Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - JEGYZETEK - Szalay Károly: A szatíra értelme
kell, hanem konkretizálnia is. És egyértelműen világossá tennie, hogy nem egy nép, egy társadalmi rend ellen agitál, hanem a szocialista társadalmi rend oldaláról, szemszögéből, annak érdekében kritizál. Vonatkozik ez a nemzeti önkritikára is. Mert ennek is csak akkor van értelme, ha a szocialista építés hatékonyabbá tételét, meggyorsítását szolgálja. És nem a nemzeti öntudat lerombolását készíti elő, akarva akaratlanul. Kölcsey is követelte a nemzeti önkritikát — de csak a társadalmi haladás érdekében. Szatíra és közhely Kétségtelen, hogy a szatíra jelentősége elsősorban társadalmi vonatkozású. Nem hagyható megemlítés nélkül az egyénre gyakorolt hatása sem, mégpedig nemcsak az egyén és a közösség, hanem magának az egyénnek fejlődése szempontjából sem. A közhelyek korát éljük. Függetlenül attól, hogy melyik nemzetközösségben, melyik földrészen, melyik társadalmi rendszerben. Modern betegség, huszadik századi betegség, terjeszti az autómotor, a rádióhullám, a folyóirat, a film. Benne van a levegőben, és nem tisztel országhatárt és társadalmi rendszert. A szatíra alaptulajdonsága a konvenció-, a közhelyellenesség. De a szatíra közhelyellenes szerepéről nem vallott eddig a szatíraelmélet. Nem vallott azért, mert az a veszély, ilyen mértékben az elmúlt évtizedekben vált valósággá. Nemcsak közhelyekben beszélünk, hanem abban gondolkodunk, abban érzünk, abban sírunk, abban nevetünk. Ha szatírától nevetünk, szabadulunk életünk, érzéseink, gondolataink előre gyártott elemeitől. A modern kor szatírájának nóvuma: a közhelyellenesség. A szatíra és kritikája Az utóbbi időben többször is írtam arról, hogy 1964—1965 óta az irodalomban, a színpadon és a filmművészetben is föllendülőben van a szatíra. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a társadalmi fejlődésben olyan konstellációk alakultak ki, amelyek segítik a szatirikus művek létrejöttét, jó ez a szatírának, de még jobb szatírát pártfogoló társadalmunknak. Mert a magasabb rendű szatirikus kritika igénye a társadalmi közérzet bizonyos javulására vall. A szatirikus művészi törekvések nemcsak mennyiségileg, nemcsak művészi értelemben, hanem társadalmi tartalmukat illetően is fejlődést mutatnak. Bátrabbak, élesebbek, lényegre törőbbek, mint az ötvenes években vagy a hatvanas évek elején.Atársadalmi haladást szolgálják jobban vagy roszab- bul. Ezért kell pártfogolni, még a gyengébben sikerült szatírát is. S arra kell vigyázni, nehogy az értetlenség, a jogos vagy jogtalan bírálat a jó törekvéseket is meggyengítse. Nehogy a téves felhangú szatíra helyreigazítása olyanra sikerüljön, hogy elvegye a levegőt más szatírák elől. Fogadjunk el tehát kritikátlanul minden szatirikus törekvést? Még ha téves vágányra futott is esetleg, még ha félreérthető is? Ne fogadjuk el, hanem azt próbáljuk kihámozni belőle, ami hasznunkra van. A szatíra és a kritika viszonyában ez a döntő. A szatíra és a kritika egészséges egymásra hatása kialakítója lehet egy kritikus, de nem cinikusan pocskondiázó közéleti magatartásnak is. A szatíra pártfogolása visszaadhatja a közéleti kritikába vetett hitet. Egyáltalán, aktivizálhatja a közéletet. A szatíra tartalmazhat megsemmisítő kritikát, ez csak a szocialista fejlődést szolgálhatja. De a kritika nem lehet megsemmisítő semmiféle szatirikus próbálkozással szemben. Hacsak az nem nyilvánvalóan népellenes. Az elmúlt években a színpadi, filmbeli, irodalmi szatirikus törekvések egész82
