Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - SZEMLE - Tóth Piroska: Bernáth Aurél: Gólyáról, Helgáról, Halálról - Temesi Ferenc: Marosi Gyula: A hétszázadik napon
Bernóth Aurél: Gólyáról, Helgáról, halálról Felejthetetlenül szép. Varázsa fogva tart. Az olvasást abba-abba kell hagyni, elmerengeni, továbbfűzni gondolatait. Vagy az íróval együtt mosolyogni, ellágyulni, szeretni, közönyösnek lenni. Megmutatja, hogy a világ legapróbb részletében is mennyi az öröm, a furcsa, a jó, a különös. Mert ezerarcúak a köröttünk levő tárgyak, az igénytelen kis hangya, egy bútordarab, egy fűszál is titkokat rejteget. Csak meg kell látni mindezt a csodát. „Az élet szép, Tenéked magyarázzam?” — mondja minden sorával Bernáth. Az ember harmóniateremtő képességének, az összhang lehetőségének bizonyságát erősíti bennünk, mintha régóta ismernénk őt, s legbensőbb gondolatait, sejtéseit, rezdüléseit tárná fel előttünk. Szinte sugározza énjét a hozzá közeledőnek. S ezáltal nevel is — az emberségre, a boldogságra találás művészetére. Ezt tette már önéletrajzi regényével is, különösen első kötetében. Ennek kiegészítőjeként is értelmezhetők ezek az írások. Ami ott csak villanás, sejtelem, pillanatnyi ötlet volt, itt kibontott gondolatsorrá épülve mutatja egy emberi lélek élménygazdagságát. S ebben helyet kap a szépség és ésszerűség különös kettőssége fölötti meditáció; az elámulás a gólyák sorsának végtelen egyszerűségén és megdöbbentő bonyolultságán; a szentjánosbogár csillanó lámpácskája vagy a szúnyogok zizegő és szúrós hada által ihletett merengés. A válogatás első része így közvetetten vall az emberről. A szépet kívánja feltárni mindenki számára, azt a szépséget, amit a környezet nyújthat. E „bevezetővel” indul az emberek világának fölfejtése — ismeretlenek fürkészése a velencei hajón, festőbarát egy napja meleg színekkel rajzolva. S egyre mélyebb rétegekig jut. A születés misztériumának az emberi lélekre gyakorolt hatását rögzíti, majd a szerelem csodáját, az érzelmi-értelmi teljességet. Végül a halálról elmélkedik, ezzel életfilozófiájába enged bepillantást: a vallásosan naív hit és a felvilágosult észérvek, a világmindenségben parányemberésa természeten győzedelmeskedő hatalom, az ifjú hevülete és az idős Hggadt bölcsessége vitatkozik, érvel egymással és egymásért. Saját töprengéseinkre, félelmeinkre ismerhetünk ezekben a gondolatokban. Eddig föl sem fedezett tájakat is bejárhatunk. Az író szuggesz- tivitását fokozza a közvetlen hang, a színes, de pontosan kifejező nyelv. TÓTH PIROSKA Marosi Gyula: A hétszázadik napon Ha valaki egyetlen motívum alapján összehasonlítást kíván tenni a ma fiatal írónemzedékének tagjai között, ajánlom figyelmébe a nemzedék Lengyelország-élményét. Marosi Gyula is megjárta ezt a helyet, de — törvényszerűen — kevesebbet hozott haza, mint Bereményi vagy mások (Majd fenn, a hegyek között). Marosi ugyanis nem a mai fiatalok írója, jóllehet alapélménye a fiataloknak a „megállapodott forradalmárokkal” való konfliktusa. írói egyéniségével túlságosan is a középnemzedékhez kötődik. Első kötetében, mely hét novellát és egy didaktikus elbeszélésbe fulladt kisregényt (Az egyezkedő) tartalmaz, biztos mesterségbeli tudásról tesz tanúbizonyságot. Az albérleti szerelem pontos rajza (Fehér lesz minden, hófehér), a munkásfiú első összeütközése az osztálya vezette társadalommal (A tejesfiú), vagy a „Kötelező esti séta” fiatal házaspárja a prózairodalmunkban már megszokott nagyvárosi képet idézi. Az író eszközeiben is hasonul témájához; nem keres új ábrázolási módokat. Józanul mér. A realista mesterektől indíttatott leírás azonban sokszor nagyobb súlyokat helyez a mérlegre, mint amenynyi szükséges. Érdekes megfigyelni, hogy két katonaélménybő! táplálkozó novellája mekkora különbséget mutat e tekintetben. „A hétszázadik napon” olcsón moralizáló történetét a nagy erejű mesélőkedv erőltette novellává, míg „A tető” kisregénnyé való kiszélesedését, az író tömörítő szándéka gátolja meg, helyesen. A kötet utolsó (és legjobb) novellájában két fiatal írót állít elénk. Gereb, a munkásfiú számára szent dolog az írás, hiába javasolja hetykén; „Játsszunk novellát!”, indulata elragadja, a játékból vallomás kerekedik. Ebben a játékban barátja, a polgári származású Slézinger-Somos a verhetetlen, aki Bereményi Dobrovicsának lehetne párja; nem szólít fel a játékra, hanem játszik. Novellásdit, történelmesdit, életesdit. Mintha Gereb is értené ennek az okát, amikor így beszél a komótosan részletező írói ábrázolásmódról: „Ezt meghagyjuk a trottyosoknak • • • Az ő életszagukkal úgyse tudunk versenyezni ” Marosi Gyula mégis versenyre akar kelni velük. TEMESI FERENC 94
