Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Ördögh Szilveszter: Éjszaka (Kisregény)
Tudom, szánalmas figura vagyok . . . gyönge erre az életre. Látod, hiába kértelek, hasztalan rimán- kodtam, könyörögtem, hogy csak egyetlen bizonyosságot adj! Csak egyet, jobbat, mint a Tanár úr tudott! Olyat, amivel élni lehet! Ami nem változik velünk, ami értelmet ad a fájdalomnak is! A halálnak is! Azt mondod, Uram, higgyünk és bízzunk az emberben?! Higgyünk és bízzunk minden körülmény, minden mást sugalló tény ellenére is?! Hát lehetséges ez?! Nem naivitás ez?! Hogy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat?! Hogy önmagunkat is csak annyira szeressük, mint felebarátainkat?! És szeressük ellenségünket is?! Ne űzzük ostorral a kufárokat, a farizeusokat?! Azt csak Jézus tehette ő, a bűntelen?! Hogy többet ér egy megtért bűnös száz igaznál?! Hogy az én országom nem e világból való?! És adjuk meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené?! Hisz Jézus is meghalt. Uram! És ezt kiáltotta a kereszten: „Atyám, miért hagytál el engem?! Éli, éli, lama sabaktanü!” Szánalmas vagyok, Uram, mert ember vagyok. Esendő vagyok, Uram, mert ember vagyok. Tökéletlen vagyok, Uram, mert ember vagyok! Félek, Uram, mert ember vagyok! És hasztalan kiáltok! És gyönge vagyok! És fáj ez a gyöngeség! Tépi a húsom, Uram! Mert nem akarok elaljasulni! Mert ember akartam maradni! Halgass meg, Uram! . . . Ments meg engem, Uram, az örök haláltól, ama rettenetes napon minden bajtól . . . Midőn az ég és föld meg fognak indulni . . . * Hová lett a Csinos ... gyere csak, Uram, keressük meg együtt, jó?! .. . Nézd csak, ez volt az istálló, látod, ott volt a jászol a korpás hordók helyén, a moslékos vödrök helyén, a sarokban most tönkrement kerékpár, kicsi kerékpár, nekem vette apám, egy mázsa kukoricáért, mert kitűnő voltam . . . Amott a gyújtósnak való, apám vágta, ő rakta sorba, mert anyám nagyon pedáns, mindene a rend . . . Látod, a szerszámok még megvannak, itt vannak a falra akasztva, az istrángra ugyan ráült a por, a kötőféket fátyolba takarta a pókháló . . . fekete fátyolba . . . Hová lett az a szőke kiscsikó, aki úgy kalimpált a tavaszban ... aki úgy nevetett a napsütésben . . . Anyám alszik . . . Álmodj, anyám . . . álmodd, hogy nem utazik el a fiad ... Itt marad végleg melletted . . . Szép álmokat, édesanyám . . . Neked jó munkát, apám, aztán jó pihenést, hosszú nappalokat és éjszakákat, amikor aludni lehet. . . Mikor kaszáltál, régen, azt szerettem volna, ha te vagy a futballválogatott kapusa . . . erről képzelődtem, gyerekbolondság . . . biztos nagyon forró volt a nap, aratáskor forróság van . . . Hová lett a Csinos, itt volt, itt remegett vékony lába . . . * „Nem tudom, kisgyerek. Tudja a manó.” „Nagyapám szól? Igen? Nagyapám, te szólsz?!” „Igen, kisgyerek.” — „A nagyapa mért halt meg?” — „Meg kell halni egyszer, kisgyerek.” — „De mért akarta a nagyapa, hogy meghaljon?” -— „Már nem tudom, kisgyerek. Elég volt az életből.” — „Most hol van a nagyapa?” —„A túlvilágon, kisgyerek. A másvilágon.” —„De honnan beszél a nagyapa, a pokolból, a tisztítótűzből, a menyországból .. . honnan?!” —„A túlvilágról, kisgyerek ... a túlvilágról ... a túlvilágról.” — „És vannak ott állatok is, nagyapa?” ... — „Persze, hogy vannak, még házak is vannak, faluk, városok, egész országok .. . minden van itt, kisgyerek. Itt van a ti csikótok is!” —■ „Ott van a Csinos?!” — „Hát persze, hogy itt van, kisgyerek! ... Ha akarsz, gyere te is ... Majd faragok neked kisbicskát, jó? Meg mesélek majd a háborúról! Meg csinálok rollert is, a mángorlót úgyse használjuk, abból épp tudnék rollert csinálni! Na, gyere ... ne félj, nem fáj . . . nem fáj . . * A kötéllel a búzakévéket kötötték le behordáskor. Ments meg minket, Uram ... A gerendát nyáron kimeszelte apám ... így szoktuk, hogy tiszta legyen, hogy fertőtlenítsen ... az örök haláltól ama rettenetes napon minden bajtól ... A ládában a csirkéknek van kukorica . . . Midőn az ég és föld meg fognak indulni! . . . Elszakadt. . . elszakadta kötél. Elszakadt! Nem haltam meg! . . . Uram! Nem engedted! ... A kötél, a kötél is gyönge volt. . . elrágta az idő . . . Fázom, látod, Uram, a könnyek . . nem engedted . . . Nem szabad meghalnom! . . . Bámul a katlan . . . Fázom . . . tüzeltem a krumpli, a tök alá . . . csípte a szemem a füst. . . könnyeztem . . . Kívül . . . tiszta a levegő . . . 17
