Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: Egy műfaj tündöklése és lehetőségei
színűleg olyan produkciókat fog nyújtani, amikről ma még nem is álmodunk. Például a csillagközi űrhajók eszméje valószínűleg ábránd csupán, más égitestek értelmes lényeivel mégis lehet, hogy találkozunk: az információátvitel olyan kozmikus csatornái nyílhatnak meg a jövő előtt, melyek szinte érzéki közeibe hozzák a kozmikus messzeségben létező értelmes lényeket. nak. Vagyis pontosabban: keveslem a vízió merészségét, elégtelennek tartom azt a technikai fantáziát, amely a félmúlt természettudománya alapján konstruálja meg szerkezeteit és eljárásait. Verne például ebben előbbre járt: már akkor rakétákról beszélt, amikor a tudomány még elképzelhetetlennek tartotta a Földről való távozást. Clarke vagy a futurológia másik izgalmas tudósa, ha szabad mondani: filozófusa, Robert Jungk többször is egy merőben új képzeletről beszél. „Nincsenek határjelző cölöpök, hogy mutassák, hol van a tudomány és fantázia közötti határ” — vallja Clarke. Sőt a fantáziát a józan ész elengedhetetlen tulajdonságának nevezi: „hogy elkerüljük a józan ész csődjét — írja —, elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy kövessünk minden technikai extrapolációt végső logikai következményükig”. S abban a táblázatban, amelyben a következő száz esztendő technikai és tudományos felfedezéseit próbálta extrapolálni, vagyis a mai állapotból kikövetkeztetni, valóban minden képzeletet felülmúló vívmányok szerepelnek. A tér-idő deformálásától a gravitációs erő szabályozásáig és a csillagközi sugárzás segítségével történő anyagátvitelig. Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai ezekhez képest naív múlt századi történetek. Mindenesetre kissé szédítő elgondolni azt, hogy ha a három-négyszáz éves természettudományos fejlődés a holdrakétáig és az atomenergiáig juttatta az emberiséget, mi fog történni — mondjuk — egy több százezer esztendős fejlődés során. A képzeletünket kell tehát fejlesztenünk. Ezért mondja Robert Jungk: „Még mindig félünk a jövőtől, az újtól. A futurológia hozzásegít e magatartás megváltoztatásához. Erősíti az alkotókedvet, az életörömöt. Kevésbé engedelmes szolgái leszünk elavult hagyományoknak, tabuknak, statikus struktúráknak.” A futurológia valóban megteheti, s az „alkalmazott futurológia”: a sci-fi irodalom is. A műfajnak azonban vannak további lehetőségei. Hogy mást ne említsünk, szerepe lehet egy modern, filozofikus emberkép kidolgozásában is. És ez már esztétikai távlatokat is nyit a tudományosfantasztikus irodalom előtt: a művészet ugyanis mindig emberszabású, antropomorf, a művészi alkotás centrumában az emberről közölt ismeret, gondolat vagy látomás helyezkedik el. A tudomány lehet elvontan logikai, matematikai, a művészet mértéke azonban ma is éppúgy az ember, mint a görög antikvitás idején. Az emberről való gondolkodásban a sci-fi irodalom ugyanazt a szerepet töltheti be manapság, mint korábban a nagy társadalmi utópiák: Platon, Morus Tamás, Campanella és Cabet művei. Ezek az írások ugyanis nemcsak egy tökéletesnek tartott társadalom vízióját rajzolták meg, hanem az „emberi jelenség” természetét is vizsgálták. Mintegy laboratóriumi körülmények között elemezték ember és társadalom, ember és törvény viszonyát, a szociális ember lehetőségeit. Vagy mint a felvilágosodás fantasztikus írásai, melyek távoli országokban, esetleg primitív vagy képzeletbeli népek között kutatták fel az ember nevű élőlény általánosabb tulajdonságait. Montesquieu Perzsa leveleire, Voltaire kisregényeire vagy akár a magyar Bessenyei György Tarimenészére gondolok. Ma, amikor a kozmosz kitáruló kapujában újra napirendre került az ember és a természet viszonya-kapcsolata, ugyanilyen laboratóriumi vizsgálatot tesz lehetővé a tudományos-fantasztikus regény. S erre a vizsgálatra annál inkább szükség van, mert az ember és a világegyetem kapcsolata egy bonyolultabb szinten valósul meg: az ember most teszi első lépéseit a kozmosz felé. El készül hagyni bölcsőjét, a Földet, s új hódításokra gyűjti szellemi erejét. A tudományos-fantasztikus regény olyan kérdésekre képes választ adni, ha kísérleti szinten is, amelyek ennek a kozmikus lépésnek a természetét érintik. És érintik azt a helyzetet is, amit az ember a létezés rendjében foglal el. Az emberi intelligencia, az emberi személyiség létezési módja egyre több problémát jelent. Képzeljük el, hogy mennyire megkönnyítené a feleletet, ha módunkban lenne magunkat összehasonlítani a kozmosz más értelmes lényeivel. Az összehasonlítás mindig a megismerés szolgálatában áll; ezt az összehasonlítást végzi el egyelőre a sci-fi írók képzelete. De választ adhat a sci-fi irodalom a kor nagy etikai kérdéseire is. Képzelhető-e a megosztott világban ígéretesebb emberi szolidaritás, mint az, amely a kozmosz megismerésének, meghódításának hatalmas küldetésére egyesítheti az emberi nemzetség fiait? A fantasztikus regényíró vizsgálhatja az ember, vagyis a gondolkodó lény, természeti és társas kapcsolatainak erkölcsét és esélyeit. És minthogy a sci-fi műfaja voltaképpen laboratórium, ideális kísérleti terep, mindezeket a kérdéseket elvont módon közelítheti meg az irodalom. Vagyis valóban filozófiai vizsgálatokra törekedhet; arra a filozófiára és absztrakcióra, amely a modern regényírás gyakori vállalkozásai közé tartozik. Persze kevés az olyan tudományos-fantasztikus regény, amely valóban a képzelet robbanását mutatja s az emberről kínál eredeti gondolatokat. Fred Hoyle professzor munkái, Stanislaw'Lem népszerű regényei mindenesetre ilyenek. És számuk egyre gyarapodik, már magyar nyelven is született irodalmi színvonalú sci-fi. Lengyel Péter regényére — az Ogg második bolygójára — gondolok. Úgy tetszik, ezek a könyvek igazolják, hogy a népszerűségben tündöklő modern műfajnak még milyen óriásiak a lehetőségei. A műfaj elemei közül tehát nem a kalandosságot vagy a technikai-futurológiai víziót érzem fontosPOMOGÁTS BÉLA 96
