Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - Barna Róbert: Dilettánsok (Egyfelvonásos)

ről . . . Kart karba öltve, szinte látom a lányok átszellemült, párás arcát az esőben . . .

TANÁR ÚR: Szerelmeink a könnyű sárban . . .

KICSI: Kis, könnyű útra vitt szerelmeink . . .

TANÁR ÚR: Szerelmeink a könnyű sárban . . .

KICSI: Könnyű sárba hullt szerelmeink . . .

De hisz akkor minden rendben van .. .! Újra kezdhetünk mindent... Mi lenne, ha kisétálnánk . . .? Egyszerűen kisétálnánk innen a szabadba, kirajzanánk innen, mint régen, emlékszel ... Én megint egészen elől rohannék, sikongatnék az örömtől. Gyerünk ...! Utánam...! Roham...! Kirohannék a régi helyekre, végignyargalnék a grundokon, ledobnám magamat a homokba, belefetrengenék a zöld gazba, a szagos paréjba . . .

Az istenit. . . kezdtem már kétségbe esni . . .

TANÁR ÚR: Bolondnak néztél, fiam?

KICSI: Dehogy, csak féltem egy kicsitettől a találkozástól . . . Annyi év után egyszer- csak előkerülsz, levelet írsz nekem, és lám honnan . . .? (Jelentőségteljesen körül néz) ... A bolondok közül .. . Nem ilyennek képzeltem el egy zárt osztályt ... De hogy tűnhettél el ennyire? És ide?

TANÁR ÚR: Hogy mondja Hamlet ezt? „Csak fölszéllel vagyok bolond”.

KICSI: Vagy talán fáradtság? Mégiscsak felejtesz?

TANÁR ÚR: Ugyan, a púpom még tele van tudással . . .

KICSI: De hát akkor miért . . .?

TANÁR ÚR: Tudod, kicsi ... Én egész életemben arra készültére, hogy belőletek nagy ember legyen, hogy Ti végre elérjétek az igazi életet... Én oly sok nyomorúságot megértem, nekem nem volt életem, de volt egy nagy álmom . . . egy igazi osztály, mindig arról álmodoztam, hogy egyszer egy osztályt teremtek a semmiből, egy nagy nemzedéket bocsátók az útjára négy év után, költőket, művészeket, vágyakozókat,a szabadság első, tiszta, szárnyaló madarait... A művészet, szent és csodálatos dolog, érzékenység ... Én mindig tudtam, hogy a külvárosi kölykök között kell keresni . . . s valóban, hozzátok kerülve megtaláltam mindent, ami az igazi nagy alkotáshoz kell, szinte semmit se kellett hozzátennem, csak felszabadítani a képzeletet, kitárni a horizontot, felvillantani a lehetőségeket . . .

KICSI: Lehetőségeket? Ne olyan nagy hévvel Tanár úr! Valid be, egy kissé túloztál nekünk . . . Nem tudom, a többiek hogy érzik ezt, de ami engem illet, nem vittem valami sokra. . . íme a lehetőségeim; ez a szép gúnya, az álmaim, na és a ve*sek a zsebemben ... De félre a tréfát... Az utóbbi időben egyre többet kételkedem abban, amiben egykor úgy hittünk.. . Az álmaink . . . Egyre drágább jószág ez nekem, Tanár úr . . . Élősködik rajtam, megbélyegez, mint egy hazugság . . . hogy miatta, mindenhol kivetnek maguk közül . . . Érted ezt, Tanár úr . . .? Az egyikről túl sokat tudok, máshol meg engem kevesellnek . . .

TANÁR ÚR: De akkor még minden igaz volt, minden olyan szép, minden csodálatos, sorraí beváltak az álmaim, persze én sem kíméltem az erőmet, szakítottam a régi elvekkel: barátság, szerelem, demokratizmus... Egészen új iskolát, egészen új életet akartam ... És akkor ott volt egy kis féreg . . . igen . . . egy kis átkozott stréber, hogy megkérdőjelezze minden dolgomat, hogy kigúnyoljon, hogy kiadjon engemet. ..

KICSI: A Stréber . . .? Az osztályból, az a vasalt nadrágé, aki mindig hegedűt cipelt a hóna alatt, az eminens, aki elbőgte magát az érettségin az elnök előtt, mert az öreg nem akarta megdicsérni . . .? Vajon mi lett vele . . .?

25