Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - MŰVÉSZET - Szilágyi Miklós: Beszélgetés Somogyi József szobrászművésszel
útja hová vezet. Nem látja a „nagy temetőt” . . . — Tulajdonképpen szeretem és nem tagadom meg azt a szobrot, csak egy kicsit romantikusnak, egy kicsit dagályos- nak tartom. Ma már sokkal szikárabban, sokkal pátoszmentesebben, sokkal drámaibban és egyben sokkal tragikusabban áll előttem Dózsa, a küldetést tudatosan vállaló hős. Ez a tragikum azonban nem a bukás tragikuma: nagyon is emelkedett, nemes és nagy dolog, s nem kizárólag a ceglédi beszéd Dózsájára gondoltam. Személye majdnem a dózsaságot jelenti már. Többet, mint önmaga. A kort, a paraszti tömegeket, a forradalmak hosszú sorát, a feltámadt népet — sok mindentés összetetten. Bennem már a megszületett Dózsán rajta van a vaskorona, a küldetés jele. Megjelölt kortársai és embertársai között. — Az emlékmú'szobrászat általánosabb problémáihoz érkeztünk. Szabad-e, lehet-e történelmi hitelt számonkérnünk, ha a bennünk élő Dózsa-kép ennyire ösz- szetett, ha többet jelent önmagánál? — Nagyon-nagyon bonyolult dolog. Tulajdonképpen nincs korhű ábrázolásunk Dózsáról. Inkább a korról levő ismereteinkre — politikai, társadalmi, viselettörténeti ismeretekre egyaránt gondolok — kell, hogy támaszkodjunk. Ezek azért nem labilis támaszok, ha nem is egzaktak és megfoghatóak. De nincs is többre szükség. Egy mű történelmi hitelessége ellentmondásos, tehát hazug nem lehet. De a történelmi hűség — most a külsődleges hűségre gondolok — megint más dolog. Nem biztos, hogy egy teljesen egzakt egykorú metszet viselettörténeti lemásolásával azt az atmoszférikus erőt tudom sugallni, amit a mai gondolataink, képzeteink, hitünk szükségessé tenne. Gondolok itt a magam mostani Dózsájának viseletére is. Felvethetik, hogy menynyire korhű ez a viselet. Lehet, hogy Dózsa személyéhez nem korhű, de hű a korához. Azt akartam, hogy ebben az általa viselt ruházatban ne önmaga legyen, hanem a póri tömegek maguk választotta királya. Csak a palást utal vezérvoltára, és egy sodronyingszerű valami, amit mégis inkább a vezérek viseltek. És ez a furcsán felrakott korona, amelyik, ha akarom: tüzes korona, ha akarom: királyi korona. — A póri tömegek maguk választotta királya ... Ez a gondolat fogalmazódik meg abban is, hogy (egyik vázlata tanúsága szerint) lóra ültette Dózsát? — Egyrészt úgy éreztem, a térre is jó lett volna egy lovas figura. Jól tudott volna a térbe „szervülni”, hogy úgy mondjam. Megvan a térnek körülbelül a fókusza- ahol egy ilyen lovas szobor szép lett volna. Sajnálom is, hogy nem csinálhatom. Történelmi hitelében sem lett volna el, lentmondásos a korral. 73
