Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 4. szám - JEGYZETEK - Rácz-Székely Győző: Meditáció Sütő András "úti tűnődéseiről"

vinszkij zenéjének igazi humánuma, mellyel példát mutat a következő nemzedékek idősebb és fiatalabb komponistáinak egyaránt.

Élete folyamán többször járt hazánkban. Önéletrajzában említi, hogy még a tízes évek elején mennyire meglepte őt a budapesti közönség értő reagálása. Műveit később olyan művészek tűzték műsorukra, mint Bartók Béla és Kadosa Pál. Ők zeneszerzőként is hatása alá kerültek, Bartók így írt műveiről 1920-ban: „Ezekben a művekben a népzene szóban alig kifejezhető szellemének mély és benső átélése nyilatkozik meg.” Igaz, hogy opponens vélemények is megszólaltak már a harmincas évek végén. A második világháború és az azt követő évek elzártsága pedig lehetetlenné tette újabb műveinek megismerését és helyes értékelését. Tisztelői legfeljebb a szakmabeliek szűk köréből kerültek ki. A jég teljesen csak 1963-ban tört meg, amikor utoljára járt nálunk személyesen és vett részt karmesterként műveiből rendezett hangversenyen. Számos alkotása állandó műsordarabja lett zenei életünknek, a Petruskát például a nemzetközi viszonylatban is elsőrangú előadásban dolgozta fel és viszi színre óriási sikerrel az Állami Bábszínház együttese. Zenészeink és közönségünk előtt nyitva áll a lehetőség, hogy végre előítéletek nélkül ismerje meg és tanulmányozza gazdag életművét.

Megemlékezésemet Cocteau szavaival zárom, aki a század nagy zenei eseményének, a Sacre bemutatásának napján került baráti kapcsolatba Sztravinszkijjal. Méltó az örökifjú művész szelleméhez, ha ezzel az idézettel fiatal alakját elevenítjük föl:

„A zene világában akkor az impresszionizmus virágkorát éltük . . . Akkor hirtelen, ezek között az elragadó romok között kinőtt a fa, melyet Sztravinszkijnak nevezünk.”

RÁCZ SZÉKELY GYŐZŐ

^Meditáció $ütő \András „úti tűnődéseiről“

Évek óta Sütő András a legfeltűnőbb alakja a romániai magyar irodalomnak. Korai elbeszéléseit követően, melyek a történelmi pillanat dokumentumhitelű ábrázolásai, de különösen a Félrejáró Salamon óta minden írói megnyilvánulása figyelemre méltó. Múlt évi nagysikerű regénye, az Anyám könnyű álmot ígér pedig egyenesen egy régen látott szellemi erjedés tetőzése.

Korunkban, a hagyományos próza elhalása idején, a regény nagy „információrobbanásakor”, a szomszédos országok magyar nyelvű irodalmától elsősorban mégis tájékoztatást várunk. Tájékoztatást életük, sorsuk, gondjaik alakulásáról. Mégpedig mindezt a regénytől, mivel hiteles szociográfiai mű, átfogó riportázs, szélesmarkolású úti beszámoló még nem áll rendelkezésre. A romániai magyar irodalom „új hulláma” számol is ezzel az igénnyel. Bálint Tibor, Sütő András, Fodor Sándor, Veress Zoltán könyveiben a próza megújításának különböző indítékú formakísérletezései mellett közös vonás az információtartalom fontossága. A kérdés inkább a megvalósítás, a hogyan irányába tolódik el. Válasszal erre — legpregnánsabbal — szintén Sütő szolgál. Ha információ, akkor valóságirodalom, írói magatartása — akár az illyési — a „kimondott szó és az érvényesített igazság” közötti ösvényen a babértalanságot is vállalva hirdeti: „az igazat írni, közérthetően” és „közügyi szinten”. Az igazság keresése, a közéleti és művészeti problematika széttéphetetlen egységében egy közösség, népe szolgálata törvényszerűen ,, a megtalált — és nem kitalált — gondok irányába” vezeti tollát. Erős közügyi vonzásba került írásaiban az állandó napi gondok tűnődésekhez vezetnek ,s a valóság tényszerű feltárása és a belőle kinövő gondolati sík egymásba játszása adta már az Anyám könnyű álmot ígér „szociografikus jegyzeteinek” sajátos ritmikáját is.

Legújabb könyvében, a Rigó és apostolban, egy örökké úton lévő népszolgáló, közéleti ember néhány éves, van úgy, hogy évtizedes és egészen friss „úti tűnődéseit” rendszerezi szerves egésszé.

Mint írja, utazásai célja és iránya nagyrészt a véletlen műve, csak a varsói, az Ifjúsági Találkozón való részvétel történt önszántából. Szembetűnő tudatos írói szándéknak tűnik emiatt a kötet élére helyezett írás szülőfalujáról, Pusztakamarásról.Tudatosnak, mivel az Anyám könnyű álmot ígér lapjain már bebarangolta Erdélyt, a Mezőséget és Pusztakamarást. Ide tér most vissza, a szülőházhoz — akár Ábel kalandozásai előtt —, hogy távolabbi utazásaihoz erőt merítsen. Szerves tehát a kapcsolat és a folytonosság a két mű között. Nem i s annyira tematikában — bár belejátszik néhány ismerős motívum egyes új írásokba —, mint az egészet átfogó gondolati összefüggésrendszerben és stiláris-formai megvalósításban.

„A művésznek tisztáznia kell, mi a viszonya ahhoz a közösséghez, amelynek tagja” — mondja egy interjúban. Az Anyám könnyű álmot ígér-ben már telelt erre hazai viszonylatban, most kiteljesíti vizsgálódásait a nagy emberi közösségre. írói szemléletéről népi-plebejusi elkötelezettséggel vallja „úti tűnődései” előszavában: „A Hilton-szállók összkomfortjánál izgalmasabb egy cölöpház, lakóinak cölöpgondjaival.” S mert a küldöttségek óhatatlanul is elkerülik e cölöpházakat, így kiteszik magukat a turisztikai idillizmus fertőzési veszélyeinek. Sütő, az állandóan küldöttségekben utazó közéleti író,

87