Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás)
Szociográfiai konferencia Kecskeméten SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON A mai magyar szociográfiai irodaionf áljai és kérdései Közös vállalásunk, célunk, dolgunk, hogy tüzetesen megvizsgáljuk a mai magyar szociográfiai irodalom útjait és kérdéseit. De ugyan mi indokolta, hogy országos tanácskozás keretében és épp ebben az időpontban? Az okot, az okokat a valóság szolgáltatta. Elsősorban az, hogy a szociográfiai irodalmat sarjasztó mozgalmak kerek negyven évvel ezelőtt indultak el, illetve erősödtek meg. Akkor, 1931-ben léptek föl először szervezetten és a programadás igényével a népi írók Debrecenben; akkor kezdte nem jelentéktelen munkáját a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma; akkor tartották a Sarlósok történelmi fontosságú pozsonyi kongresszusát; akkor teremtettek közös platformot az Erdélyi Fiatalok; akkor látott napvilágot a Jugoszláviai magyar írók írásai című gyűjtemény és az Őrtűz, a Kalangya-csoport első fóruma. Ezek a mozgalmak és csoportok rég föloszlottak, átalakultak már. Tevékenységük java azonban maradandónak bizonyult. Illendőnek, sőt szükségesnek tartom tehát, hogy jó céljaikat, évülhetetlen és értékes művüket, magatartásuk emelkedett erkölcsiségét, elkötelezettségük őszinteségét és bátorságát elismeréssel és tisztelettel említsem — itt és most. Szólnak egyéb érvek is e tanácskozás fontossága és időszerűsége mellett. Legnyomatékosabban ennek a négy évtizednek hazai szociográfiai termése. Ez a termés ugyanis máig megszakítatlan folyamatot képez. Első virágkora az 1930-as évekre esett. A Márciusi front széthullásától a megtorpanás, az útkeresés nehéz szakaszát élte át. De átélte. Felszabadulásunk után főleg az újságírásban jelentkezett. Várható lendületét a dogmatikus politika és a voluntarista gyakorlat rossz erői visszafogták. Ez a lendület így megkésve, de nem elkésve kapott mind szabadabb utat a XX. kongresszus, illetve az 1956-ot követő hazai konszolidáció nyomán. Eladdig, hogy 1963-tól a fokozatosan kibontakozó második virágkoráról beszélhetünk. Ezt a folyamatot természetesen kritikai, irodalomtörténeti, esztétikai tevékenység is követte, szokatlanul heves összeütközéseket, merőben ellentétes minősítéseket hozva fölszínre. Bizonyított következtetéseket, tisztázott meghatározásokat már kevésbé. Épp a lényeges kérdésekben térnek el a vélemények. Abban, hogy a szociográfiai irodalom alkotásai a műfaj vagy a módszer területén külö- níthetők-e el; abban, hogy esztétikailag önálló minőséget képeznek-e, avagy átmeneti minőséget, netán a „válság tünetét”; abban folyik éles vita végül, hogy a valóság szociográfiai ábrázolása mennyiben és meddig indokolt a szociológia és a tudományos alapokra helyezett politika mellett. Három tényezőről esett szó eddig. A szociográfiai irodalmat tápláló mozgalmakról, az irodalmi folyamatról magáról, meg a hozzá íze- lődő elméleti tevékenységről. Mindhárom kérdések halmazát foglalja magában. Összefüggéseik, viszonyaik ismét új és új kérdésekkel teljesek. Mert — például — miképp magyarázható, hogy egy irodalmi áramlat, amelyet meghatározott társadalmi mozgalmak hoztak létre, fönnmarad, sőt új virágzásba kezd ama mozgalmak széthullása után? Miképp magyarázható, hogy irodalmi alkotásoknak ugyanazon csoportját egyszerre lehet esztétikai értéknek tekinteni, illetve nem önálló esztétikai minőségként emlegetni? Vagy: hol a nyitja, hogy egyazon szociográfiai műről szenvedélyesen állíthatják, hogy védi, illetve, hogy tagadja a szocialista érdekeket? Ezek a kérdések, vagy inkább ezek megoldatlansága újabb zavarokat okoz. Itt főleg a szociográfiai irodalom és az olvasók kapcsolatára, másfelől a szociográfiai irodalom és a hírközlő, népszerűsítő, terjesztő hálózat viszonyára gondolok. Legnyugtalanítóbbnak éppen az olvasók meg a hírközlő, népszerűsítő, terjesztőhálózat körében meglevő bizonytalanság és közömbösség mértékét tartom. Nem is a szociográfiai irodalom oldaláról. A társadalmi érdekek szempontjából elsősorban. Meggyőződésem, hogy a színvonalas szociográfiai irodalom egyike azon iskoláknak, ahol a szocialista közgondolkozást és társadalmi magatartást a leg64
