Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (I.)
EVEK—NEPEK—SZÁZADOK KUNSZABÓ FERENC Idevalósiak vagyunk (I.) A Kiskunság igen jellegzetes vidéke hazánknak: összefüggően mintegy nyolcszázezer katasztrális hold homok, foltokként más jellegű talajokkal, úgyhogy Bács-Kiskun megye területén a durva kvarcszemes, humuszszegény futóhomok a négyszázezer holdat fölözi ... A Duna—Tisza közi aranyat érő homok becses legendáját megtépázni nem szándékozván, de az értékeket jobban helyükre tolni akarván, itt rögtön megjegyzem: valahány nagy hírű zöldségtermesztő, gyümölcs-és szőlőoltogató helysége ennek a tájnak, az egy sem a homokon, hanem a közbül levő értékes talajfoltokon virágzott föl. Kecel vagy Kecskemét, Kiskunfélegyháza vagy Kiskőrös, Lajosmizse vagy Soltvadkert — egyik sem kivétel. Kivételek viszont Kiskunhalas és Fülöpszállás, Szabadszállás és Kunszentmiklós — de hát ezek nem is „homoki güzü’’-települések, hanem ősi kunszállások, melyeknek hosszú évszázadokig az állattartás volt a fő erősségük, és így az agyagos-szikes legelők is megfeleltek nekik (ha egyszer a dúsabb füvű legelőket az ősibb foglaló magyar törzsek már benépesítették). Egyrészt a szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma, miket a török kor idején (de inkább után) betelepedettek csikartak ki a mostoha tájtól — másrészt az évszázadok alatt őshonossá lett kun nemzetségek megállapodottsága, mégis minden hatalommal szembeni elégedetlensége: ez a táj társadalmi mozgásának két fővonulata. A múltból a mába. Végig akarom tapintani ezt a vonulatot, mert a ma a tegnapban gyökerezik, és sokkal inkább, mint azt általában gondoljuk manapság. Az ősi hetes Összefoglalni akarok és áttekinteni, de távol áll tőlem a monografikus igény. Távol márcsak azért is, mert a kunok kezdeti történetét az iskolás gyermekek is jól ismerik; mert az alföldi mezővárosok kialakulásának folyamata megintcsak köztudott; mert a homoki agrikultúrát nem csupán a szakírók járják körül a két világháború között (elsősorban Erdei Ferenc), hanem a téma a szépirodalomban is eléggé elterjedt; s mert végül, ami tegnap történt és ma történik, azt magunk is megéltük és megéljük, vagy az idősebbektől hallhatjuk, illetve szépirodalomban és szakirodalomban, újságokban nap mint nap olvashatjuk Összefoglalni akarok, de méginkább áttekinteni, bizonyos tendenciákra felhívni a figyelmet, olyan momentumokra, melyek történtek bár félezer, félszáz vagy éppen féltized éve, mégis szerves egységet képeznek, törvényszerű folyamatot mutatnak, s mint ilyenek a legközvetlenebbül szólnak bele mai életünkbe, holnapunkba. Mire gondolok! A homokhátsági anyaggyűjtéskor egy hosszú beszélgetés vége felé hirtelen azt mondja Kiskunfélegyháza írástudója: „Kecskemétet a fene ette meg, ha Félegyháza vagy Halas többet ért el valamiben. Kecskemét abból élt a hódoltság idején, hogy mindig fogott magának egy hatalmas törököt, és annak a kaftánja alá bújt. Meg később is: addig könyörögtek, míg kaptak egy »különbejáratú« főispánt. Félegyházának sohasem volt főispánja. Talán nem is igényelte . . .” Pár nappal később Kecskemét egyik mindentudó öregje azt mondja: „Itt állt ez a szegény, elhagyatott falu a nemes kun városok gyűrűjében — mit tehetett, ha élni akart? Ügyeskedett! Mert nem csupán dolgozni kell tudni, hanem a munka gyümőcsét learatni is!. . .” E két felidézés után íme Kunszentmiklós érdemes írástudójának szavai: „Város voltunk már akkor, mikor Kiskunfélegyházának még csak egy fél egyháza volt, s mikor Kecskeméten jóformán csak a kecskék legeltek — mire lenne nekünk a hivalkodás?” Idézhetném hosszú sorban a megnyilatkozásokat, melyek fokozatosan arra a gondolatra juttattak, hogy a jelen Kiskunság vizsgálatához elkerülhetetlen a tegnapi és a régi Homokhátság megismerése. A fenti nyilatkozatokból két dolog biztosan következik. Az egyik, hogy a Kiskunság ismeri önnön múltját, és keresi a mába húzódó szálakat; a másik, hogy az itteni városok és falvak nem örökölték múltjukat, mint például az amerikai népek az indiánok történelmét, de nem is ajándékba kapták, mint a római birodalom romjaira rátelepedett törzsek a latin civilizációt, hanem ők kezdték és ők folytatták, mint a kínaiak vagy a norvégok, és ez a folytonosság az évszázadok terhe alatt sem szakadt meg. 78
