Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Kálmán Lajos: Rácz Kálmán cimbalomművész (1921-1971)
a Cigánykantátát, és az említett cigány-magyar balladát. Utóbbi a később keletkezett és perfektebb kompozíció; bármelyik népi együttesünk jól járna ma is műsorra tűzésével. Érdekesebb útkeresés azonban a „Cigánykantáta”; ha egy készülő nagyobb műhöz vagy a műzenei komponálástechnika kategóriarendszere követelményeihez képest vázlat is: teljes érvényű, műzenei kritériumokat is kiálló alkotásnak kell neveznünk egy ismét sajátos, másik nézőpontból. Kecskemét városa, más városokkal ellentétben a maga lehetőségeinek idejében (sőt mind a mai napig) nem biztositott támogatást egy városi — egyébként kéziratban teljesen készenlevő, Bárdos Lajos által már lektorált daloskönyv megjelenéséhez.joga volt ehhez.de így a gyűjtött, 1000-nél is több dallam bizony a gyűjtők asztalfiókjában maradt volna, ha egyikünk-másikunk mérgében és tehetetlenségében, nem „avanzsáltatta“ volna magát népdalfeldolgozó zeneszerzőfélévé. Mert még ha ki is adja kezéből — kötelességszerűen — egyenkénti kérésekre kincseit, a dalokat: mire megy vele más? Csak az tudhat jól válogatni, „csokrot kötni” belőlük, aki az egész anyagot huzamosabban láthatja! Ilyesmire magángyűjtemények aligha adnak alkalmat. Nem állhattuk meg hát, hogy — úgy az ötvenes évek közepén — olyasfajta kecskeméti „Repülj páva”-előmozgalmat ne indítsunk, ekkora gyűjtött és összeszedett helyi dalkincs szorító, felelősségteljes birtokában. Legalább saját hatáskörünkben, iskolásokkal, barátainkkal. Rácz Kálmán művészetének hatása városunk zenei életére egyelőre alig felmérhető. Régi közönsége mindig szívesen hallgatta évenként ismétlődő zenei estjeit, melyről a mesterségének hagyományos formavilágban jelentkező egyéni hangú müvei sohasem hiányoztak. Folklorisztikus korszakában keletkezett, legszebb művei fogadtatásáról külön is kell szólnunk. Ezek is Kecskeméten, a maguk idejében forró sikereket arattak, annál is inkább, mert előadótársainak szárnyat adott személyes jelenléte és közreműködése. Csak példaként hozom fel személyes tapasztalásomat. Népdalterjesztő, népdalra nevelő pedagógusi munkám legvirágzóbb korszakát a vele való közvetlen és gyakorlati, közös pódiumig szóló együttműködésnek köszönhetem. Ő, a hús-vér népzenész jelenléte és a dolgokkal szembeni tartása emelte magasabbra az annak idején néha már-már elméletieskedésbe eső népdaloktatásomat, közreműködésével szólaltathattam meg először igazán hódítóan a kecskeméti paraszt-, majd cigánydalokat énekkarom élén. íme, a népművész és énekpedagógus együttműködése, mint a legcélravezetőbb, nélkülözhetetlen út! A cigány-opera sorsát is sokan figyelték jószándékú, sőt aggódó szemmel. Egy-egy részlete, riporteri felvételben, időnként a rádióban is felhangzott. Magának az egész tervnek valóraváltásához, már csak a dramaturgiai problémák miatt is, legalább még két-három nyugodt alkotó esztendőre lett volna szükség. Szépek voltak a cigány népdalok, mikor felesége éneklésében és az ő cimbalom kíséretében hangzottak föl a rádió „Mezei csokor” adásában; szépek, hiszen a művészpár megszólaltatásában „legszebb ruháikat” ölthették fel. Ezek a dalok örökre megmaradnak. Rácz Kálmánt azonban, sajnos, elvesztettük, mielőtt igazán megtaláltuk volna. Kétségtelen: népzene- interpretátori és alkotó egyénisége, új világunkban, egy negyedszázadon át így is lemérhetetlenül sokban hozzájárult a befogadó város: Kecskemét közönsége zenei neveléséhez és a nemesebb értékekben való gyönyörködési képesség fejlődéséhez. Elérkezik-e az idő, hogy különös,értékes stílusát részletesen elemezzük, netán folytassuk? Ez már Kecskemét városának a dolga. KÁLMÁN LAJOS 77
