Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Ruffy Péter: Vos szegekkel veretül

A megmaradás „csodája” csak megtetéződik első nyelvemlékeinknek rejtélyes, páratlan és véletlen történetével. A magyar belovagol a Kárpát-medencébe, fészket rak, otthont teremt, véglegest,államot épít — első századai úgy tűnnek el a semmibe, ami a nyelvet illeti,akárafüst. Fűit. Volt.Talán nem is volt. Egy pergamen nem sok,annyi sincs. Ősgesztáink elvesztek. Ha a király íródeákja — bencés szerzetes? — 1055-ben tökéletesen bírja a latint, nincs Tihanyi Alapító Levél, mint első magyar nyelvi emlék, s mint első megmaradt finnugor nyelvem lék. Szerencsénk e nem tudás — véletlenek története nyelvemlékeink története? — és a nem tudó, szegény, a latin nyelvű alapító levélbe közel száz magyar ragot, képzőt, szót ékel, s első megmaradt mondatunk, ami — szerencsénkre — nem jut a deáknak eszébe latinul.

Valóban vas szegekkel veretik az a nyelv, amely csak kopogtat, csak szerényen bekérezkedik, csak alázattal helyet kér az oklevelek latin masszájában. Egy bencés szerzetes, valószínűleg Pannonhalmán, ír egy misekönyvet, a halotti misék latin szövegével, szertartások latin leírásával. Egy lap véletlenül üresen marad, oda —1200 körül — magyarul lemásol egy Halotti Beszéd és Könyörgés szöveget, hátha hasznát veszi majd valaki, miután a magyart, ha elmegy az életből, illenék magyar szavakkal is búcsúztatni. Első megmaradt prózánkhoz, fájdalmasan, de talán nem véletlenül, a halotti jelző kapcsolódik: a misekönyv eltűnik, századokra eltűnik; közben a százezer magyar ajkú honfoglaló ivadékai Mátyás király korában már négy millióra szaporodnak; a négy millió magyar ajkú a törökvilág és a Rákóczi-szabadságharc bukása után másfél millióra csökken, a másfél millióból már csak egy millió, a becslések szerinti magyar anyanyelvű, ezeknek nagy része sem tud olvasni és írni; s a magyar nyelvnek ilyen állapotában a Pozsonyba került ősi misekönyvet keletkezése után majdnem hatszáz évvel, 1772-ben kézbe veszi egy Pray György nevű szerzetes, s a 154-ik lapon magyar szöveget fölfedezve, olvasni kezdi: Láttyátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk.

Már majdnem por és hamu vagyunk.

Mikor ezt fölfedezik, még nem tudjuk, kik vagyunk, vagy csupán nagyon kevesen. Csak érzi egy nép, a magánosság szorításában szinte, mennyire más a nyelve, mint szomszédaié, mennyire érthetetlen mások számára az ikes igék vagy a tárgyas igeragozás használata, a nevek sorrendje, amelyben a vezetéknév megelőzi a keresztnevet, mennyire mások a képzők, mint más nyelvekben, mennyire sajátos a hangsúly — már- már minden más, mint másutt. 1772-ben, Pray jóvoltából, már van 1200-ból való egybefüggő prózánk.

A magyar nyelv regényét nem tetézheti meg, nem szárnyalhatja túl egyetlen más epika és dráma sem.

Hell világhírű bécsi csillagász császári utasításra Vardö norvég szigetre utazik a Nap előtt elvonuló Venus bolygó megfigyelésére. Magával viszi a Fejér megyei születésű, tordasi Sajnovics János nyelvészt és csillagászt, és Sajnovics Vardön élve, észreveszi, hogy a szigetlakó lappok és a magyarok nyelve hasonlóságokat, egyezéseket, nyelvtani azonosságokat mutat, s bár egyetlen lapp szót sem ért meg magyar anyanyelve alapján, magyar juhászok, ridegpásztorok, nemes urak, magyar papok, Habsburg-hadseregek- ben szétszórt magyar ajkú katonák, egy meggyötört nép fiai számára fölfedezi, amint akkor írták, a „halzsírós atyafiságot”, ezzel együtt a teljes finnugor származást és az összehasonlító finnugor nyelvtudományt.

A vas szegekkel veretés gondolata, félelme és fájdalma már egyedülálló lírát teremt Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi — „Ha nem születtem volna is magyarnak, | E néphez állanék ezennel én, | Mert elhagyott, mert a legelhagyatottabb | Minden népek közt a föld kerekén” — költészetében, már van nagy magyar irodalom, mi több, Arany már elbúcsúzva szigeti tölgyeitől kikísértetett a Kerepesibe, már három éve halott Ady is, első versünk még rejtekezik, még nem ismerjük a Világ világa,

69