Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Raffai Sarolta: Két vers
RAFFAI SAROLTA Kei vers BÍZTATÓ Belefáradtál százezerszer, s újra kezdtél te máskor is. A csoda itt maga az ember, amint elfúl, amint kiégne, kapaszkodik fűbe, gyökérbe, egy kört keringél meggyötörve — bűvöletben. A centrumok vonzásában míg tántorog végig se gondolja, miért. Érdemes-e, vagy szabad-e?... Kockáztat, vállal, s bár veszítsen, sugallhatja barát vagy isten, oly mindegy: — eddig, s most elég volt! — Ki-ki csupán egy nyelvet ért. A magáét. A legbensőbbet. Miféle újratermelődés lehet a titka sejtjeinknek? Miféle folyamat a fészke az akarásnak — mert az feltör s váratlanul: hogy azért se! Vagy: azért is. És többnyire saját vegykonyha bontja le a forró gőzöket. Marad a bölcsességgé szelídített és valaha-volt indulat jelzésekben, fáradó szóban, lelassult léptekben megint. Csorog a folyami homok, fodrozza szél, fodrozza víz, fodrozod útjaid te is. Tán öntudatlan, csak a szükség változó törvénye szerint. Lándzsahegyek a b®krok ágán, élet a földben. Kínra kín. S a telt-arany napóriás megszikkad, megdől, elhever a növénydárdák csúcsain, a hamvas-foltos tompazöldön — fehérré szétsodorhatón. Belefáradtam százezerszer. S mégis mégis mindössze ennyi az én sótlan, szegényes, furcsa, magamnak szerzett biztatóm. VÉD- ÉS VÁDBESZÉD Pillangótestek üvegtompora! Fénybő, nyugtalan lüktetések, könnyen szárnyaló, grammnyi élet. Az élő szerkezetben fojtott kis reszketések röppenőben, érkezőben, s a napon-nyugvás: akár az aggok bódulatai. Fölvergődni, vagy épp lesiklani? Csak bölcsen tenni: a cselekvés tagadása. Talán örökre. Elbírhatja megkerülését az úttest kicselezett gödre, lecsonkolt fa, nyüszítő állat... Emberi juss: színlelni tudni s apró színjáték az alázat. Nem hiszek az útszélen állók nyugalmában, se derűjében. Oktalan tenni, elsietve méltóbb, mint csupán lenni, tétlen, önmagunktól is elitélten. Se fölvergődni, se lesiklani. Csak vergődni, de szakadatlan. Megtört, kihunyt, feléledő titkok, terhek a csöpp szavakban, hűségesekben, állandókban: amíg megvagytok, minden jól van. Nem lázadtam és nem lázadhatok. Színes szárnyak, ti könnyen szálljatok, gyönyörű az a rebbenésnyi út! S bár elvillanó — tán nem is hazug. 2 Forrás 17
