Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Kunszabó Ferenc: Sárpilis, 1970

kölcsönös vonzalmak, s ennek alapján a fiúk, városi módra, kezdtek ürügy nélkül járni a lányosházakhoz (Pilisen ez is alig két évtizedes szokás).

De ma hogyan udvaroljon, pontosabban: hogyan szórakozzon helyben egy pilisi fiatal? A változó élettel minden hagyományos jó alkalom megszűnt, újak pedig semerre sem látszanak. Egyedül a kocsma a nyilvános hely, de itt az a szokás, hogy fiúnak (hát még lánynak!) belépni nem nagyon illik. Esetleg csak míg szomját oltja. Nős, idős férfiak kártyázgató, pityizálgató helye az italbolt. így kényszerülnek a helybeli fiatalok idegen helyekre. Ahol presszó van és zenekar — s ahol nem kötik őket a hagyományok; a hagyományok, melyek már nem követhetők . . . Decset például nagyon emlegetik, mint ahol igen jól lehet szórakozni, de beszélnek nagy futásokról is, mikor az ottani legények megzavarták őket! .. De ez is már évekkel előbbi nóta. Újabban a decsi fiatal is át szokott jönni (a rivális Pilisre! apja még meg nem tette volna), oktalanság lenne tehát verekedni, mert az ember nem tudhatja, mikor kapja vissza . . . Ezt a verekedést különben sem veszi komolyan a szabolcsi bicskások között felserdült krónikás: évente ha öt-hat pofon esik le az egész környéken: a Sárközben vagyunk, az ősidők óta csendes, s hosszú idők óta kulturált Sárközben.

Annyira ott, hogy csodálkoznánk, ha Pilisen nem találnánk olvasó, irodalom-művészetek iránt érdeklődő fiatalokat. Vannak. Kevesebben, mint apáik-anyáik közül, de a pilisi könyvtár forgalma még így is messze első a járásban, s bár ebben nagy érdeme van Mayer Ágota nyugdíjas tanítónőnek is, a jelentősebb okot mégis az évszázadokon áthúzódó sárközi kultúrában találjuk. A felnőttek kedvelik az utazásos-kalandos könyveket, a történelmieket máginkább — ám a pálmát itt is Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Móricz viszik. Itt-ott mai irodalom is. Máskülönben Sárpilis az a község, ahol középkorúak és idősek csak elvétve vesznek kezükbe háborús témájú könyvet, különösen ha az az első vagy a második világégésről szól! A személyes tapasztalatokkal is bőven megelégszenek. — A fiatalok persze imádják a háborús-kalandos műveket, a történelmieket is kóstolgatják, de a sláger természetesen Rejtő Jenő, Agatha Christie és társaik. Ám vannak komolyabb érdeklődésűek is. Személyes ismeretség alapján legalább hatot tudok összeszámolni, akikkel Shakespeareről vagy Pirandellóról épp úgy lehet beszélgetni, mint Hemingwayról vagy Konrád Györgyről. Egy ilyen kis társaságban egyszer például Sartre könyveiről folyt élvezetes disputa. Ezeket a fiatalokat a megyei könyvtárban is viszontláttam — s hadd tegyem hozzá, hogy ebbe a féltucatba egyetlen jelenleg iskolába járót sem soroltam be! . . Féja Gézát például a fél falu olvasta, pedig hát se nem kalandos,se nem krimi. Igaz, róluk ír, s ez külön zamatot ad a könyvének — de jártam én már más, ugyanígy megénekelt vidéken, ahol a róluk szóló művet senki sem vette kézbe!

Kultúra tehát van, és magasan az országos átlag fölött, ez azonban mit sem von le abból (sőt pillanatnyilag nehezíti), hogy ezek a pilisi fiatalok mit is tegyenek, hova is legyenek ebben az oly gyorsan és határozottan megváltozott világban.

Ez a generális átalakulás annyi mindent megváltoztatott már (s még mennyit fog? bizony, nem nagyon tudjuk!). így például megszüntette a századfordulóra kialakult népművészeti értékeket, eltüntette a táj jellegzetességet. . . Modernizálódása közben feltétlenül uniformizálódik Pilis, egyhangúbbá lesz a táj. Ennek több veszélye lehet, melynek taglalását a következő két fejezetben, itt csak annyit: semmiképpen sem szabad eltúloznunk e változások várható következményeit. Egy-egy nép, népcsoport kialakult szokásainak és művészetének alapja, hogy nagyon ki akarja magát fejezni, nagyon beszélni akar magáról. És minél erősebben, annál szebbek és tartalmasabbak a kialakított népszokások, annál értékesebb a népművészet. A pilisi ember — ugyanúgy, mint a másvidéki — azonban idővel föltétlenül meg fogja találni a módját, hogy ha nem házépítésben, szőttesekben, dalokban és táncokban, akkor miben fejezze ki gondolatait, érzelmeit; hogyan mondja el mondandóját, hogyan élje ki alkotásvágyát.

De most alig tudja. És ez határozottan kín számára.

Korunkban azonban mégiscsak az a fontosabb, hogy a pilisi nép — együtt az egész nemzettel — határozottan kilép a tegnapból és a holnapra készül. Ezt az ösztönös és tudatos készülődést jelzik az egyéb szokás- és életmód változások is.

A népviselet elhagyása nem csupán felszabadulás utáni és nem pilisi jelenség. Már a két háború között is nagy területek népe vetette le a hagyományos öltözetet. Már ebben is benne volt, hogy a paraszt többé nem akar paraszt maradni. Igenám, de mire tudta kicserélni a régi ruhákat? Többnyire olcsó, vásári öltönyökre, vagy otthon varrott darabokra. A nép megkülönböztetett viselete akkor tehát nem tűnt el, csak esetlenebbé, kirívóbbá lett. A pilisi lakosság többsége tehát mégiscsak most jutott el oda, hogy végképpen lerázta magáról a viseletben is megmutatkozó különbséget — most, amikor képes „igazi” városi konfekciót vásárolni, vagy anyagokat venni és azt jó szabókkal, varrónőkkel megvarratni. — A divat, a divat! Elemi erővel tör be Pilisre. Mindenben. A régi lakás, annak berendezése, a régi ruha számukra még akkor sem divat volt, ha alkotó módon értékeket formáltak belőle, hanem kényszerűség, melyben élniök adatott. Ma viszont mindent a jórészt tévé-közvetítette divatért! . . A divat mondja meg, milyen bútort vásárolnak, milyen függönyt akasztanak, hogy fürdőszobát építenek a házba, és hogy hány lépcső szolgál a verandára ... A divat mondja meg, és nem saját ízlésük, szépérzékük. Igaz, volt ízlésükkel nem tudnak mit kezdeni, az új pedig még alig cseperedik ... A divat

37