Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - Bata Imre: Juhász Ferenc hűsége

az összefoglalásnak, minthogy az összefoglalás, mint evidencia, nincs többé. Maga az összefoglalás lett kérdéssé, az evidencia a líra élményévé, ahelyett, hogy az élmény volna a költészet tárgya, amint az evidenciához kéredzik.

Élmény vagy evidencia, melyik a vers tárgya, mikor lesz maga az evidens problematikussá, ilyenképp élménnyé, ez a Juhász-líra nagy kérdése. Holott Juhász látni szeretne, de angyalai megvakultak, megvakította őket az Isten. Csak a szív eleven, a dacos, e fehér Lét-temető, halállal-földagadt, halállal lüktető. Csak a csönd, a tűnődés, a föltámadás vágya, ennyi van, mikor a belső beszéd kiárad és fölcsap. Már csak a halál a bizonyosság. Ennyi az evidencia.

Mert legelébb a halál „látszik”. A részleges halál, a tenyészetben működő erő, az átváltozásé. A mindenség anyagi nyüzsgésében nincs teljes halál. Ez a remény is. Az anyagi világnak ez az örök változásra való képessége. E részleges halálban, az ember előtti tenyészetben gyökeredzik az ember reménye, hogy a maga végleges halálában nem vész el az élet örök változásfolyama. Ó, a halhatatlan kristály rettegés! Az „Isten szívéig fölerjedő Őskristálycsipkebóbita,” a költő szíve a csönd szívén Isten szívéig földuzzadt remény, a halálban fogant termi a látomásokat, mik hasonlatosak a kristálykönyv lapjait teleírt halálvonuláshoz, a kristálykönyvéhez, mely a hat angyal szárnyaiból is könyvvé képződhetett, és szél lapozza az ősi époszt, hat angyal vállán nőtt hat biblia lapjait, s e lapokon csak halál van, halál, halál.

Sírnak az angyalok. Zokogásuk azonban nem szakasztja meg a halál — az átváltozás — indifferens folyamatát. Mért sírnak hát az angyalok? — ne sírjanak! A könnyekből nem lesz föltámadás. A síró angyalok látványa a lélek első állapota. Mert minden sírással kezdődik. Sírva jöttünk a világra, de sírunk annyiszor, ahányszor fájdalomba merülünk. S mennyit merülünk! Ó, a hat zokogó angyal jere- miádja! De mi bűne annak, aki világra jött? Mért bűnös a miről se tudó, semmit nem sejtő, a naív, az őskezdeti? Mért bűnös a föld-hússal virágzó jelenlét, a gyásztalan jelent és a zölden lángoló Fölbont- hatatlanságot miért váltja föl a rothadt szétesés, a Kristályfa-magány halál-szigete? Miért kellett az Élet Zsíros Virágának átváltoznia a Halottak Fehér Királyává?

„Húszéves koromban, miután verejtékezve lenyögte lelkem az első-ifjúság szitakötő-álcáját: azt hittem, mindent tudok az életről, ismerem áttetszőnek mutatkozó törvényeit, s a költészet minden titkát. De ahogy új és új évgyűrűit növeszti bennem az idő és a megismerés: egyre bonyolultabb lesz minden és egyre áthatolhatatlanabb.” De valami nem változik lelkében. „Szüleim ... jó mesterembernek szántak, legfeljebb tisztviselőnek. Hogy mégis költő lettem, azt nem tekintem véletlennek .. . Hogy költői indulásom egybeesett a háború utáni Magyarország újrafogalmazott életének kezdetével: az sem puszta véletlen. Évszázados lázak, tündér-gyönyörök, életet burjánzó zsíros rögök vártak kimondásra. S vállalni kellett e feladatot.” Ady tudta így a küldetést, az elhivatottságot. Nem véletlen áll meg Juhász utolsó arcképe előtt, a kései Ady előtt, a halottak élén járó előtt.

Csillag-zuhító angyal-trombiták Piros hangjára addig-addig lestem, Míg megérkeztek a káprázatok S csodáit küldi, pirítva a testem, A nyolcadik angyal: a Láz.

Csodálatos, képes rettenetek Szent zavaros kora, íme, szakadt rám, Ülnek bennem víziók és valók Szerelmesen, fájón összetapadván, Hogy minden: ugyanegy legyen.

(Ady: A csodák föntjén)

Címe szerint is Adyra utal A halottak királya, de az éposz egy helye tanúsága szerint: „Holt hadak... halottaim élén majd ott robogok ...” — játszik a káprázattal Juhász, hogy a költő Ady-állapotát is föligézze. Csakhogy Juhász az élet királya akar lenni! Ady inkarnációjaként legyőzni a halált! — ez a nagy titkos szándéka. 1959-ben kezdte írni A halottak királyát, de akkor abba kellett hagyni, mert nagyon fájt. Viszont megfogadta, hogy negyvenharmadik esztendejére érve megírja. S megírta. Ady 42 éves volt halálában, Juhász negyvenkét éves volt 1970-ben. Mikor legyőzte a halált, s lett a halottak királya az élet királya.

Hosszú küzdelem volt, hosszú ideig hordta lelkén az eposztervet. Az újjászületés époszát. Érdemes az 1959—1965 közti időben nyomon követni a magzat moccanásait. A Harc a fehér báránnyal utolsó ciklusa, A halottak királyai számos ily moccanást mutat.

Csontváz-hadsereget tenyészt csillag-sorsom? Fölfalták hitemet? Sírdomb lett az arcom?

kérdezi, s az Örvénylések Bartók Béla körül záró mondata is az eposzra utal. „És a pusztaság betelt hűvös tiszta fénnyel. Pedig még nem hajnalodott.” Béla király meditációja az éjszaka-hajnal határra esik. S a meditáció során a király elképzeli magának a vízalatti királyságot, a béka-királyságot is. De a félbehagyott eposz idején így üzen Varangy-királynak:

5