Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - Marton Pálné: Az első munkanapok a szövetkezetben (elbeszélés)
MARTON PÁLNÉ Az első munkanapok a szövetkezetben Amikor szeptember 26-án a kórházból hazamentem, a kezelés által a lábam egészen rendbejött, de az erőm az kevés volt, akárcsak az étvágyam. Augusztus elején lettem beteg, uborkaszedés közben permetfertőzést kaptam. Valahogy nagyon legyengültem a munkától a nyáron, azért fogott rajtam a fertőzés is a tüdőgyulladással. Lábadozással trombózis fogott el, azzal kerültem kórházba. Úgy látszik, az évek is hozzájárulnak már egyre fokozódó erőtlenségemhez, de a két évet a nyugdíjidőmig mindenképp szeretném ledolgozni. A gyerekek is nyúznak, hagyjam már abba a mezei munkát, nem szabad egészen elfecsérelnem a kevéske erőmet is. Igen, de lehet-e abbahagyni azt, amit egész életünkben csináltunk, és éppen a nyugdíj előtt? Számomra elégtétel is a nyugdíj, mert egész életemmel bizonyítottam, nem tudtam elhagyni a mezei munkát, akármilyen nehéz körülmények között is éltem. Harminc éven keresztül mint menyecske dolgoztam a földeken a vékony kosztért. S tizenegy évet a közösben. Most tudom sajnálni igazán a harminc évet, a fiatalságomból, mert nemcsak a húst ette le testemről az embertelen élet, de az erőmet is elvitte. 1959 telén gyomormú'téttel szintén kórházban voltam, s ott ért a hír, szövetkezet lett a falu, közöttük az én férjem is. Amikor a súlyos műtét után hazakerültem, anyósom a lányához költözött lakni, s én fellélegeztem. Még nem késő, újra kezdhetjük az életünket. Férjem bármilyen haladó gondolkodású ember volt, nem örült a szövetkezésnek. 56-ban próbálkoztunk már a közössel, ám a kevés létszámmal tengő-lengő szövetkezetben nem találtuk meg, amit kerestünk a közösség szellemében, de én biztattam. — Meglásd ez már igazi közösség lesz. Az egész falu és más vezetőség. Kell, hogy értelme, célja legyen, miért tömörítette az állam szövetkezetekbe az egész parasztságot. Akkor még én sem láttam az értelmét, az okát se találtam. Csak éreztem, más lesz az életünk, a dolgunk, mint eddig volt. Megszabadultam valamitől, ami harminc évig csak fojtogatni tudott. Alig vártam, hogy a nehéz operáció után egészségem rendbe jöjjön, hogy ki bírjak menni a földekre, ahol új élet kezdődik, Mennyire másképp látta afiú és apja a napi munka után a dolgokat. A fiam talán észre sem vette, milyen munkához állították dolgozni napközben. Az ő tejében az ragadt meg, amit reggelente az elnöktől beszélgetés közben hallott, vagy esténként munka után, ha a vezetőség összejött az egyik helyiségben, és ő ürüggyel körülöttük maradhatott. Apja a gondokat és bajokat hozta magával, amiket munka közben és az emberektől, a vezetőségtől is hallott, és a kétségbeesett keserűséget, ami sokakat szorongatott, hogy lesz ezután az életük. No meg ások szidalmat és átkot arra, aki kitalálta az egészet. Pali, ha hallotta is ezeket, nem értette miért háborognak, hiszen az elnök bácsi megmondta, csak az első években lesz nehéz a munka, gépeket hoznak, amik szántanak, vetnek, és aratnak majd az emberek helyett. A két ember látásán és szavaik szerint próbáltam kitalálni, mi lehet odabenn a telepen s kint a földeken. S nem értettem, mért bizonytalanok azok is, akiknek nem volt ötven holdjuk, csak kettő vagy tíz, hiszen a gondot, a nyomorúságát is elvették kettő meg a tíz hold földünkkel. Mert mi maradt az adó meg a beszolgáltatás után nekünk a föld terméséből? Még a kenyérnek való se. Hátha még aszályos év is jött. A dolgunk a földeken megmaradt ezután is, de kell, hogy tisztességesebb, emberibb legyen a munkánk után ezután az életünk. No persze, ezeket a gondolatokat csak 21
