Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Kiss Benedek: Versek
PÁFRÁNYOS ZSEBTÜKÖR Megállók rozsdaverten, szidolozott nap fényesedik, hasított rézoxid-reggel vörösében most állok kicsit, kicsapom álmok teheneit sömörös páskomokra, göndör homlokukba bögöly csapódik, bogáncs, pörgő pulik gubancolódnak lábszárukra, — meghasított rézoxid-reggel, hullanak rozsdaverten pénzeink, a lágyvas-pillanatok, bazáros, mindent a pultra, zsebtükröt, napot villogtatok, íme az ébredés zöld vidéke, csupaszem füvek, vizslatok, anyám elsápad, szegett szivére vijjogva csapok, puszta kenyérre, LEGENDA Meg is megtörettem borban, szerelemben, fejem a földön, elszenderedtem, lábam a holdon átalvetettem. Mire ébredtem, futott a hold, az égi hablány égre futott, sütött a nap már, futott ijedten. Bilincsből bújni nem tudhatott, elvitte kulcsolt lábam a hold, de régi reggel, régi song, — meghasított rézoxid-reggel, rohadunk, hullunk rozsdaverten, füveken, harmatban most só vagyok, arcomon vesszőt suhint a láz, verődök, mint a lomb, ha vihar rázza s lombzokogás, s tébolyban magába öklel a nyárfa s kettőzve virrad fölé a gyász: hisz Dávid lennék, ki Góliátra pisáit, a ganérakásra, füstölt a lelke, a hamurakás! Pereg az idő, ezüstpáfrány pereg a tükrön — falhoz vágom! meghasított rézoxid-reggel, kukucskálok a lyukas halálon, borostán angyalhabot verek, arcomon húzom a keserű dalt, s itt guggolnak mind, itt omlanak bevérzett ébredések s álmok, a végzetlenek! testem utánuk sugárrá nyúlott. Külön a fejem, külön a lábam, közöttük szerelem pallója ível — Lélekvesztő bár, ott jár egy páva, fekete páva fekete szívvel. 4
