Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - Horváth István magyarózdi gyűjtéséből

— Hi Fejér, taszicss, feleség! Húzzuk e a tót, má beléveszett minden vagyanam. Hi tovább! Hi Fejér! Tasziccs, feleség! Nyamjuk e a tót, má beléveszett minden vagyanam.

Addig hajtagatatt, hagy hi Fejér, tasziccs, feleség, hi Fejér, tasziccs, feleség — hagy ecce annét, a tóbó. kiállatt egy ördög.

— Há mit akarsz itt, bács'i?

— Há mit... Beléveszett minden vagyanam ebbe a tóba. Elakaram húzni innét, hagy kapjam meg.

— Jaj, bácsi, ne húzza e, sze ez a mü várunk. Még nagyapámtó, még nagyapámnak a nagyapjátó maradatt ez a tó. Itt ebbe a tóba éltünk. Ez vót a mü várunk. Ördögvárunk.

— Aj, ingem az nem érdekel.

— Gyi Fejér! Tasziccs, feleség, hagy húzzuk e a tót.

Hát addi-addig ... Azt mandgya az ördög:

— Bácsi, ne húzza e a tót. Megkeressük. Lássuk, milyen vagyana veszett e.

— Jól van. Én nem bánam, keressétek meg.

Megállatt egy percet, gandalkazatt.

Bémenyen az ördög, megszóllitja a többieket.

— Gyertek, má né, eakarja vinni a mü várunkat, a tót. Gyertek, keressük meg a vagyanát, má beléesett ide.

Emenyen, amennyi ördög vót a várba, mind egy cseppig.

Keresik. Keresnek jabbra, balra. Kutatnak. Halásznak. Nem kapnak semmit... Csak egy fenkőt.

Kimennek. Mandgyák a gazdának:

— Kérem, nem kaptunk csak egy fenkőt.

— Az ingem nem érdekel. Nekem belésett minden vagyanam... Gyi Fejér! Taszicss, feleség, hagy húzzuk e a tót, má beléesett minden vagyanam.

Hát addig ide-ada, az ördögök meggandalkaztak, hagy: — bácsi, mit fizessünk magának, hagy haggya itt a tót?

— Semmit. Nekem ne fizessetek semmit, mer az én vagyanam többöt ér akármennyinél

— Há mégis mennyit ért a maga vagyna?

— Egy zsák aranyat.

Adtak egy zsák aranyat.

— Na, akka békét hagyak a tónak. Nem húzam e.

Emennek az ördögök. Adnak egy zsák aranyat az örögnök.

Az elindult hazafelé.

Menyen hazafelé a zsák arannya.

Hát az ördögök mesakalták, hagy egy zsák aranyat vigyen e egy fenkőjé.

Utánnamentek. Eküdtek egy sántát, amelyik éppeg att vót, amika rákötötte, né, az izét, a hagy híják, na, hogy „tasziccs, feleség”.

Hát egy kicsi üdővált azt mandgya, hagy: — bácsi, álljan meg.

— Há mé?

— A pénz asztó.

— Ha asztó, megasszuk.

— Há, hagy. Magának nem vót csak a fenkő. Maga viszen egy zsák aranyat.

— Na, azé lesz a zsák arany, aki... Mejünk birakazni. Aki erőssebb lesz, annak marad a zsák arany.

— Jól van, uram.

— Mennyünk birakazni. De hagy?

— Ahagy vagyunk.

— Óhó, nekem van egy háromszázesztendős nagyapám, még az is földhez vág téged. Hát én akka hagyne tudnálak földhez vágni. Te mit gandalsz, én akká mit tudnék veled csinálni? Emarzsállak.

— Na, jó. Hát akka menyek inkább a hármaszázesztendős nagyapáddal.

— Na, adadatt egy darab fát, amit kihúzatt a tóbó, egy cövöket. Adaadta az örödögnek.

— Na, üsd meg vele ezt a fát.

Eveszi az ördög. Megüti a fát.

54