Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Csuka Zoltán: Egy szlovén költő poémája az atomhalál ellen - Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron (vers)

Mert a kard Cézár kardja volt, s ehhez már hozzá szokott.

S amikor a vándor már egész királyságot hajtott

a sarka alá,

elfogta a félelem,

hátha a királyság

őt hajtja a sarka alá.

így szólt a kardhoz: — Védjél meg! —

Es a kard megvédte,

mert hiszen Cézár kardja volt,

s már hozzászokott.

Ekkor a vándor

letörölte róla a vért és megparancsolta:

— S most hozd el nekem a boldogságot is! —

És a kard elment,

kitépte az emberek kebléből a boldogságot, és ura lábai elé tette.

Az pedig rátaposott

és így szólt: — Minek nekem más boldogsága?

Hozd el nekem a boldogságot, amelyik csak az enyém. —

S mégis hiába,

mert a kard Cézár kardja volt, s ehhez nem volt hozzászokva.

11.

Átkelt a vándor az atomkoron, s többé már nem volt vándor, a Végzet volt, és alumíniumszárnyakon mennydörgött az éjszakán át, s a halál szőnyegeivel takarta el a földet.

S amikor maga mögött hagyta, amit hagyott, így szólt a szívéhez:

— Csapd be az ajtódat, hadd rejtőzzem beléd. —

S amikor így elrejtőzött, az ajtón kopogtattak.

— Ki az?

— Nyisd ki! —

Ajtót nyitott

és olyan szép lányt látott maga előtt, hogy szólni sem tudott.

— Gyere velem — szólt a lány.

És elindultak

a halál szőnyegein, melyekkel letakarta a földet.

És egy barokk tükör előtt álltak meg,

amely isten tudja hogy maradt épen a romok között.