Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - JEGYZET - Szentmihályi Szabó Péter: „Vendégségben” az unitáriusoknál
SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER „Vendégségben" az unitáriusoknál Régóta tervezgetem ezt a cikket, a téma egyre mélyebbre nyúlik saját életemben, éppen ezért egyre lassúbb és bizonytalanabb a reflexiók megvalósulásának útja. Előre elnézést kérek azért, hogy Páskándi Géza darabjának kapcsán személyes vallomástételre kényszerülök — egyébiránt ez a kényszer talán az egyik legfeltűnőbb értéke a Vendégségnek, amelyet így elöljáróban is az utóbbi két évtized egyik legjobb — ha nem a legjobb — magyar drámájának tartok. Dávid Ferenc személyisége és általában a magyar protestáns mozgalom balszárnyának kérdésköre hosszú idő óta foglalkoztat. Serdülőkoromban az orthodox katolikus protestánsellenesség szellemében nevelkedtem, amelyet azonban sajátos módon ellensúlyozott az a tény, hogy édesapám református volt, és nemesebb, jobb embernek ismertem meg, mint azokat, akik a katolikus doktrínák feltétlen felsőbbségét hirdették. Az egyetemen, amikor a hitvitázó drámákról tanultunk, véres filoszvitákat folytattunk egyik kollégámmal és barátommal, aki a családi hagyomány szerint éppen Dávid Ferenc valamilyen leszármazottja. Ott és akkor a feltétlen katolikus álláspont híveként hitvitáztam, persze játékból is, mert vitatkozni csak sarkított álláspontokkal élvezetes. Szívesen éltem a szokásos katolikus váddal — amely részben igaz is —, hogy a reformáció rövid idő alatt reakciósabb és maradibb lett a megtámadott ősvallásnál is, és hogy a magyar nemzeti tragédia, Mohács és ami utána következett, nagy részben a reformáció terméketlen pártoskodásából és széthúzásából sarjadt. Később, amikor egyre inkább az angol felvilágosodás eszmeköre és háttere ejtett rabjául, bonyolult, áttételes vallási gyökereivel és kacskaringóival, aztán a még ellentmondásosabb magyar felvilágosodás szellemi hátterét kerestem, valahogyan minden utam ide, a reformáció időszakába húzott vissza. De körüljártam a témát másfelől is, mert Janus Pannonius- drámám kapcsán éppen a közvetlen előzmények vallásszociológiája tárult fel valamelyest előttem. így került a kezembe a bostoni Beacon-Press unitárius kiskátéja, amelyben rövid és szemléletes, tételes formában megismerkedhettem első ízben az unitárizmus alapeszméivel és körvonalas történetével. Amit ott olvastam, lenyűgözött — vallástörténeti búvárkodásaim során először leltem olyan anyagra, amely a modern ember számára is mond valamit. Ott döbbentem rá első ízben, hogy az unitárizmus az egyetlen keresztény felekezet, amelynek tanítását nem hívő is hasznosíthatja. Úgy is mondhatnám: embervallás, nem istenvallás. Személy szerint és családomban már majdnem megjártam Dávid Ferenc útját, keresését; katolikus vagyok, feleségem evangélikus, azaz luteránus, a kislányunkat reformátusnak, vagyis kálvinistának adtuk, és most már tulajdonképpen tiszteletbeli unitáriusok vagyunk. És amint egyik barátunk megjegyezte, ez az állapot akár így is maradhat, mert tulajdonképpen maguk az unitáriusok is tiszteletbeliek. Még nem tudtam Páskándi drámájáról, amikor írtam a fent említett nagy amerikai kiadónak, és felajánlottam, megírom angolul Dávid Ferenc életregényét. Azóta már nekiálltam Nemeskürty István tanácsára a filmforgatókönyvnek is, a filmnek „Mert Tied az Ország ..lenne a címe, és be kellene mutatnia azt a nagyszerű, véres és tragikus időszakot, amely Magyarországon az 1570-es esztendőkben forrongott. Ilyen előzmények után fordultam az Unitárius Egyház magyar vezetőihez, hogy szóbeli és forrásszerű útbaigazítást kérjek tőlük. És olyan meleg fogadtatásra találtam, amelyre eddigi életemben aligha tudnék példát. A merev, formális vallási közösségek után itt szinte eredeti erdélyi gyülekezetekbe csöppentem, ahol a hagyományok 87
