Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Szodfridt István: Homoki erdők - üdülőerdők
Ilyenkor a kirándulás már nem sok örömet tartogat. A laza lombsátor kevés árnyékot ad, nyári meleg idején frissítő hatása bizony elég kicsi. A nemesnyárasokat vagy ültetvényszerűén kezeljük — ekkor a rendszeres talajápolás, no meg a laza árnyékhatás miatt, üdülési célokra nem alkalmasak —, vagy hagyományosan műveljük őket. Utóbbi esetben a korán kiégő gyepnövényzet, a laza záródás, a természetes állapottal perelő szabályos térbeli rend mindmegannyi olyan tényező, mely nem csábítja az erdei vándort. A fehér- és szürkenyárasok az Alföld természetes vegetációjának értékes elemei. Kellemes, árnyékoló hatásuk, csoportos megjelenésük kedvező eszköz az erdőt átalakító erdész kezében. Pasztellszíneik harmonikusan olvadnak a más fafajú erdők fái közé. Gyakoriak idős, termetes példányaik: különleges díszei ezek az erdőnek. Minden természetkedvelő ember gyönyörködve áll meg mellettük. Üdülési célokra alkalmas, magasfokú esztétikai értékű erdők azok, amelyek faji összetétele nagyrészt természetes állapotban maradt. A borókás fehérnyárasok, a gyöngyvirágos tölgyesek, a buckák tetején laza ligeteket alkotó facsoportok: tisztásaikon jellegzetes homoki gyepek, sokféle tarka, szürkén molyhos levelű vagy a felszínen elfekvő szárú színes virággal. Ezek a sajátos, mind belföldi, mind külföldi látogatónak maradandó élményt kínáló erdők. A gyöngyvirágos tölgyesek nyáron is zártak. Nedvesebb helyeken állnak, tehát nagy hőségben is pihenést, felüdülést nyújtanak. Gazdag cserjeszintjük akadályozza ma még a járást, de ezen gyalogösvényekkel könnyen segíthetünk. A többi természetes erdőt már inkább csak tavasszal vagy kora őszön érdemes felkeresni. Java nyárban a felhevült homok forróságával csak edzett természetbúvárok birkóznak meg. Ma már a természetes vagy természetszerű erdők száma erősen megfogyatkozott. Helyüket a meglehetősen egyhangú mesterséges erdők váltották fel. Az így kialakult kedvezőtlen adottsághoz továbbiak járulnak. Nevezetesen: a gyalogtúrák egyik fő vonzereje — a terep függőleges tagoltsága — a Duna—Tisza közén hiányzik. A homokbuckák felszíne ugyan hullámos, de a szintkülönbség nem elég ahhoz, hogy nagyobb területeket belássunk a tetejükről. A lábazatukban húzódó erdők pedig eltakarják a szemhatárt. Függőleges helyett tehát vízszintes tagoltsággal kell a változatosságot megteremtenünk. Kellemetlen az is, hogy a homoki utak — szárazabb időszakban — nehezen járhatók. Nagyon lazák és a süppedő homokban gyalogló láb hamar elfárad. A hosszabb túrának ezért sincs sok keletje. A fák között vezető kis gyalogösvények jelentik a megfelelő megoldást. Ezeknek kemény a felületük, kocsik, autók kerekei nem vágják fel őket. Végül még egy további hátrányos adottság: a homok nagyon hevülékeny. Gyorsan felmelegszik, s ha nincs, ami árnyékot borítson rá, a hőség okozta kellemetlen hatás tovább fokozódik. Az elmondottak szerint homoki erdeinket elsősorban tavasszal és koraőszön érdemes felkeresni. A függőleges tagoltság hiánya, a laza homokos utak ekkor sem csábítanak hosszabb túrákra. Inkább a kisebb körzetben végzett mozgással és letelepedéssel járó kirándulási forma válhat kedveltté. Elsősorban ehhez kell erdeinket berendeznünk. Táborozásra alkalmas helyek kellenek, szabad mozgási lehetőséggel, futkáro- zásra csábító, oldalárnyékolt tisztásokkal. Hol vannak ilyen üdülőerdők vagy arra alkalmas területek megyénkben? Induljunk ki a Bács-Kiskun megyei Tanács 1968-ban kialakított, településhálózat komplex fejlesztését célzó koncepciójából. Ebben a tervezetben öt üdülőhellyé fejleszthető objektumról van részletesebben szó. Közülük a dunapataji és a soltvadkerti tó környékén nincs nagyobb erdő, tehát csak főidényben, strandolási időszakban alkalmasak üdülésre. Hűvösebb, borongós napokon, tavasszal vagy ősz elején már hiányzik a vízi üdülési 57
