Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - HORIZONT - Gál István: Magyar népzene első hangjegyes közlése Angliában, 1839-ben

a parasztoktól gyűjtötte. Úgy vélem, éppen eléggé jellemzőek, hogy itt közzétegyem őket. Nagyon szabad fordítását adtam a szövegnek; részben, mert nem óhajtottam változtatni rajtuk, és részben azért, mert azt hiszem, ebben a formában eredeti jellegüket sokkal jobban megőrzik.

Nem gondolom, hogy a népdalok szövegének túl nagy költői értékük lenne. De az a véleményem, nagy előnyükre szolgál, ha magát a népet hagyjuk beszélni, hadd mondja el ő maga saját szavaival önnön érzéseit és gondolatait; a szerzemények nyerseségét, sőt időnkénti durvaságát sem mellőztem. Az eredetiben a szótagok száma és időmértéke túlnyomórészt éppoly gondosan van mérlegelve, mint a latin hexameter és pentameter. A jó rímre nagyonis ügyelnek, és ha egy magyar olvassa fel a verseket, azok rendkívül dallamosak. Az angol olvasó számára képtelenség az eredeti szövegből bármit is kihámozni, oly nagy a különbség a magyar és az angol hangzók betű formában való rögzítésében.

Az első népdal nyilvánvalóan párbeszéd egy szerelmespár között; fogalmat ad, milyen szerepet vár a feleségtől a magyar paraszt mezei munkájában és a mátka milyen jó tulajdonságokkal kecsegteti a vőlegényt.”

(Ez az egyetlen magyar szöveg, amelyben helyesírási hibák vannak, „szeretnék” helyett szeretném, „ha a galambom jönne” helyett egybeírva: hagalambom jöne.)

„A következő két népdal, a csalódás után érzett fékevesztett gondtalanságnak a dala annyira jellemző a magyarra. Túl büszke, hogy érzelmeit mutogassa, és örömest kacagna, hogy igazi bánatát elrejtse.”

„A következő népdal rendkívül népszerű és célzást tartalmaz »A malmok lassan őrölnek« szólásra, akárcsak több népi közmondásra és babonára, amelyek, ahogy én tudom, Angliában is előfordulnak. Érdemes megfigyelni, hogy ebben a népdalban is éppúgy, mint sok másikban, a különböző versszakok között alig van összefüggés.”

Az utolsó népdalról azt írja Paget: „Nem kaptam meg a hangjegyét; de a szöveg annyira jellemző a jómódú magyar paraszt büszkeségére és önérzetére, hogy itt adom az eredetit.” (A magyar eredetit nem tudtam megállapítani; az első sor szó szerinti fordítása; Hat béres gazdája vagyok.)

A magyar népdalokról szóló fejtegetését az angol szerző a következő sorokkal fejezi be: „Kevés népnek van több legendája népdalaiban, és azt hallottam, hogy bevett szokás, hogy a falu fiatal leányai guzsalyukkal a téli tűzhely körül összegyűlnek, és hazájuk legendás históriáját dalolják körben ülve, ahogy azt atyáiktól hallották. Nagy a becsülete a társaság legjobb mesemondójának; s elég gyakran megtörténik, hogy azok a legények, akiknek meg van engedve, hogy ebben a poétikus körben forogjanak, csókot kapnak a legjobban forgó orsó tulajdonosától, és szokásban van, hogy párjukat igyekeznek a bárdok művészetében kitűnt lányok közül kiválasztani.”

*

John Paget 1808-ban született Thorpe Satchwille-ben. Iskoláit Edinburgban kezdte, majd Yorkba ment a híres unitárius kollégiumba. Itt 1823—26-ig John Kenrick volt legfontosabb tanára, a Göttin- gában tanult híres nyelvész és történész, aki sokat tudott Közép-Európáról; őt 1831-ben Bölöni Farkas Sándor meglátogatta. Paget híresebb iskolatársai; James Martineau (a későbbi híres hitszónok, Pulszky Ferenc közeli barátja) és J. H. Taylor, Paget orvosnak készült, de komolyan elmerült a zooló-, giában is és jeles malakologista lett. (A Magyar Nemzeti Múzeum őrzi ötkötetes művét a mollusokról.) Tanulmányai bevégzése után Párizsban töltött rövid időt, majd Rómába ment. Itt találkozott G. E. Heringgel és J. Sandforddal, későbbi magyarországi útitársaival. A római angol kolónia résztvett az olasz arisztokrácia és az osztrák nagykövet farsangi mulatságain. Itt kötötte Paget egész életére sorsdöntő ismeretségét egy erdélyi utazóval, báró Bánffy Jánosné, Wesselényi Polyxenával. Erről a római farsangról és későbbi itáliai vándorlásaikról Wesselényi Miklós unokahúga kétkötetes érzékletes stílusban írt remekműben, valószínűleg a női toliból származó legjobb magyar útinaplóban számol be.

Wesselényi Polyxena ajánlólevelével indult el Paget 1835 júniusában Pozsonyba, a még folyó reformországgyűlésre. Az 1832—36-iki pozsonyi országgyűlésnek Wesselényi Miklós volt körülbálványozott vezéralakja. Ő a hozzá érkezett Pagetet a magyar politika akori irányító személyiségeinek és éppen ott föllépett új tehetségeinek azonnal bemutatta. Batthyány Lajosról, Kossuthról és Deákról személyes élményen alapuló élethű jellemképet ad. Széchenyi titkárával, Tasner Antallal szintén itt barátkozott össze, de magával Széchenyivel csak Pesten ismerkedett meg. 1835 júniusától 1936. februárig bezárólag kilenc hónapon keresztül beutazta az egész Kárpát-medencét. Pozsonyból a Vág völgyén ment végig, majd leutazott Pestre, innen Balatonfüredre, aztán Selmecbányára, a Tátrába és a Szepességbe, majd Debrecenbe; Pestről a Dunán le Orsováig, onnan a Bánáton és a hátszegi völgyön át Kolozsvárra, innen a Székelyföldre és a szász városokba, aztán vissza Pestre, és Fiúmén keresztül elhagyta az országot. Leginkább gróf Batthyány Lajossal barátkozott össze, vele együtt utazta be Török- és Görögországot.

1839—40 táján telepedett le Erdélyben, Gyéresen. Itt élt 1849-ig, majd újra és véglegesen 1855- től 92-ig. Itáliai útitársa, Wesselényi Polyxéna miatta elvált férjétől, és 1841-ben már fiúikreik születtek. Wesselényi Polyxéna (1801—1878) Wesselényi József és Kendeffy Mária leánya volt, és így az erdélyi reformkor két vezető politikusának, Wesselényi Miklósnak és Kendeffy Ádámnak közvetlen rokonságához tartozott. Paget három és fél évig írta hatalmas munkáját, nem utolsósorban a Wesse4 Forrás

49