Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - SZEMLE - Nógrádi Gábor: Csaplár Vilmos: Lovagkor
látszólag egy miatyánkot sem érnek! Mit vergődnek ezek ahelyett, hogy dolgoznának, hogy beilleszkednének a közösségbe, mért szövegelnek a cselekvés helyett, mért közösülnek, ha nem szeretnek és miért nem szeretnek, ha szeretnek? * Csapiár Vilmos Lovagkor című kötetének hősei és Munkácsi alakjai vészesen hasonlítanak egymásra. Hasonlítanak annyiban, amennyiben nincs helyük a társadalomban és különböznek, mert Csapiár figuráit tehetetlenné teszi a társadalmi tétlenség, míg Munkácsi alakjait „tehetségessé”, tehetségessé a rosszra, a negatív cselekvésre. Csapiár hősei vegetáló kamaszok, Munkácsi cselekvő betegeket alkot. Mind-mind közel állnak hozzám és tudom, hogy korosztályomhoz, a huszonévesekhez is. Ezért nem bírtam letenni a Munkácsi kötetet sem. Mindnyájan Sarkadi Imre oszlopának a tetejéről jártatjuk a szánkat. * Az „Amíg beáll a fagy” című elbeszélés a kötetből is kiemelkedő érték, amit holnap talán úgy fogunk dicsőíteni, mint ma egy közepes alkotást valamelyik „élő klasszikusunktól". Katharzis négy tételben. A novella kamaszhőse a család, az iskola és a társadalom egyéb poklaiból a megszégyenítés és a meghasonlás tisztítótüzén keresztül jut el önmagáig, ahol létezése végül egy cipő megszerzése folyamán valósul meg. A novella hagyományos. Formájában úgy, mint tartalmában. Talán éppen ezért mutatkozik meg itt a legjobban az az írói biztonság, amivel Munkácsi élő embereket lélegző közegben cselekedtet. A novella mentes attól a modorosságtól is, amit a többi írásban felbukkanó „lóvátevők” néha öncélú játéka előidéz. Rend és egyensúly jellemzi. És aki a hagyomány normáját így teljesíti, az „újítónak” is reménység. Általában idegenkedek attól, hogy a műből emeljem ki azokat az ún. kulcsmondatokat, amelyek az író szavaival foglalják össze az adott írás lényegét. A mű: egész. Vágjuk le az ember karját, és küldjük el ölelni! Most mégis Munkácsihoz fordulok Munkácsiért. ,,— Úgy érzem, önmagatok elől menekültök. — Nem, Jánoska: én is azt hittem! . . . Tudod, mi úgy éltünk, mint a hullák: öntudatlanul. Szenet lapátoltunk, ügynököltünk, s közben szemétre szórtuk, elherdáltuk legjobb ösztöneinket. Bolonddá tettük magunkat és a világot, bosszúból, mert kiagyaltuk, hogy bennünket, úgysem vár senki ... Mi nem hittünk a tetteinkben, a saját életünkben: ezért voltunk hullajelöltek. Ezért hittük menekülésnek a harcunkat! A tettek ... mindenestül rohadt, Saint-John, aki meg nem érti ezt: a tettek önmagukban hordják értelmüket! . .. Igen, Saint-John, a boncteremben értettem meg, hogy egy kéz kinyújtása csak akkor menekülés, ha a méregpohár irányában történik! Bármi más legyen a pohárban, a mozdulat keresés!” (Sain-John hullái). Ez persze — újra ismétlem — csak egy része Munkácsi világának. Az alapkérdés tartozéka. Ehhez kapcsolódnak a már félig-meddig megválaszolt és a még feleletre váró kérdések: Ki és mi miatt nem hittek tetteikben? A „keresés” miért ilyen formában valósul meg ma Magyar- országon? Miféle értelmüket hordják önmagukban ezek a tettek? stb. * Végül még néhány szót. A fülszöveg „egy Jack London-i energiájú egyéniség önmagáról készített pillanatképeit” hirdeti. Sajnálatos, hogy nem találtak példát a Munkácsi-alakokra a Tiszához közelebb, Móricz országában, ahol annyi Oszlopos Simeonnak álcázott Túri Dani kiabál. NÓGRÁDI GÁBOR Csapiár Vilmos: Lovagkor Bizonyára mindenki ismeri a kamaszkornak ama állapotát, mikor nem találunk kifejezéseket kavargó érzelmeinkre. Dadogunk, vagy olyan koravéneknek tettetjük magunkat, akik régen túl vannak már ezeken a dolgokon. Csapiár antl- hősei ilyen kamaszok. Illetve ilyen kamaszhalmazállapotú intellektuellek. Lelki donquijoték, akik cselekvés nélkül képzelődnek és képzelet nélkül cselekszenek, s akik leginkább arról ismerhetők fel a könyvek lapjain, hogy folyton utaznak, de: „ha most nem erőlködne, lerogyna Ide az útra, és nem kelne fel többet”. * Az ifjúság a cselekvésben mutatkozik meg, amint a gyermek a felelőtlenség szabadságában vagy az idősebb a felelősségek megmerevült tárgyai között. Ha az ifjú a cselekvésben nem tudja kifejezni magát, bekövetkezik a kamaszgátlás. Vegetálni kezd. A vegetálás egyetlen cselekvési lehetősége a negatív cselekvés, a „nem” kimondása mindenre. Önmagára is. A végső kérdés itt az: Miért nem tud cselekedni! 95
