Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Aurel Rau: Azt írják hazulról (vers)
AUREL RAU AZT ÍRJÁK HAZULRÓL Azt írják hazulról, hogy nagyapám megvakult. Ez azt jelenti, hogy házunk előtt a hegy, Amely a messzi vizek fölé nyúlik, Hol fahíd kopog a siető lépésektől — Nem zöldül ki soha többé A rövid áprilisi éjszakák után, Amikor fülemilék ezre (vagy csupán egy, de ezer hanggal zengő) Dalolni kezd a kert alatti füzeken. Ez azt jelenti, hogy a mezők felől érkező szél, Mely lerázta a vackorszirmokat, S megzörgette a falvak fakapuját, Hogy a bögöly hangú festett szél kakasokat felriassza, Nem hajlítja többé a tágas alkonyokban Észak felé hosszú füstújjait. Ez azt jelenti, hogy valamennyi nyár, mely ezután jön, És valamennyi, villámsebes szánokon repülő tél, A bükkök a láthatár peremén és a sudár nyírfák — Melyek a négy évszakban a szivárvány minden árnyalatát megtalálják. S annyiszor megremegtetik Az ekékkel, az aratással és a kaszálás idejével bajlódó lelkeket, Nem különülnek el többé az égtől és a földtől, Kékek maradnak mindig, egybefolynak. Azt írják hazulról, hogy nagyapám megvakult... Fagyhoz és tüzes forrósághoz szokott keze, Mellyel nyolcvan évig munkálkodott, Az első pillanatban riadtan röpköd, Mintha valami megfoghatatlant keresne ... Aztán rám talál, s egyből nyugodttá válik, Régi, ismerős úton járunk, az út magasba tart, S míg tenyerem meleg kezében kivirul, ő lehajol, hogy letörjön az útból Egy világ fái közt tévelygő tüskeágat. Lászlóffy Csaba fordítása 31
