Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Furkó Zoltán: Benedek Péterről

ränget, s képeivel kereskedve pedig anyagi hasznot hozott. Nehéz megítélni szerepét, hiszen talán neki köszönhetjük, hogy Benedek Péter művészete nem süllyedt el ismeretlenül.

Sajnos, Benedek Péter művei közül ma már alig néhány tucatot ismerünk. A Nemzeti Galéria és a ceglédi Kossuth Múzeum néhány darabján kívül, művei magángyűjtőknél és megrendelőknél szétszórva vannak. Olyannyira, hogy a művész ceglédi kis házában egyetlenegy sincs.

Megrendelésre festett, s amit a maga kedvére alkotott, azt is eladta pártfogója, hiszen szerződésük szerint festéket, vásznat kapott, s cserébe képekkel fizetett. Bálint Jenő annyi pénzt adott neki, ami, mint mondja, zsebpénzre volt jó. A siker, az elismerés mit hozott számára? Rangot, megbecsülést, és egy kis házat Úszódon, amit nem sokkal beköltözése után elvitt az ár. Alig élt jobban, mint a falusi parasztok, sorsa csak annyival volt könnyebb, nem kellett napszámba járnia. Festhetett! Számára bármi áron is, mégis csak az volt a legfontosabb.

Életének legboldogabb napjait az 1923-as kiállítás idején élte. „Május elsején megnyílt a kiállítás. Már előző napon megjelent Az Est újság szerkesztője is a képkiállítási teremben, hogy érdeklődjék rólam és művészetemről. Kikérdezett mindenfélét majdnem. És írta .. . Elmentünk a Pannonia-szállóba, mert a nagyságos Bálint Jenő úr ottan vett ki, ottan bérelt ki szobát részünkre hármonknak, édesapámnak, édesanyámnak, meg nekem. Onnan aztán elkísértem szüléimét a hajóállomáshoz. Az úton persze beszélgettünk egymásközt. Dicsértek a szüleim, meg voltak az eseménytől lepődve. Mondta is édesapám, no Pétör, még ilyent nem ért meg az öregapádnak az öregapja se, mint te mostan mibe vötté részt. Es könnyeztek. Hangjuk elcsuklott, sírási fojto- gatást éreztek a torkukon. így mentünk tovább a Duna-parton egész a Petőfi térig, és betértünk egy vendéglőbe, addig az ideig ott voltunk, míg a hajó Mohács felé nem indult. Akkor ott elbúcsúztunk egymástól. Ezek voltak életemben a legboldcgabb órák. Én úgy hiszem. Örültem, hogy láttam, mennyire gyönyörködnek a képeim előtt, az én festményeimnek és rajzaimnak. És igazán boldegnak éreztem akkor magamat. Szegény voltam, de én a szegénységem elfeledtem. A leggazdagabb embernek gondoltam és éreztem magamat. Jól írta Petőfi Sándor a Bolond Istók című versében, hegy amíg az ember boldog nem volt, addig meg nem halhat. Már én voltam boldog, ha meghalok. Én már meghalhatok, mert boldog voltam.”

Bálint Jenő 1928-ban megjelent könyve (melyből a fentieket is idéztem) 54 reprodukciót közöl Benedek Péter képeiről. Sajnos, eredetiek híján, ezek alapján ítélhetjük mega pályája derekán alkotó művész munkásságát. Ezek a reprodukciók is bizonyítják, hegy Benedek Péter jelentős huszadik századi népi realista festő.

Nem találunk a magyar képzőművészetben még egy olyan alkotót, aki ilyen pontosan és hűen örökítette volna meg a falusi házak belső és külső világát. Egy használati tárgy, teknő, lóca, tányérok a falon, nála nem kellékek, hanem a lényeghez tartozó jelenségek — alkotóelemek.

Szegény arra a szó, hegy leírjuk és érzékeltessük, amit látni kellene! Feltétlenül érdemes erőt és időt nem kímélve, összegyűjteni azokat a művészeti értékeket, amiket Benedek Péter sorsa és helyzete eltékozolni kényszerített. Múzeumban kellene együtt látni családi házakban kallódó képeit. Az általuk megörökített, a művészet szintjére emelt magyar falu ábrázolása a magyar művészet fejlődése szempontjából is elsőrangú fontosságú, de elkallódva, ismeretlenül, hatástalan marad.

A képíró sorsa, a 82 éves ember élete úgy tűnik, ma már rendezett. A Népművészet mestere kitüntetést nemrég kapta, nyugdíját tavaly már eszerint adták. Mikor legutóbb nála jártam, a ceglédi kórházban ápolták, azóta hazaengedték, orvosi felügyelet alatt otthon van.

54