Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, I. rész)
homlokát egy avítt kendővel — közben Antal szemébe néz.) Szóval a testvére és hívta. Kész? ANTAL (kényszeredetten nevet): Az az igazság, hogy nem egészen. Eh! Nem tartozik ez magára! PALI BÁCSI: Persze hogy nem. Csak azért magyarázza nekem, mert biztos akar lenni a dolgában. (Továbbindulnak.) ANTAL: Gondolja? PALI BÁCSI: Nekem nem az a hivatalom, hogy gondoljak ezt meg azt. Vagy így van, vagy tényleg biztosan tudja, hogy meghívták. Mármint a bátyja vagy kije. ANTAL: Hívott a bátyám? Hát az a helyzet öreg, hogy amit kimond az ember, az már rögtön hamis lesz. Mert Sárkány Erik testvérem ugyan törvény szerint, de se apánk, se anyánk nem volt közös, sőt, meg is hivott: „ha úgy gondolod öcsém, nézz be hozzám egyszer, ha erre jársz”. Ezt kegyeskedett válaszolni a második levelemre. Gonosz ember! Eldobta magától szegény apánkat, amikor fölvitte az Isten a dolgát, le se köpte szegényt, hagyta nyomorogni azután is, hogy szegény apánk egész életében érte kuporgatott, hogy taníttathassa, embert csinálhasson belőle. Gyűlölöm, érti? Gyűlölöm! PALI BÁCSI: Lám, ilyenek tudnak lenni testvérek. ANTAL: Nem a testvérem! Apánk is megtagadta. PALI BÁCSI: Nem a testvére. Jó. ANTAL: És nem vendégségbe jövök hozzá! De nem ám, hanem a körmére nézni! Vajon mi jogon pöffeszkedik ő ebben a nagy házban? Érdeme szerint-e? És igazságot teszek, meglátja a világ! PALI BÁCSI: Csak az a miénk, ami a csizmánkban van. ANTAL (kizökkenve): Én cipőben járok. PALI BÁCSI: Aha! (Lépnek még néhányat.) Megérkeztünk. (Leteszi a csomagokat.) ANTAL: Kösz, öreg. Aztán el ne járjon a szája! (Pénzt ad neki.) Maga csak annyit tud, hogy vendégségbe jöttem ide, látogatóba. Megértett? PALI BÁCSI: Én meg. No, Isten áldja! (Elballag.) 2. JELENET (A függönyön túl egy ház halijában áll Antal. Dús berendezés, szőnyegek, pamlag, fotelok, bárszekrény, a falon régi fegyverek. Leteszi a csomagjait. Körbejár, nézelődik, kiabál.) ANTAL: Jónapot! Jónapot! Van itt valaki? Hahó! (Veszekedés zajai.) ÁGNES (kintről): Te nekem nem tilthatsz meg semmit! Nincs jogod parancsolgatni nekem! Semmi közöd hozzám! Ne nyúlj hozzám! Ne merészelj hozzám nyúlni! ANTAL (a középső ajtóhoz siet, hogy mindent jól halljon. Az hirtelen kinyílik, és Ágnes robban be rajta, megbotlik, egyenesen Antal karjaiba esik. Mindketten meglepődnek, de csak egy pillanatra, mert a küszöbön megjelenik Géza, akivel eddig Ágnes veszekedett). GÉZA: Ez meg ki? (Antalt méregeti.) Kit hoztál ide? ÁGNES (első pillanatban szabadulna Antal karjaiból, de Géza kérdésére vált; közelebb húzódik Antalhoz): A szeretőm! Megcsókolja Antalt.) ANTAL (inkább csak elszenvedi a csókot, Gézára figyel): Igen, de .. . ÁGNES (ismét megcsókolja): Most ne szólj, csak szeress! Ugye, nagyon szeretsz? ANTAL: Persze, természetesen, rögtön megszerettelek, amikor... ÁGNES (befogja a száját): Mindig is szerettél. Amióta a világ világ. ANT AL: Mindig! GÉZA (észreveszi Antal csomagjait): Óriási, óriási! Szeretik egymást! Elég volt egy pillanat, hogy egymásba habarodjanak! ANTAL (bizonytalanul): Nem tudom, hogy mi köze van hozzá... GÉZA (kinyitja az ajtót): Van még odakint valaki? Csak tessék, tessék! Lehet urak, mindenki sorra kerül, a szépasszony ma mindenkit szeret! ANTAL: Amint hallotta, mi már régóta szeretjük egymást... GÉZA: Hallottam? Még hogy ez a nő állandóan hazudik, már megszoktam valamennyi20
