeim megoszlottak, és mégis fuldokló érdeklődéssel és megindulással olvastam Orániai Vilmosnak bevonulását és győzelmét Stuart II. Jakab ellen.

*

(Itt jutott eszembe, csakúgy mellesleg, az angol papság politikai otthonosságáról, hogy a politikus ösztönű emberek mindig abba a testületbe törekedtek, amelyben a legközelebbi út vezetett a hatalomig.)

*

Milyen gazdag volt valaha az angol irodalom. Azt hiszem, hogy Macualayhoz fogható történetíró nem sok van a világirodalomban sem. A tények hitelességét úgy tudja érzékeltetni, hogy boldog lehet az a realista regényíró, aki ilyen ábrázolásra képes.

Egyébként tanulságos, mégha mulatságosnak is látszik, hogy az angol esküdteket bezárták és sem enniük, sem aludniuk nem lehetett, amíg meg nem hozták az ítéletet. Primitív demokrácia volt ez, de milyen boldog lett volna a többi nép, ha a jognak és törvénynek ilyen pedáns tisztelete lett volna náluk is. Talán itt van annak az egyik titka, hogy az angolszászok ellephették és uralmuk alá fogták a félvilágot.

EGY TISZTA NŐ

Thomas Hardy angol író (XIX —XX. század) nagyon szép, de sok tekintetben mégis problematikus könyvét (Egy tiszta nő — Tess of the d’Urbervilles —) olvasva jut eszembe a könyv egyik alakjáról, egy vastag leányról, hogy vajon miért látszik törvényszerűnek, hogy a primitív népek, de különösen a dolgos parasztok lányai és asszonyai olyan zömök-vastagok — erős, rövid lábakkal, dús csípőkkel, széles háttal, nagy, gazdag emlőkkel —, míg viszont a csak valamennyire civilizált nők, nemcsak az arisztokraták, hanem a középosztályok, sőt a városi dolgozók lányai is elvékonyodnak, sok esetben légiessé válnak. És persze hisztéria és terméketlenség uralkodik rajtuk.

5