Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - HORIZONT - Pomogáts Béla: A kolozsvári Korunk
POMOGÁTS BÉLA A kolozsvári Korunk A Korunk hagyományai A Romániában élő magyarság folyóiratai közül a kolozsvári Korunk tekinthet vissza a legnagyobb múltra, a leggazdagabb hagyományra. 1926 januárjában alapította Dienes László, a Magyar Tanácsköztársaság emigrációba vonult egykori népbiztosa. Dienes a forradalom bukása után szétszóródott baloldali értelmiséget akarta a folyóiratban összegyűjteni, teret akart adni minden haladó törekvésnek, a polémiáknak is. A Korunk a polgári radikális Huszadik Század örökségét vállalta, csak persze a változott történelem viszonyai között. A nagy csalódás: a vereség után akarta újjászervezni az erőket, számvetést végzett és terveket fogalmazott. A válságba került kultúrát vizsgálta, új eszményeket keresett. „Annak — irta Dienes az első szám Beköszöntőjében —, aki egy alkotó jövő eljövetelét akarja, két irányba kell dolgoznia: egyrészt igyekeznie kell kiválogatni a múlt eredményeiből azokat az elemeket, amelyek a jövő épületének építőköveiül felhasználhatók, másrészt pedig hozzászoktatni saját magát és kortársait az új szintézis szükségességének gondolatához, s ami ezzel együtt jár, felébreszteni az ehhez szükséges pozitív alkotó lelki képességeket.” Ez a program akkor szükségszerűen ekleticizmust okozott. A Korunknak a baloldal különböző árnyalatait és mozgalmait kellett megszólaltatnia, ha hozzá akart járulni az erők újjászervezésének munkájához. Ebből következett, hogy a lap irodalmi arculata sem volt egységes, nem is lehetett ilyen. A Korunkban jelentek meg például Kassák Lajosnak a konstruktivista művészetet és emberideált megalapozó tanulmányai (pl. Az új művészet él), de itt látott napvilágot afiatal, akkoriban a szürrealizmusra esküdő Déry Tibor teoretikus alapvetése (A homokóra madarai), sőt az a Sinkó Ervin-vitairat is, amely a legélesebben tagadta és cáfolta a szürrealista elméletet. És ilyen változatosság, polémikus többszóla- múság uralkodott a folyóirat tudományos, szociológiai és politikai közleményeiben is. A Korunk a baloldali gondolkodás „szabad fórumának” indult, amely nem korlátozta szerzőit, legfeljebb őszinteséget és színvonalat követelt. Szépirodalmi anyagában is újszerűt és értékeset kínált: Dosztojevszkij, Panait Istrati, Hasek, Toller, Déry, Kassák írásait engedte a közönség elé. A történelmi helyzet azonban egyre inkább határozott állásfoglalást követelt, egyértelmű elveket és eszményeket. Ezeket Gaál Gábor — aki szintén kommunista emigránsként került a romániai magyar életbe — dolgozta ki. Gaál 1927-től kezdve már a Korunk munkatársai közé tartozott, 1929-től a folyóirat társszerkesztője, 1931-től egyedül szerkeszti az egyre nagyobb szerepet betöltő orgánumot. A Korunk elveinek és eszményeinek koncepciózus rendszerét a marxizmusban találta meg, ennek — és az illegális kommunista párt politikájának — kötelezte el a folyóiratot. Kombattáns szemlét teremtett, amely a kor egész panorámáját áttekintve részesítette kritikában a politikai, gazdasági és szellemi élet jelenségeit. Gaál a kor kritikai keresztmetszetének szánta a folyóiratot. „A rendező gondolkodás — mondotta szerkesztői munkaterv gyanánt — mindig csak azokat a kérdéscsoportokat állítja előtérbe, amelyek az adott időpontban feltétlenül és szembeszökően jellemzőek arra a megállított időre, amelyben a világot éppen nézzük. A Korunk ennek az igénynek megfelelően széles körű és kritikai tájékoztatást adott, egyformán foglalkozott a szociológia, a közgazdaságtan, a történetírás, a természettudomány, a technika, az irodalom és a művészetek (köztük a teljes jelentőségében felismert filmművészet eredményeivel). Rendszeres tájékoztatást adott a Szovjetunió életéről, a szovjet irodalom és filmművészet teljesítményeiről. Gorkij, Solohov, Majakovszkij, Gladkov és társaik működéséről a Korunk lapjai informálták a magyar olvasót. De jelen volt hasábjain a haladó magyar irodalom: József Attila, Illyés Gyula, Veres Péter, Tamási Áron, Déry Tibor, Fábry Zoltán, Sinkó Ervin, a román irodalom: Arghezi, Emil Isac, Sahia, Bogza és a nyugati irodalom: Brecht, Toller, Heym, Rolland és mások is. Jellemző módon a Korunk közölte elsőnek a csehszlovák értelmiség 1938-as felhívását az európai kultúra megmentésére és Karel Capek utolsó írását, amivel a megszállást követő öngyilkossága előtt búcsúzott olvasóitól. Gaál Gábor európai szemlévé tette a folyóiratot, ám nem mondhatott le arról, hogy a Korunknak romániai magyar jellege legyen. A nagyvilág eseményei mellett kitüntetett helyen foglalkozott Románia és különösen a romániai magyarság életének, kultúrájának problémáival. S az is feltétlen érdeme, hogy ő szervezte meg a romániai magyar szocialistákat és marxistákat a folyóirat körül. A Korunk adott otthont az erdélyi magyar publicisztika, tudomány és irodalom kommunista képviselőinek: Balogh Edgár, Brassai Viktor, Józsa Béla, Becski Andor, Csehi Gyula, Gáli Ernő, Jordáky Lajos, Kahána Mózes, Méliusz József, Nagy István és Szilágyi András jelentkezett lapjain. A Korunk hamar népszerű lett, 1000—1200 példányban jelent meg (ami a harmincas években jelentős publicitásnak számított), s Kolozsvár mellett Magyarországon, Jugoszláviában és Cseh64
