Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás) - Hozzászólások - Kunszabó Ferenc: Testhőmérsékleten
TÉVES A KONCEPCIÓ! Nem az előadóé, hiszen ő nem tett mást, mint tükrözte a szociográfiával kapcsolatos közvéleményt — hanem mindnyájunk felfogása hibás. Mert elsősorban arra keressük a választ: mi a társadalomrajz helye az irodalomban — holott ez a tisztázottabb, és a kevésbé lényeges. A nagyon fontos az: mi a szociográfia helye szellemi életünkben és közéletünkben. A mindennapokban! És ez az, amihez bátortalanul nyúlunk. Többen erősítgetik, hogy a mai szociográfia kormánypárti, valaki pedig hosszan fejtegeti, hogy a szociográfus milyen áldozatot vállal, mennyire a szent ügynek szenteli az életét, mikor sikerregények helyett korrajzokba vágja a golyóstollát — hogy tudniillik a szociográfus egyszerűen egy szocialista aszkéta! Hát ez az, kedves barátaim, aminek szaga van. Esetlen öndícséret-illata, ügyetlen védekezés-bűze. Aki csak beszél, mindnek érzem a hanghordozásában a felemás helyzetet: ő tudja, milyen alapállásból ír, mire tette föl az életét — de úgy érzi, ezt meg is kell magyarázni, félreértéseket eloszlatandó. Nem kell. Sőt: nem szabad; nekünk nem szabad. Nekünk dolgoznunk kell tovább. .. . Ülök a teremben, nézem a felszólalókat, látószögembe villannak az ellentmondó kézmozdulatok, a helyeslő mosolyok... Minden gondolatszövésen, minden helyzetmegállapításon túl valahogy ez most a legfontosabb: vagyunk, együtt vagyunk, jelen vagyunk ... Elmerülök a találkozás állati melegében — pedig nagykabátban ülök, akárcsak a többiek: a szálló vezetősége fölvette a terembért, de a fűtésről megfeledkezett. Bosszantó apróság: rossz a melegvíz-közlekedtető vezeték. Elromlott, és a terem megrendelése óta eltelt három hét alatt nem volt idő kijavítani ... A múltkoriban még jó volt, mikor egy baráti társaság pihente itt ki hatalmasan a barázdaugrálás és nyúlpufogtatás fáradalmait... Didergek hát ebben a testhőmérsékletű melegben, mégsem a nagykabát okán. Hangok hiányzanak, arcok, dühös gesztusok és ismerős mosolyok; iszonyú veszteségeink vannak: Veres Péter, Szabó Pál, Erdei Ferenc. Nélkülük ülünk itt, kicsit árván kicsit megriadva — de legalább együtt. Először együtt, szociográfusok. S mintha ez már önmagában a műfaj lebegését csökkentené — nem az irodalomban (,,a dicsőségre majdcsak megalkuszunk”) —, hanem a közéletben. És legközelebb talán a közlekedtető csövek is jobban szuperálnak. 82
