Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Pap Károlyné: A magányosság naplójából
PAP KÁROLYNÉ A magányosság naplójából Lucifer feljegyzései: Mikor nagy kínlódások közepette hat nap alatt megteremtette a világot, magához intett (akkor még kedvence voltam), s megkérdezte tőlem: hogy tetszik nekem. Körülnéztem s így szóltam: —Valami hiányzik még. — Mi lehet az! — kérdezte az Isten. — A sírás és nevetés — feleltem. — Akkor hát teremtsük meg — így az Isten. — Legyen. Úgy osztozunk majd, hogy — — Megállj! — kiáltottam közbe. — Enyém legyen a nevetés, tiéd a sírás. Az Isten ebbe beleegyezett. De persze keservesen csalódott. Hogy lehetne ezt megtorolni! Sokáig gondolkodott, azután végül ő maga szállt a földre, hogy megkeserítse örömömet. És találkozott egy bölccsel, aki nagyokat hahotázva ült magában. Megkérdezte: —Hát te mit hahotázol itt magadban! — Hogyne nevetnék — felelt a bölcs —, amikor feleségem egy ostoba fajankóval csal! * Én tudom már, amit ő még nem tud: hogy egyszer majd mindketten meghalunk. * Megint veszekedtünk egyszer. Azt mondtam neki: —Nagyon exkluzív vagy, kedves Teremtő. Erre így felelt: Természetes, hogy az vagyok. Messze az emberektől akarok tartózkodni: a meny- nyekben. — Hát csak lakj ott — mondottam. — Én a magam részéről sokkal szerényebb vagyok: megelégszem, ha köztük lakom. — így is lett. Mikor megoldotta az ember nyelvét és szót kezdtek váltani egymással: szétnéztem a világban és nagyon unalmasnak találtam. Ekkor szétbontottam beszédjük zengését, hogy elidegenedjenek egymástól. De mikor újból szétnéztem, látom, hogy az egynyelvűek sokasodnak, s megértik egymást. Ekkor megteremtettem a zűrzavart. Az egyazon zengésű szó is viszálykodássá süllyedt. Hogy ne unatkozzanak. Megteremtette a szeretetet. Szétnéztem a világban és rájuk bocsátottam a villongást, veszekedést, gyűlölséget. Hogy ne unatkozzanak. Megteremtette az ájtatosságot. Hogy összekulcsolt kézzel keressék őt mennyei birodalmában. Ekkor rájuk bocsátottam a nevetségességet, hogy hibáikért egymás arcába hahotázzanak. Ne unatkozzanak. Megteremtette a szerelmet. Szétnéztem a világban és rábocsátottam a féltékenységet. Hogy ne unatkozzanak. * Elkészült az első ember. A Teremtő jobbra-balra forgatta, nézegette. Azután magához intett, s így szólt: — Nézd meg! Összeszőttem-fontam minden színből, tulajdonságból, ami csak kéznél volt. Tetszik! Én is forgattam jobbra-balra, majd így feleltem: — Jogomnál fogva kissé simítok rajta. És szétszedtem tulajdonságait: A bátorságot az oroszlánnak dobtam oda. A hűséget a kutyának. Az okosságot a kígyónak. A szorgalmat a hangyának. A jóságot a borját nyaldosó tehénkének. A Teremtő méltatlankodva nézte: — Mit csinálsz te Lucifer? Hiszen csaknem lemeztelenítetted?! — Ne félj — válaszoltam. — Marad még éppen annyi, amitől megmaradhat a földön az önzés irigység, ostobaság, gyűlölet! * Néha még én is feledékeny vagyok. Elfelejtettem Goethének szólni, hogy nem minden Gretchennek juttatok ékszert. * 44
