Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - Bata Imre: Nyelvbölcseleti fragmentumok Németh Lászlónál
igen közel vannak a mítoszokhoz és a költészethez. Az archaikus időben a nyelv még mindig teremtő korszakában van. A fejlődés: az egyszerűsödés a nyelvet elvonttá tette. De a modern nyelvek egyszerűsége logikai érték. Logikai érték, de föladás is. Föladása a kifejezés eredetiségének. A görögöt tartja archaikus mintának Németh László. De közelebb az archaikushoz a románt is, az oroszt és a magyart. Modern nyelvnek viszont az angolt, a németet, a franciát. S ez a nyelvtipológiai kísérlet, amikor a részleteket boncolgatja, még Whorf nyelvre alkalmazott relativitástanát is hajazza. S ha már a jelleg, a nyelvindividuum meglátásában eljutott idáig, körülhatárolta a nyelv rendszerisé- gét, grammatikájának működését leírta, felismeri a sok nyelv összevetéséből eredt lehetőséget is. A jellegben különböző grammatikák összevetése eredményezi a nyelvtipológiai rendszerezést. Vannak olyan nyelvek, amelyek máig hordozzák archaikus jegyeiket. ,,A beszéd évezredeken át az emberiség szellemi pompázása volt, s úgy látszik, csak az írás újabb hiúsága szorította hátra. Hajdan a beszéd jobban megfeszítette a szellemet, mesterkéltebb volt, válogatóbb. Beszéd és költészet közt csak fokozati volt a különbség . . . Ősi nyelvek azt a benyomást keltik, mintha csinálták volna őket” (i. m. 166). De ha a jellegükben nem különböző grammatikájú nyelveket összehasonlítjuk, ha az egyszerűsödött modern nyelvek grammatikájának összehasonlításán munkálunk, akkor e kialakult nyelvek „földrajza alatt fölsejlenek a geológiai erők, akkor a nyelvek egyéni alakulása mögött megpillanthatni a nyelv örök ügyét. A változatok szaporasága mögött az egységet . . . Mint a matematikának, a nyelvészetnek is megvan vagy meglesz a maga Tensor-számítása” (i. m. 167). Ha a változatokat szaporítjuk, a jellegzetes, egyéni szerkezetekből kibontható az egyetlen, az általános szerkezet, a nyelvtanok mélyén ott a nyelvtan. És megkeresi Németh László a nyelvtanok mélyén a nyelvtanok fölé írható metanyelvet. A fordító plennitisze. — Fordítás közben — az ötvenes évek elején — eszmél rá, hogy ismét fölbukkant a valaha megsejtett problémakör. A plennitisz hadifogoly vagy rabbetegség. Amikor egy szíves foglalkozás a rabság kötöttségében rögeszmévé válik. Mégse rögeszme, ha szédültje különben normális és intelligens ember Csak plennitisz, ahogy apja hítta a maga őskutató mániáját. A műfordítás, ez a gá- lyapad, visszafordítja őt a hajdani szenvedélyhez, a nyelvtanuláshoz így lesz a gályapadból laboratórium. Régi jegyzetek kerülnek elő. Miként lehet meghatározni egy megtanulandó nyelv alapszókincsét, mert ha ezt sajátítjuk el előbb, nyilván könnyíti a további munkát. A főnevekkel nincs sok baja. Itt eligazít a tudományos rendszerezés fogalmi világa. Itt vannak alapfogalmak, s a fogalomkörök kiadják pontosan, mely szónak van alárendelt köre. Nehezebb az igékkel. Hogyan válasszuk ki a törzsigéket? I gy kénytelen megalkotni Németh László az igefát. Eközben kitetszett, mennyivel könnyebben rendszerezhetők a főnevek (fogalmak), mint az igék (az akciók). „Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a főnevek a nyelv apollói, az igék a dionizoszi fele” (A kísérletező ember 415). De lássuk az igefát. A fa törzsét a létezést kifejező igék képezik, s e törzsből ágaznak ki balra a természeti igék, s ez a kisebbik csoport, s jobbra a korona nagyobb fele, az életről beszélő igék csoportja. S ez már rendszer, miként a főneveké. Az így nyert rendszert aztán a fordításnál használja Németh László, a megfelelő szinonimák kiválasztásánál. Mert költőnek, írónak a szó nagyon fontos. A megfelelő szó. „A szavak tábora nem szürke közömbös sereg. Minőségi különbségek vannak köztük; egyik telibetalál; pompásan ábrázolja, amit akar, a másikat szükségből használjuk. Vannak kontár szavak és vannak szóremekek” (A minőség forradalma V—VI, 159). A jövevényszavak viselkedését is figyeli. „Micsoda játék ez! Az egyik megőszült az új társaságban, a másik megfiatalodott. Némelyiknek sűrű szemöldöke nőtt, amely beárnyalja szeme csillogását, a másik, hajdan csengő hangú dünnyögve beszél. Nemcsak az előírt illem: a nyelvtan; a titkos etikett, a társaság hangulata is ott lebeg minden mozzanatban. A megfoghatatlan, szétfolyó valami: a nép most itt ül körülöttem s nemcsak ő, hanem évszázadai is” (uo.). És akinek ennyire fontos a nyelvindividuum, akinek a nyelvatom, az érzékletesség ily lényeges ügye, az találja meg a metanyelvet, ahol az alkotó elem, a nyelvatom immár nem szó, hanem jel. Mert a rendszerek összevetése nyomán megszületik ama Tensor-számítás is. „ ... természetesen kívánatos volna, ha kiinduló rendszerünk nem a magyar nyelv lenne, amely maga is a rá jellemző törvények, történeti folyamatok eredményeként bővíti, szűkíti szóhatárait, hanem egy absztrakt nyelv, ahol a fogalom terjedelmét (olyasféleképp, mint az egynyelvű szómagyarázó szótárakban) definíciók szabályozzák. Ennek a nyelvnek természetesen nem lehetnek .szavai’, hisz akármilyen szó, latin, magyar, francia, menthetetlenül hozná a maga történetileg megszabott tartalmát is; inkább olyasféle jelekkel kéne megjelölni őket, amilyenekkel a vegytan jelöli elemeit, illetőleg vegyületeit. Egy ilyen alaprendszeren minden nyelv világosan megmutatná szavai jelentéstani kiterjedését, s két nyelv megfelelő szavát különböző színű karikákkal jelölve, egymásközti viszonyukat is” (A kísérletező ember 419—20). Ez a nyelv szavak nélkül. Az általános jeltan, a modern nyelvtudomány szemiológiája, mely nélkül nem volna a matematikai nyelvészet, amelyikre a kibernetika oly igen támaszkodik, s nemcsak a gépi fordítás kedvéért. A szó, a nyelvatom így tehát kétféleképp is megmutatkozik Németh László nyelv- szemléletében. Előfordul, mint érzéki, konkrét jel, melynek történeti sora és jelentése van. De előfordul a szó puszta jelként, amikor nincs jelentése, csak szerkezeti funkciója, viszonykifejezés. De hol is eredhetett volna másutt ez a szemlélet, mint a funkcionális alkattanban, amikor ez a metodika tudatosult Németh Lászlóban. Minél nyilvánvalóbb egy komplexus originális, individuális természete, annál általánosíthatóbb, ami törvényként itt megnyilvánul, s amit az összehasonlításban le is 46
