Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Köves József: Hosszabbítás után (novella)

6.

— Nahát, eszküszöm, mindenkire számítottam Dóri, csak terád nem — mondta a régi mester, és gyönyörködve nézte volt tanítványát, két kezével Dorogi vállát ütögetve; — hát azért visszatalálnak a régi nebulók a jó öreg Gyurka apóhoz, no igen, képzeld csak, két hete is ki volt nálam, nem találnád ki Dórikám, bárhogy törnéd a kobakodat, megmondom én inkább; Szántó Karcsi; mi az, nem emlékszel rá? együtt játszottatok a kölyökben, aztán ő a Fradihoz került, nagy reménység volt, de ötvenötben egy edzésen eltörte a lábát, és páff, vége ... — Gyurka apó kinyitotta a szertár ajtaját, maga elé engedte Dorogit;

Dórit megcsapta a régen érzett savanyú szag, a Diadal öltözője más volt, mint a harmadosztályú csapatoké, ott minden tiszta volt, szinte elegáns, mint egy szalonban; azon tűnődött, mikor is járt utoljára ezen a helyen, van már annak tizenöt éve is, de itt semmi nem változott, talán még a cipők, a kopott labdák is ugyanazok maradtak, amiket ő is használt, mielőtt reménységként a Diadal ifibe került; meghatottan nézte a szertáros ősz fejét, annak idején még edző volt,

Dóri úgy emlékezett, hogy a legjobb edző, aki valaha is gyerekekkel foglalkozott, mester és apa egy személyben, mindenki csak jó tanácsot kapott tőle;

elszégyellte magát, amiért nem látogatta rendszeresen Gyurka apót, hálátlan disznó vagyok, gondolta, a többiek, akikkel együtt nevelkedtem itt, úgy látszik, rendszeresen visszalátogatnak;

Gyurka apó leültette a repedezett suszterszékre: —hát meséld el Dóri, mi szél hozott ide — kínálta cigarettával, Dorogi a kezét rázta, hogy nem dohányzik; lámcsak, gondolta, azt sem tudom, miért lett szertáros Gyurka apó, miért kellett felhagynia a neveléssel, biztosan nem volt megfelelő képesítése, csakis ez lehetett, mintha a képesítés mindent jelentene;

amikor a régi mester — hány éve is? — a tizenegyes rúgását gyakoroltatta, s Dorogi már hatodszor gurította a kapus kezébe a labdát, elsírta magát; Gyurka apó odasietett, megsímogatta a fiú fejét, — nehéz a labda, ugye? — kérdezte, aztán leültette a kispadra. — idefigyelj gyermekem — mondta, — van nekünk egy sportlövőnk, csodálatos ember, Londonban olimpiai bajnokságot nyert, nos, ez az ember jobbkezes lövő volt, de jött a háború, és elvesztette a jobbját, azt hiszed, abbahagyta?, egy frászt fiam, iszonyú szívósággal elkezdte elölről, és addig gyakorolt összeszorított szájjal is, amíg Londonban . . . node ezzel kezdtem, szóval nem kell bőgni amiatt a fránya tizenegyes miatt, gyakorolni kell, rengeteget, érted? az akarat csodákra képes, édes fiam . . .

hát azért jött ide most, el kellett jönnie Gyurka apóhoz, úgy érezte, csak a régi mester tud lelket önteni belé,

— nem megy, Gyurka apó, azt mondták, hagyjam abba, mit csináljak? — az öreg széttárta széles mancsát, az ablakhoz ment, megállt Doroginak háttal.— hát igen — mondta, — az időt nem lehet megállítani, Dórikám,

Dorogi bosszúsan legyintett;— ezt én is tudom —, dörmögte —, de értsen meg Gyurka apó, nekem ez a játék mindenem, az életemet jelenti a gyep, amikor egyszer két hónapig sérült voltam, és nem lehettem a pályán, mindenkivel összevesztem az égvilágon; mondja meg, hol az a zeneszerző, aki megállná, hogy többé ne komponáljon, hol az a festő, aki végleg le tudná tenni az ecsetet?

Gyurka apó nevetve megfordult—itt áll ellőtted, Dórikám—mondta —, mert, akár hiszed, akár nem, én is aktív játékos voltam valamikor, aztán meg emlékezhetsz: edző is voltam, azt is abba tudtam hagyni, ilyen az élet Dórikám, az ember gyakran meghal egy kicsit, s ha nem képes túltenni magát önmaga gyászolásán, végleg belepusztul;

— nem találom a helyem — mondta Dorogi, —azért jöttem, mondjon valamit, mit csináljak? mit tenne a helyemben? — hogy mit? — Gyurka apó a körmét piszkálta —, tanfolyamra iratkoznék, elmennék edzőnek, mint mások; — ugyan — nevetett Dorogi —, én játszani akarok, nekem a játék jelent mindent, Gyurka apó,

a régi mester átfogta Dorogi vállát; — az is játék — mondta, — a legszebb dolog a földön tanítani, figyelni, hogyan csiszolódnak a setesuta mozdulatok, hogyan nő ki az ügyetlenségből a tudás, hogyan lesz a gyerek a saját testének, a saját pipaszárlábának biztos ura,

,.mennyire tiszteltem én Gyurka apót — tűnődött elkeseredetten Dorogi, — úgy emlékeztem, bölcs, minden szavára figyelni kell, s lámcsak, csupa olcsó banalitást hord össze, nem ért meg semmit;"

rádöbbent, hogy régi mestere tulajdonképpen buta; hangzatos frázisok paplanába burkolózik; s Dóri már bánta, hogy eljött ide, sajnálta, hogy le kell rombolnia egy bálványt, amelyet ő épített tizenöt év alatt; jobb lett volna meghagyni olyannak akire eddig emlékezett,

nyújtózva felállt, — mennem kell, Gyurka apó, és még nem tudom, maga hogy él itten! — hogyan? hát öregesen — mondta a régi mester; — a volt tanítványaim is egyre ritkábban keresnek fel, na hát minden jót Dórikám, és ha egyszer szövetségi kapitány leszel, emlékezz csak Gyurka apó szavaira!

— jó, majd emlékszem —sóhajtotta bosszúsan Dóri, még visszaintett távozóban, de örült, hogy már kívül lehet a szálkás kapun.

13