Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - JEGYZETEK - Hatvani Dániel: Egy felfedező műfaj nyomában

Igen ám, de Mocsár Gábor számára a kigyulladó algyői kút pokolbeli lángja arra jó, hogy fényénél kikutassa a parasztokból lett olajbányászok mindennapi életét, hogy elmélkedjék az olajos műszakiak társadalmi presztízséről, s hogy az ősi Tisza menti falvak változásait figyelje a fúrótornyok tövében. Varga Domokos, noha őt a kelleténél jobban érdekli a madarak csicsergése, a szarvasbikák bőgése, általában a hazai erdőségek lírai természetrajza, szívesen firtatja a fákat kézi motorfűrésszel döntögető erdei munkások, az erdőre felvigyázó erdészek, a munkát szervező irányító és mérnökök, a vadat meglövő hivatásos és a konvertibilis valutával kitömött zsebű nyugatnémet „koca- vadászok” sorsát, lelkiségét. Kunszabó viszont egy-egy finomművű emberi portré megrajzolása közben arra figyel: társadalmunk gazdasági berendezkedésének eresztékei hol lazultak meg a hatvanas évek változásai közepette.

Valójában tehát a felfedezés kétfajta iránya figyelhető meg: Mocsár és Varga a tárgyi tényezők felől közelíti meg az embert, Kunszabó pedig az emberi változás folyamatának kibogozása közben jut el a gazdasági szerkezethez, ezért az ökonómiára való rákérdezése mindig emberérdekű.

*

Tárgyismeret nélkül szociográfiát írni annyit jelentene, mintha Heyerdahl hajózási és földrajzi ismeretek nélkül szállt volna papírusztutajára. De mindjárt itt ütközünk első nagy ellentmondásba: Mocsár nem olajmérnök, Varga nem gyakorló erdész, s Kunszabó sem közgazdász. „Csak” szociográfusok mindhárman, amellett persze kitűnő riporterek is.

A probléma ott mutatkozik, hogy a választott tématerületek szakmai-technológiai oldala nem kerülhető meg. Különösen érzi ezt Mocsár, aki érezhetően nagy kínlódással birkózik a geológiai gyűrődések titkaival, s eközben folyton-folyvást laikusságára hivatkozik, akkora hévvel, ami már inkább hivalkodásnak tekinthető. Varga mintha otthonosabban mozogna az erdők világában, ám őt is gyakran fenyegeti a veszély, hogy az erdőtől ne lássa meg a fát. Legkevésbé Kunszabót hozza kísértésbe az ismeretek fitog- tatása, talán azért, mert minden sorában az emberi lényegre figyel. A Szekszárdi kis tükör című írásában például mesteri kézzel tapogatja ki az álmos kisváros hirtelen pezs- dülő életének történelmi rugóit.

A szakmai hozzáértéssel, vagy inkább hozzá nem értéssel kapcsolatban Heyerdahlt említettük... Nem véletlenül: az óceánok norvég származású megszállottja a maga módján felfedező, s nem hajóskapitány; aligha vállalkozhatna egy menetrendszerint közlekedő utasszállító hajó irányítására. Ám hány hivatásos hajóskapitány merészelne történelem előtti járműre szállni, hogy hónapokig hánykódjék a világtengerek hullámain?

A példázattal a szakember és a szociográfus viszonyát kívántuk érzékeltetni. S ennél maradva, a híres mondást — navigare necesse est — így időszerűsíthetjük: szociográfiát művelni szükséges. A szocialista társadalom, ha önismeretre kíván szert tenni, nemcsak a szakemberek nélkül, de a felfedezők nélkül sem lehet meg.

k

A földalatti energiák felszínre törése „megzenésítésének” szentelte könyvét Mocsár. Önként adódik a jelképes értelmezés — noha ezt a szerző nem aknázta ki, talán helyesen is, télve a túl magyarázástól —, vajon nem a társadalom rejtett energiáira történik itt utalás. S főleg épp akkor irányul erre a figyelem — a szerzőé is —, amikor égre csapó lánggal és füsttel kigyullad egy kút, amikor nem várt katasztrófa fenyegeti a céltudatosan végzett előkészítő munka eredményeit . . .

72