Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Bíró János: Égő hegy hamvadóban…
hozták tudomásunkra az egész életünket feldúló hírt — idézi vissza Nagy János, a mesélő nyugdíjas bányász a keserű napok emlékét. — Persze senki sem hitte el a döntés bevallott okát. Nevetségesen is hangzott, hogy népgazdasági érdekből döntöttek így — kapcsolódik a múltat elevenítő nyugdíjas bányászok beszélgetésébe B. József, aki 10. évét tölti nyugdíjban. Érdekes módon még ma is tartja magát az a vélemény, hogy a termelés beszüntetésében a nyugati országhatár közelsége játszotta a döntő okot. Ilona-akna a szomszédos Ausztria területén volt és 30— 40 bányászcsalád lakott ott. Az 50-es évek kezdetén állandó feszültséget okozott ez az állapot. A bizalmatlanság sok bányász életét keserítette meg. A bánya leszerelésével egyidejűleg a brennbergi bányászok nagy tömege indult útnak Várpalotára és Tatabányára. Különösen a nyugdíjhoz közelállók indultak nekikeseredve, hiszen a félelmetes, de mégis ismerős bányát elhagyni csak nehéz szívvel lehetett. A brennbergi bányásznak jó híre volt, s szívesen fogadták a dunántúli bányákban. Ők pedig elindultak, hogy Tatabányán, Várpalotán, Oroszlányon hozzák fel anyaföldünk méhéből a Nap és Föld szerelmének gyümölcsét, a fekete energiát. Sokan végleg, családostól elköltöztek, s többen pedig vállalták a két-három hetenkénti ingázást Brennbergbánya — most már csak az otthon — és az új munkahely között. Akik Brennbergbányán maradtak, kényszerűségből elhagyták ősi mesterségüket, és kísérletet tettek, hogy a lehetőségek közül a számukra a legkedvezőbbet válasszák. így aztán átképezték magukat más szakmára, és a soproni üzemekben vagy a Tanulmányi Erdőgazdaság helybeli üzemegységében vállaltak munkát. Az asszonyok és leányok számára a soproni ruhagyár létesített fióküzemet. Az egyik napról a másikra lelassult az élet, a telep lélekszáma megcsappant, és esténként az üres házak ablakai sötéten tátongtak a hegykoszorúval körülölelt bányatelepen. Ám az 50-es évek elején Sopron is fejlődésnek indult, és nagy munkaerőhiány lépett fel. Ebben az időben, aki csak tehette, menekült a faluról, a város pedig örömmel fogadta az érkezőket. A gondok azonban mégis szaporodtak, mert kevés volt a lakás, s a város csak Brennbergbányán tudta elhelyezni a lakásigénylőket. Mind sűrűbben lehetett látni szegényes bútorokkal megrakott szekereket, amint megálltak egy-egy gazdátlan ház előtt. Az őslakó brennbergiek egyszerűen tudomásul vették az új arcokat, s a bányatelep lassan telített lett. Ma már csak akkor költözik valaki Brennbergbányára, ha innen beköltözik egy-egy család Sopronba. A hirtelen nagyszámú magyar családok megjelenése megbontotta a telep zártságát, és az ember bármerre jár, a német és magyar szót egyformán hallja. Ma már csak a bányászharang, az öregek és a gyermekek ajkán felcsendülő „Jó szerencsét” ősi bányászköszöntés őrzi annak emlékét, hogy itt volt hazánk első szénbányája. Születésében és elmúlásában is az első. ÍGY TŰNIK LE A VILÁG DICSŐSÉGE A házak száma százkilencvenkettő. Ötszáztíz lakásban négyszázkilencvenhét család, ezerhétszáz' ötvennyolc lélek él. Az épületek többsége régi, csaknem százhetven éves, s a legújabb is még 1939-ben épült. Az épületek nyolcvan százaléka bajosan fog még egy nemzedéket kiszolgálni. A házak rendszertelenül, össze-vissza épültek, ennek ellenére piroscserepes tetejükkel a távolból kellemes látványt nyújtanak. Közelről azonban előtűnik minden szépséghibájuk. Ha Brennbergbánya településének formáját vizsgáljuk, nehezen sorolható az általános és megszokott formák bármelyikébe. A település terjeszkedését, növekedését, mindig a bánya fejlődése, a fejtés iránya, a szénmező kiterjedése és nem utolsó sorban az emberi szeszély határozta meg. A legjobb lakásokat az ősbrennbergiek vagy azok utódai lakják. A soproni Ingatlankezelő Vállalat helybeli telepe az épületek karbantartó gazdája, minden energiáját az ismétlődő állagromlás javítgatására fordítja. Brennbergi hasonlattal: „annyit ér a tatarozás, mint döglött paripán a patkó”. A házak, lakások lakhatóságának megtartására kifejtett igyekezet és jószándék vitathatatlan, de az eredmény nincs arányban a ráfordítással, mert ide a minőségi munkának már csak a látszata jut el. Új épület a felszabadulás után nem épült Brennbergbányán. Közigazgatásilag a település most is Sopronhoz tartozik. A városhoz tartozás minőségét egyértelműen meghatározza a tíz kilométeres távolság és az azt áthidaló, egyetlen, rossz állapotban levő keskeny út. A jelenlegi helyzetet mozdulatlan 118
